2010. december 4., szombat

Konfliktuskezelés szülőknek


A XVI. kerületben, a Lemhényi Dezső Általános Iskolában tartottunk két mini térninget. Egyet a kollégáknak és egyet a szülőnek a kerületi kulturális és sport bizottság támogatásával. Most a szülők tréningjéről írok.

A kérésünk csak annyi volt, 15-16 főnél ne legyenek többen. Nem voltak, 6 szülő jött el. Szinte semmit nem tudtak arról, hogy mi lesz, mivel majd mindenkit személyesen kért meg arra a gyermeke osztályfőnöke, hogy jöjjön el, hát eljöttek. A csodálatos az volt, hogy két férfi is volt közöttünk, nagyon nagy értékként éltük meg!
A bemutatkozáskor elmondtuk, hogy van egy 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzésünk a konfliktuskezelés-megelőzés érdekében. A programunk neve „Párbeszéd szívtől szívig” - az együttműködő kommunikáció, amely önismereti tréning. Ketten alkottuk meg a programot barátnőmmel, trénertársammal, aki evangélikus lelkész, és mentálhigiéniás szakember, és én, mint gyógypedagógus, és önismereti tréningvezető. Felvetődött a továbbképzésen a kollégák között, hogy a szülőknek is hasznos lenne a tréning. Már volt a nyáron mini tréningünk, ahol különféle emberek jöhettek el, akiknek kommunikációval, konfliktuskezeléssel, önismerettel volt problémájuk, vagy csak megerősítésre vágytak. Itt a szülők nagyon jól érezték magukat, és hasznosnak tartották ezt az alkalmat, így tehát nagy örömmel jöttünk most el, más szülők körébe.
A szülők a kezdeti bemutatkozást jól fogadták, mindenki lerajzolta a gyermekét is, szerettük volna őket is „behozni” a csoportba. Aztán a „hirdetésként” megfogalmazott bemutatkozás nagyon jól oldotta, vidámmá tette a hangulatot. Tettem bele egy csavart, hogy érdekesebb legyen, összeszedtem a „hirdetéseket”, és megtippelték, hogy ki lehet a sorok írója.
Némi átvezetés után, megfigyelési szempontok adásával, különféle szülő-gyermek, szülő-szülő konfliktusok szerepjátéka következett. Nagyon érdekes volt, ahogyan a szülők belehelyezkedtek a különféle a szerepekbe. Az izgalmas az volt, hogy szerepcsere volt minden esetben azonnal. Azaz egymásután 2-féle megoldást láthattunk, anélkül, hogy a jeleneteket előre kidolgozhatták volna. Minden páros előadását azonnal megbeszéltük, hiszen nem lehetett volna fejben tartani az élményeket, az érzésekre meg nem emlékezett volna később vissza pontosan senki sem. Nagyon örültek, hogy igen komoly erőfeszítéseiket egy kis csokoládéval honoráltuk, és azonnal mosoly is csalt mindenki arcára.

A feladatok utáni megbeszélés adja mindenkor a legnagyobb értéket, így volt ez most is. Hihetetlen élmény volt látni, hallani a szülőket, ahogy apró lépésekben kitárulkoznak. Ahogy saját élményeik elmondásával rádöbbennek az eddigi kommunikációjukban lavinát elindító negatív szavakra. Szinte látható volt, amikor a szó kimondásával együtt értette meg mit indít el ezzel a másikban! Csodálatos volt megélni, ahogyan a saját szülői gyakorlatukon elgondolkoztak, mert a szerepcserével lehetőségük volt a másik bőrébe belebújni. Annak a bőrébe, akit az előbb a maga teljes meggyőződésével utasított, fegyelmezett, konfrontálódott. Most átélte a másik megoldását, hitét, meggyőződését, ami néha meglepetést okozott. Nem gondolta volna, hogy lehet máshogyan, és saját reagálásán is meglepődött.
Ezek után egy fontos momentumhoz érkeztünk. A szeretet 5 nyelvéről beszéltünk. Garry Chapman szerint, minden értetlenség abból fakad, hogy nem találunk rá a partnerünk, társunk szeretetnyelvére. Ebben a helyzetben fordulhat elő, hogy gyengédségre vágyunk, de folyamatosan falakba ütközünk, és emiatt időnként a fantáziánkhoz menekülünk. A szerelemérzet múlandó, így a maradandósága iránti vágyunk is csak illúzió. Ugyanakkor, ha folyton fűtene minket, legalapvetőbb feladataink elvégzése is nehézségbe ütközne, mivel világunk teljesen beszűkülne arra a személyre, akit olyan mélyen szeretünk. Miután a szerelem lecsitul, felszínre törnek az egyéni vágyak, jönnek a viták, szaporodnak a kérdőjelek. Ilyenkor jogunkban áll dönteni, feladjuk-e a kapcsolatot, és máshol próbáljuk feltölteni a „szeretettankunkat”, vagy megdolgozunk a másik szeretetéért.

A szeretett 5 nyelve: az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés. Trénertársam hozzáadott még egy fontos dolgot, a csendet.

Dobtak a szülők egy kockával, amelynek a 6 oldalán a szeretet nyelve szerepelt. Reklámszlogent írtak hozzá, a szülők csoportokban, hogy miért lenne szüksége az embereknek egy-egy olyan nyelvre, amely egy nagyon fontos szeretetszükségletet elégít ki. Remek reklámüzeneteket alkotott minden páros és nagyon örültek a csoki jutalomnak is természetesen!

Ezután megkérdeztük, nekik személyesen melyik szeretetnyelvre lenne a legnagyobb szükségük. És ekkor hihetetlen mélységeket éltünk meg. Majd mindenki elmondta a minőségi időt, volt, aki megoldásig eljutott szükségletinek megfogalmazása közben. A nők számára az elismerő szavak hiányoztak a leginkább, és hatalmas fájdalmak szakadtak ki, könnyek csordultak. Megfogalmazták legnagyobb bánatukat. Kiderült, hogy többeknek évek óta hordozott súlyos lelki terheik vannak, szeretnének megszabadulni, de eddig nem kaptak segítséget, nem tudták, hogy hogyan kezeljék a helyzeteket. Hihetetlen volt megélni, ahogy azok a szülők, akik 2 órával ezelőtt nem ismerték egymást, elkezdtek egymással törődni, figyelni és együtt érezni.

Igyekeztünk mankókat, kapaszkodókat adni, a kiúthoz segítséget ajánlani, de mégis a legnagyobb segítség az volt, hogy beszélhettek problémáikról mások előtt, akik elfogadóak voltak velük szemben. Mindezt tettük 3 óra alatt, amely egyszerre csekély, és hatalmas idő.

Kedves gyakorlat átvezetésével a záró rész következett, ahol ezeket a visszajelzéseket adták a szülők:
  • "Nagyon tetszett, elgondolkoztató volt, önismeretet gyakoroltam. A szeretet az egyik legfontosabb az ember életében.”
  • "Érdekes volt, jó volt, tetszett, jönnék máskor is. Köszönöm!”
  • „A szeretet a legjobb dolog a világon. Megerősítést kaptam, hogy szeretetet adni és kapni jó, én mindennap „gyakorlom”. Feltöltődtem, és nem bántam meg, hogy részt vettem ezen a tréningen. És köszönöm a sok csokit!”
  • „Szeretetet, meghallgatást, kedvességet, új információkat kaptam. Máskor is szívesen részt vennék ilyen tréningen, mert ez nem csak hasznos, hanem remek kikapcsolódás is, és ez utóbbi is egy ajándék!”.
  • "Jól esetett, köszönöm! Új információkat kaptam, részt vennék bárhol ilyen tréningen.”
  • „Megerősítést kaptam, de maradtak kérdések benne, jó lenne megbeszélni. Pozitív élmény volt.”
„Ahogy a hideg szavak fagyossá teszik az embereket, a forró szavak megperzselik, a keserű szavak elkeserítik, a dühödt szavak feldühítik őket. A kedves szavaknak is megvan a maguk lelki hatása. S milyen nagyszerű hatás ez! Megnyugtatják, lecsillapítják és megvigasztalják a hallgató felet.”
Blaise Pascal

2010. szeptember 21., kedd

Ma már lehet autista a padtársam!

Autizmus

A cikk korábban a nol.hu blogján volt olvasható. 

Olvastam egy cikket a Népszabadság 2010.09.11-i számában Matalin Dórától, aminek a címe az volt, hogy „Lehet-e autista gyerek a padtársam?” 

A cikk felvezetésében említett "gyorsan növő fogyatékossági csoport"  megjelölést kissé sommásnak tartom. Gyógypedagógusként úgy vélem inkább arról van szó, hogy hogy autisták eddig is voltak, csak éppen a diagnosztizálásuk nem volt egyértelmű. Korábban az anyák nevelési hibájától kezdve számos elképzelés volt ennek a "furcsa viselkedési módnak" a magyarázatára, és csak nem régen tudjuk egyre jobban és korábban szűrni és diagnosztizálni tudományos módszerekkel az autisztikus képet mutató embereket. 

Ugyanakkor az értelmi fogyatékosok, vakok, siketek, mozgásfogyatékosok is közöttünk élnek régóta, de hogy mit tudunk rólunk, mennyit találkoztunk velük, az bizony a diagnózis korszerű felállításáról jóval messzebbre mutat. 

Sajnos Magyarországon nem igazán jól kivitelezett és kommunikált integráció, de legalább eljutottunk mára oda, hogy „láthatóvá váltak” a speciális nevelési igénnyel rendelkező gyermekek, fiatalok, de bőven nem azért, mert valami külső ok miatt többen lettek a fogyatékosok, és az autisták. 

Nem, csak egyszerűen láthatóvá váltak itthon is az értelmi fogyatékosok, a különféle magatartászavaros, hiperaktív, autista, beszéd, látás, hallás, mozgás, hallássérült. Mert végre előjöhettek a zárt falak mögül, ők és a családjuk, emberi életet élhetnek, hiszen senkinek sincs oka a szégyenkezésre!

1992-ben voltam Tornanádaskán, a Hadik Kastélyban elhelyezett, ősfákkal körülvett csodálatos arborétumban található Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthonban

Tornanádaska  Speciális Iskola -  lakószoba

Megdöbbentő volt látni, hogy diákok, értelmi fogyatékos tanulók számára alkalmatlan hatalmas kastélyban élnek a fogyatékos gyerekek! A tanár kollégák gyermekek iránti szeretete, odaadása betöltötte a termeket, látszólag meg volt mindenük a gyermekeknek. Tanultak, játszottak, volt fedél a fejük felett, és volt elegendő ennivalójuk. Mégis szívszorító volt látni a gyermekeket a 6-8 ágyas szobákban. A leharcolt bútorzat, a minimális oktatási segéd és technikai eszközök elavult állapota szomorúsággal töltött el. 

A volt Hadik kastélyban lévő speciális iskola lakóotthon  közlekedője 


Csodálattal néztem azonban a tanárok kezeinek munkáját a szemléltető eszközök láttán, a hihetetlen sok ötleten, ahogyan szinte semmiből, értékes alkotásokat hoztak létre. Komoly szakmai műhely is volt ott akkoriban a Tolnai-féle írás oktatás alkotóműhelye volt. 

Oktatás a tornanádaskai speciális iskolában 

Éppen ezért szomorúsággal is eltöltött, hiszen óriási szakadékot láttam egy városi és kis faluban élő diákok lehetőségei között, még oly kiváló tanáraik ellenére is. Ezek a gyerek sokféle helyről érkeztek, és az iskolai szünetre haza utaztak, már akiknek voltak szülei. Sokan maradtak állandóan az intézményben, ők az állami gondozottak. Senki sem tudta a gyermekek családja közelében, vagy legalábbis nem beszéltek róla, hogy a gyerek miért nem tud a közeli iskolába járni. 

Autista gyermek


Egy nem látó, egy nem halló, vagy egy járni nem tudó eléggé feltűnő látvány, de egy értelmi fogyatékos nem azonnal tűnik fel, hogy más, mint egy "normál ember". Sokan nem értik/ fogadják el éppen a külső jegyek hiánya miatt, hogy értelmileg fogyatékos,  és a „buta gyerek”, jelzőt kapja meg. Aztán a buktatással, az „anyaszomorító”, ügyetlen, kissé bolond, ütődött szavakkal mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a családban van egy "fogyatékos" gyerek. A szégyen, ez az első, amivel megküzd a család. Így jól jöttek a kastélyok, ahová száműzték a fogyatékos gyerekeket, még akkor is, ha az anya, apa, ebbe éppen nagyon nem tudott belenyugodni. A gyerek láthatatlanná vált, és mint olyan, a probléma is, legalábbis a család napi életében, de legfőképpen a külvilág felé, és persze a társadalom többsége számára is (végül is ez volt a cél). Persze a mély-szegénységben élőknek ez éppen hogy maga volt a csoda, a luxus. 

És most itt vannak ezek a gyerekek közöttünk! Mára láthatóvá váltak! Mert elismertük őket végre gyermeknek, jogaikkal, lehetőségeikkel, képességeikkel, erősségeikkel, gyengeségeikkel, de fejleszthetőséggel! Azt mondta ki az integráció, hogy legyenek együtt nevelhetőek! Igen, ez így nagyon jó törekvés lenne, de kevés önmagában ez a "kívánság". (Most nem az oktatási körülményekről szólok, az egy külön téma, és van mit írni arról is...)

Hanem azt tartom fontosnak, amit leírt a cikk írója, hogy legalább elindult valami civil kezdeményezés! A rendhagyó osztályfőnöki óra keretében próbálta meg az Autisták Országos Szövetségének elnöke, Szilvásy Zsuzsanna bemutatni az autisták világát.  Az autisták világa az "Esőember" című film óta ismertebb lett. Nagyon tiszteletre méltó, hogy Kulka János is elment erre az órára. Nagyon tetszett a cikkben az, ahogyan leírja, neki mit jelentett a szerephez való felkészülésben a kicsit „amerikai stílusú” ismerkedés az autistákkal. A diákok pedig önként jelentkeztek erre az órára. Az egyik diák azt mondta, hogy ha már többet tudhatnak erről a témáról, miért ne hallgatnák meg. 

Volt egy mondat, ami igazán zavart: „Toleranciára nevelés viszont jóval egyszerűbb feladat”. 
Nevelni toleranciára?! Nevelés egyfajta program egy közösen elfogadott/meghatározott irány, cél elérése érdekében tartós viselkedésváltozás elérése. 

Autizmus


De vajon a tolerancia belenevelhető az emberbe?! 

Inkább képzéssel, személyiség fejlesztéssel lehet - és kell - elérni, hiszen  az érzelmi intelligencia (is) fejleszthető, az empatikus képesség, készségek fejlődnek, megerősödnek a célzott tréning eredményeképpen.  Ha tetszik, ha nem, az érzelmek kifejezése, értelmezése, az empatikus magatartás fejlesztése önálló feladat mára, mert a mai megváltozott környezetünkben igenis tanítani kell az empátiát, ha nem akarjuk, hogy teljesen tolerancia nélküli, önző világban éljünk. 

A Müncheni Ludwig-Maximiliens Egyetem Alkalmazott Politikatudományi Kutató Központja „Oktatás a demokráciáért és a toleranciáért” c. projekt keretében 2000-ben közzé tett tanulmánya ír a tolerancia oktatásáról: 

A kompetenciák eredményes oktatása szükségessé teszi a tanítási és tanulási módszerek átgondolását. A tolerancia tanításával kapcsolatos pedagógiai szemlélet kapcsán, a tanulmány az alábbi szempontok érvényesítésének szükségességére hívja fel a figyelmet:
  • a félreértések, nézeteltérések természetes jelenségként történő felfogása, 
  • az egyének tájékoztatása a tolerancia, a látszólagos tolerancia és az intolerancia következményeiről, 
  • a konfliktusok alternatív megoldási módozatainak oktatása, 
  • a konfliktusok keletkezésével összefüggésben olyan szituáció- és kommunikációs kockázatokkal történő megismertetés, ami segíti az egyént, hogy magatartását megfelelően adaptálhassa, 
  • olyan orientációs technikák oktatása, elsajátításának elősegítése, amelyek lehetővé teszik a tapasztalatszerzést a különbözőségek, az eltérések terén, 
  • elősegíteni, hogy az emberek, ellentéteiket tárgyalások, eszmecserék és beszélgetések útján oldják meg, 
  • a „hagyományos ex catedra tanítás” helyett olyan tanítási módszerek alkalmazása, mint pl. a „megfelelő keretek biztosítása tapasztalatok szerzéséhez”, „szituáció teremtés”. 

Itt tehát a viselkedésváltozást biztosító nevelésről van szó, az életről, a napi gyakorlatról, szemléletről, együttélésről. Ezért is nagyon jó, hogy már van nálunk is ilyen kezdeményezés, és végre beszélhetünk arról is, hogy igen vannak, lesznek autista padtársak. 

Az integráció azt jelenti, hogy minden gyermek, aki a többségi iskolába beilleszthető, annak ott a helye. Ezért a képességeinek fejlesztéséhez megkapja a gyógypedagógusi megsegítést és így vélhetően a többségi közösségben felnőve, egyenrangú állampolgárként élheti életét az a fogyatékos, aki integrált oktatásban részesült. A munkába beillesztés és a továbbtanulás, szakképzés biztosítása szintén az integráció része lenne, de ebben is, bizony lenne - van mit tenni -, hogy valódi segítséget és ezzel esélyt kapjanak az integrálható állapotú fogyatékosok önmagukhoz mérten minél teljesebb, emberi élet érdekében!

De nem mindenki integrálható "csak úgy", hiszen az autizmusnak is vannak olyan esetei, amelyek nem teszik lehetővé a gyermek integrálását. Továbbá a siket, vak tanulók speciális oktatási igényét sokkal jobb, ha azok a szakemberek végzik, akik saját, védett közösségükben tanítják meg a segédeszközök használatát, a jelnyelvet, a beszéd kialakítását, a Braille írás-olvasását. Biztosítják a mindennapi gyógytornát, a speciális étkezési, kommunikációs segédeszközökkel saját maguk tempójában haladhatnak a legnehezebb úton. Önmaguk képességének feltárása érdekében, az önmagukhoz képest lehető legönállóbb emberi életért. 

Akik többségi iskolában járnak, nem sokkal könnyebb utat járnak be. Szükség van a közösség támogatására, de a tanárkollégák számára sem egyszerű a feladat. Vajon felkészültek rá? Elég egy osztályfőnöki óra, vagy akár 5-10 perces "beszélgetés", és megoldódik a toleranciára nevelés, és ezzel a probléma is? 

Ilyen egyszerű lenne? 

Ma már megtanultuk, hogy toleráljuk, ha vegetáriánus van a közelünkben, vagy, ha valaki cukorbeteg, vagy, ha éppen bottal közlekedik. De még nem tudjuk, mit tegyünk, mit szabad tennünk, hogyan reagáljunk arra nagyon szemléletes mondatra, ami cikkben is szerepel: ” Ne haragudj, van egy tollad?”  kérdésre adott válaszra: „Van.” 

Sokat kell tennünk azért, hogy ne azt gondoljuk, egy első ránézésre teljesen ránk hasonlító társunk esetében egy ilyen válasz esetében, hogy „de szemét!”, „most hülyéskedsz?”, „mi van?” „most adsz, vagy nem?”. Hanem legyen helyette az a fejünkben, hoppá, rosszul kérdeztem, és ismételjünk most már sokkal pontosabban: „Nincs tollam. Ideadnád egy kis időre a Te kék tolladat?”

Persze van rá megoldás: sok-sok empátia, együttműködő kommunikáció. Ez viszont tényleg tanulható!  


Fiatalok

A munkahelyi - és lakossági (szülői) - tréningjeink elégedettsége bizonyítja, hogy mennyire nagy szükség van az empátia ÚJRA megértésére. Végtelenül könnyen félreértjük egymást, és ehhez senkinek sem kell "másnak" lennie, pusztán arról van szó, hogy empátiát kellene tudnunk adni és kapni is, ítélkezések, elvárások, kinyilatkoztatások helyett! Ezt azonban tanulni kell, méghozzá először is önismerettel, hogy megértsük másokra hogyan hatunk és ők hogyan hatnak ránk és erre mi miért és hogyan reagálunk! 

Ez empátia adás-kapás nélkül nem megy - és ezt meg kell engednünk önmagunknak! -, mert ennek a kettőnek összhangban kell lennie egymással! Hiszen csak akkor leszünk képesek együttműködésre, melynek során saját igényünket kifejezzük és kiállunk a saját érdekünkért, ha előtte megértettük a másik szükségeltét és igényét, és ezután KÖZÖSEN kialakított megoldásunkat képesek leszünk elfogadni, azaz együttműködni! 

Empátia - Alitera fejlesztés
ALITERA önismeret fejlesztő programjának egyik fontos eleme


Ekkor értelemszerűen mindenki "nyertes", mert mindkettőnk számára előnyös a megállapodás - hiszen figyeltük és megértettük egymás -,  mert valójában mindkettőnknek egyformán fontosak vagyunk! És akkor ebből következik az, hogy az empátia "elnyomásával" valójában a másikat is értéktelenítjük - mert hogy így nekünk könnyebb? -, de itt az IS-en van a hangsúly, hogy vele magunkat is leértékeljük, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint számtalan - nem biztos, hogy tudatos - pótcselekvésünk. 

Azonban jobbá  tehetjük az életünket, ha az empátiás készségünk fejlesztéséhez mielőbb hozzá kezdünk! Az empátiás készségünk  alapvetően nem szakkönyvek segítéségével fejleszthető, hanem társas érintkezések során, melynek kockázatmentes fejlesztő terepe a tréning! 

Érdemes tehát keresni a önismereti/együttműködő kommunikáció tréning által nyújtott fejlődési lehetőségeket családoknak és magánembereknek éppen úgy, mint intézményeknek, vállalati közösségeknek! 


"Kérdezik: milyen európai értéket tartok kiemelkedőnek? A tapintatot nevezném annak. Ezt a szeretetnél kevésbé giccsesnek látom, magában foglalja a megfigyelést, az ismeretet, az empátiát, és azt az elvet, hogy ne tedd a másiknak, amit magadnak nem kívánsz. Lehetővé teszi az érdeklődést, de elhárítja a bizalmaskodást. 

Az együttéléshez leginkább tapintat kell, barátságnak, szerelemnek egyaránt meghosszabbítója, összetevője, fűszere, összefér a magánnyal is, de tekintettel van a másik emberre. Feltételezi az önuralmat, a civilizált családi hagyományt, magában foglalja a megértő intelligenciát, az életismeretet, a szív okosságát és a tapasztalaton nyugvó igazságosságot."  

Konrád György

Önismereti tréning - alitera



2010. szeptember 19., vasárnap

Ma már lehet autista a padtársam!



A Népszabadság 2010. 09.11-i számában Matalin Dóra írásának címe volt pontosan az, hogy „Lehet-e autista gyerek a padtársam?”

A cikk felvezetésében említett gyorsan növő fogyatékossági csoportot nem tudom értelmezni, és mivel nem rendelkezem a szakirodalmi adatokkal, inkább nem érintem ezt a témát. Azonban arról mindenképpen érdemes szólni, hogy autisták eddig is voltak, és valahol tanultak, csakúgy, mint a más fogyatékosok, vakok, gyengén látók siketek, nagyothallók, mozgássérültek, értelmi fogyatékosok.

Valahol, és ez a lényeg, valahol. Most pedig itt vannak közöttünk és akár padtárs is lehet. Mind ez, csak azért, mert többen lettek autisták? Nos, sokkal valószínűbb, hogy a Magyarországon nem igazán jól kivitelezett és kommunikált integráció az egyik, és sokkal markánsabb magyarázat a tendenciára, hogy immár „láthatóvá váltak” a speciális nevelési igénnyel rendelkező gyermekek, fiatalok.

Igen láthatóvá váltak az értelmi fogyatékosok, a különféle magatartászavaros, hiperaktív, autista, beszéd, látás, hallás, mozgás, hallássérült. Mert végre előjöhettek a zárt falak mögül ők és a családjuk, emberi életet élhetnek, hiszen senkinek sincs oka szégyenkeznie!

1992.-ben voltam Tornanádaskán, a Hadik Kastélyban elhelyezett, ősfákkal körülvett csodálatos arborétumban található Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthonban. 

Megdöbbentő volt látni, hogy diákok, értelmi fogyatékos tanulók számára alkalmatlan hatalmas kastélyban élnek a fogyatékos gyerekek! 

Tornanádaska Hadik Kastély - Fogyatékos gyermekek otthona 

A tanár kollégák gyermekek iránti szeretete, odaadása betöltötte a termeket, látszólag megvolt mindenük a gyermekeknek. Tanultak, játszottak, volt fedél a fejük felett, és volt elegendő ennivalójuk. Mégis szívszorító volt látni a gyermekeket a 6-8 ágyas szobákban. A leharcolt bútorzat, a minimális oktatási segéd és technikai eszközök elavult állapota szomorúsággal töltött el. 

Oktatás Tornanádaskán


Csodálattal néztem azonban a tanárok kezeinek munkáját a szemléltető eszközök láttán, a hihetetlen sok ötleten, ahogyan szinte semmiből, értékes alkotásokat hoztak létre. Komoly szakmai műhely is volt ott akkoriban a Tolnai-féle írás oktatás alkotóműhelye volt. 

Éppen ezért szomorúsággal is eltöltött, hiszen óriási szakadékot láttam egy városi és kis faluban élő diákok lehetőségei között, még oly kiváló tanáraik ellenére is. Ezek a gyerek sokféle helyről érkeztek, és az iskolai szünetre haza is utazhattak, már akiknek voltak szülei. Sokan maradtak állandóan az intézményben, ők az állami gondozottak. Senki sem tudta a gyermekek családja közelében, vagy legalábbis nem beszéltek róla, hogy a gyerek miért nem tud a közeli iskolába járni.

Szemléltetés és oktatás


Egy nem látó, egy nem halló, vagy egy járni nem tudó eléggé feltűnő látvány, de egy értelmi fogyatékos nem azonnalira tűnik fel, hogy más, hogy fogyatékos. Sokan nem fogadják el éppen a külső jegyek hiánya miatt, és a „buta gyerek”, jelzőt kapja meg. Aztán a buktatással, az „anyaszomorító”, ügyetlen, kissé bolond, ütődött szavakkal mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a családban van egy fogyatékos gyerek. Szégyen, ez az első, amivel megküzd a család. Így jól jöttek a kastélyok, ahová száműzték a fogyatékos gyerekeket, még akkor is, ha az anya, apa, ebbe éppen nagyon nem tudott belenyugodni. A gyerek láthatatlanná vált, és mint olyan, a probléma is, legalábbis a család napi életében, de legfőképpen a külvilág felé. Persze a mély-szegénységben élőknek ez éppen hogy maga volt a csoda, a luxus.

A lakótér Tornanádaskán 


És most itt vannak ezek a gyerekek közöttünk! Láthatóvá váltak! Mert elismertük őket végre gyermeknek, jogaikkal, lehetőségeikkel, képességeikkel, erősségeikkel, gyengeségeikkel. 

 Normalizációs elv

A Noramilzációs elv lényege, hogy nem lehet többféle bánásmód, csak egy: emberi bánásmód. (Ir. Flynn, R. J.–Nitsch, K. E. (eds): Normalization, social integration and community services. Baltimore, 1980)

Fontos normalizációs gondolat, a „legkevésbé korlátozó környezet”-et kell biztosítani a fogyatékos emberek számára.  
Ez az alapvető hozzáállás iránya minden fogyatékosság esetében: miszerint nem a fogyatékostól várjuk az alkalmazkodást, hanem szükségleteihez igazítjuk a környezetét – a teljes emberi élet spektrumában! -, hogy az a legkevésbé korlátozó legyen! Többek között az integráció biztosításával azok számára, akik integrálhatóak. 


És valóban együtt-nevelünk? 

Azt mondta ki az integráció, hogy legyenek együtt nevelhetők a fogyatékosok! Igen, ez így nagyon jó törekvés lenne, de kevés önmagában. (Most nem az oktatási körülményekről szólok, az egy külön téma, és van mit írni arról is.)

Azért tartom fontosnak, amit leírt a cikk írója, mert legalább elindult valami egy civil kezdeményezésre! 

A rendhagyó osztályfőnöki óra keretében próbálta meg az Autisták Országos Szövetségének elnöke, Szilvásy Zsuzsanna bemutatni az autisták világát.  Nagyon tiszteletre méltó, hogy Kulka János is elment erre az órára!

(Az ESŐEMBER színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével került színre 2010-ben, Kulka János főszereplésével, és óriási sikert aratott.)

Nagyon tetszett a cikkben az, ahogyan leírja, neki mit jelentett a szerephez való felkészülésben a kicsit „amerikai stílusú” ismerkedés az autistákkal. A diákok pedig önként jelentkeztek erre az órára. Az egyik diák azt mondta, hogy ha már többet tudhatnak erről a témáról, miért ne hallgatnák meg.

Volt egy mondat, ami igazán zavart: „Toleranciára nevelés viszont jóval egyszerűbb feladat”.

Nevelni toleranciára?! Nevelés egy program, egy felállított rendszer alkalmazása, jutalmazással, büntetéssel, célokkal, feladatokkal, elvárásokkal, követelményekkel, értékeléssel. De vajon a tolerancia belenevelhető az emberbe?! Inkább képzéssel, személyiség fejlesztéssel lehet elérni, mintsem jutalmazással, büntetéssel! Az érzelmi intelligencia fejleszthető, az empatikus képesség, készségek fejlődnek, megerősödnek.

A Müncheni Ludwig-Maximiliens Egyetem Alkalmazott Politikatudományi Kutató Központja „Oktatás a demokráciáért és a toleranciáért” c. projekt keretében 2000-ben közzé tett tanulmánya ír a tolerancia oktatásáról:

A kompetenciák eredményes oktatása szükségessé teszi a tanítási és tanulási módszerek átgondolását. 

A tolerancia tanításával kapcsolatos pedagógiai szemlélet kapcsán, a tanulmány az alábbi szempontok érvényesítésének szükségességére hívja fel a figyelmet:
  • a félreértések, nézeteltérések természetes jelenségként történő felfogásáról
  • az egyének tájékoztatása a tolerancia, a látszólagos tolerancia és az intolerancia következményeiről
  • a konfliktusok alternatív megoldási módozatainak oktatása
  • a konfliktusok keletkezésével összefüggésben olyan szituáció- és kommunikációs kockázatokkal történő megismertetés, ami segíti az egyént, hogy magatartását megfelelően adaptálhassa
  • olyan orientációs technikák oktatása, elsajátításának elősegítése, amelyek lehetővé teszik a tapasztalatszerzést a különbözőségek, az eltérések terén
  • elősegíteni, hogy az emberek, ellentéteiket tárgyalások, eszmecserék és beszélgetések útján oldják meg
  • a „hagyományos ex catedra tanítás” helyett olyan tanítási módszerek alkalmazása, mint pl. a „megfelelő keretek biztosítása tapasztalatok szerzéséhez”, „szituáció teremtés”.


Itt tehát bőven nem nevelésről van szó, hanem életről, napi gyakorlatról, szemléletről, együttélésről. Természetesen nagyon jó, hogy van legalább ilyen kezdeményezés, hogy beszéljünk, arról igen vannak, lesznek autista padtársak.

Az integráció azt jelenti, hogy minden gyermek, aki a többségi iskolába beilleszthető, annak ott a helye. A képességeinek fejlesztéséhez megkapja a gyógypedagógusi megsegítést és így vélhetően a többségi közösségben felnőve, egyenrangú állampolgárként élheti életét az a fogyatékos, aki integrált oktatásban részesült.

Ez így persze túl szép lenne. Nem beszéltünk arról, hogy az autizmusnak is vannak olyan esetei, amelyek nem teszik lehetővé a gyermek integrálását. Továbbá a siket, vak tanulók speciális oktatási igényét sokkal jobb, ha azok a szakemberek végzik, akik saját, védett közösségükben tanítják meg a segédeszközök használatát, a jelnyelvet, a beszéd kialakítását, a Braille írás-olvasását. Biztosítják a mindennapi gyógytornát, a speciális étkezési, kommunikációs segédeszközökkel saját maguk tempójában haladhatnak a legnehezebb úton. Önmaguk képességének feltárása érdekében, az önmagukhoz képest lehető legönállóbb emberi életért.

Akik többségi iskolában járnak, nem sokkal könnyebb utat járnak be. Szükség van a közösség támogatására, de a tanárkollégák számára sem egyszerű a feladat. Vajon felkészültek rá? Elég egy osztályfőnöki óra, vagy akár 5-10, és megoldódik a toleranciára nevelés, és ezzel a probléma is?

Ilyen egyszerű lenne?

Ma már megtanultuk, hogy toleráljuk, ha vegetáriánus van a közelünkben, vagy, ha valaki cukorbeteg, vagy, ha éppen bottal közlekedik. De még nem tudjuk, mit tegyünk, mit szabad tennünk, hogyan reagáljunk arra nagyon szemléletes mondatra, ami cikkben is szerepel: ” Ne haragudj, van egy tollad?”  kérdésre adott válaszra: „Van.” 

Sokat kell tennünk azért, hogy ne azt gondoljuk, egy első ránézésre teljesen ránk hasonlító társunk esetében egy ilyen válasz esetében ne azt gondoljuk, hogy „de szemét!”, „most hülyéskedsz?”, „mi van?” „most adsz, vagy nem?” Hanem legyen helyette az a fejünkben, hoppá, rosszul kérdeztem, és ismételjünk most már sokkal pontosabban: „Nincs tollam. Ideadnád egy kis időre - amíg leírom a nevem - a Te kék tolladat? Visszaadom azonnal!"

Van rá megoldás, sok-sok empátia, együttműködő kommunikáció. Ez viszont tényleg tanulható!


„Egy vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap, táblával, a következő szöveggel: “Vak vagyok. Kérem, segítsenek!”

Arra ment egy újságíró, és látta, hogy a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát, és a másik oldalára írt egy mondatot. 

Délután visszatért a vak emberhez, és látta, a kalapban sok pénz van. A vak felismerte a lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit. Az újságíró így válaszolt: “Semmi olyat, ami nem lenne igaz. Csak soraidnak kicsit más formát adtam.”

Mosollyal az arcán távozott. A vak soha nem tudta meg, hogy a táblán ez állt: “Tavasz van, és én nem láthatom.”



2010. szeptember 18., szombat

Szülők Klubja tapasztalatok


A XVIII. kerületi Speciális Oktatási és Fejlesztő Intézményben működő Szülők Klubjának egyik találkozója alkalmával előadónak kértek fel 2004-ben.

2003-ban végeztem el az Önismereti játékvezető képzést Dr. Dévai Margit vezetésével. Úgy éreztem itt a lehetőség, hogy új formában mutassam be a környezet érzékelésének rendkívül szubjektív módját, annak különbözőségét, ahogyan mi, a többségi csoport tagjai látjuk és érzékelünk. Így érthetőbbé válhat saját fogyatékos gyermekeik különböző látásmódja, érzékelő képessége. Önismereti tréning, amely lehetőséget ad arra, hogy figyeljünk saját világunkra, és azt megértve, elfogadóbbá váljunk a másság, másféle létezés iránt.
Az önismeret mindig is vonzotta az embereket. A legfontosabb megértendő eszköz maga az ember, így a vizsgálatának tárgya a személyisége. Azaz, alkalmas-e arra, hogy vágyait tettekre, eredményekre váltsa? Ehhez tudni kell, milyen tulajdonságai segíthetnek a siker elérésében, és melyek azok, amik gátolhatják. Azután pedig arra kell választ adni, hogy van-e ereje változtatni, tovább fejlődni, avagy nem.

Ahhoz, hogy az ember életét irányítani, alakítani tudja, döntések sorozatát kell meghoznia. Dönteni mindenkinek kell, ezek nélkül nem léphet előre az életében, nem fejlődhet az egyénisége. A döntéshozatal az emberi élet egyik legnehezebb része. Az információkról, amelyek alapján dönteni kell, el kell dönteni, hogy elégségesek-e. Ugyanazon problémakör megoldásáról nincs két ember, akinek egyforma lenne a véleménye, mivel a véleményalkotás egyéniségtől, a megszerzett tapasztalatoktól, egyaránt függ. Nehéz szembenézni azzal, ha egy döntés kellemetlen, vagy fájdalmas.

Van, amikor csak jóval később tisztulnak le egyes események, élethelyzetez az emberben, és visszanézve tudja teljes határozottsággal megállapítani, hogy akkori döntése tényleg helyes volt-e. Sajnos sokszor utólag derülnek ki a rossz döntések, és rádöbbenünk, hogy probléma van az önismeretünkkel, az önértékelésünkkel. Önértékelési problémái szinte mindenkinek vannak.

Az ember születésétől kezdve folyamatosan kapja a környezetétől – leginkább a családjától - a külső értékelést: - Ilyen vagy, meg amolyan. Ezt gyermek lévén, önértékelő képesség hiányában egy idő után megszokja, és elfogadja. Különösen igaz ez a fogyatékos gyermekek esetében, akik a felnőtteket, abszolút mértékadónak tekintik.

A tudatosodás útján nemcsak megismerni kell az Önmagunkról alkotott Énképet, hanem azt el is kell fogadni. Ez azt jelenti, hogy a megértést mindig szeretet követi. Ezt az utat kell bejárnia épnek és fogyatékosnak is egyaránt, mert emberek!


A klubfoglalkozás témája:

A számolás – mérés tananyag és oktatási módszertana az értelmileg akadályozott tanulók csoportjában

Az értelmileg akadályozott gyermekeknek is szükségük van a világ legegyszerűbb mennyiségi és térbeli viszonyai közötti tájékozódásra.

Mint minden más területen, a gyermek szűkebb környezete tárgyainak, jelenségeinek vizsgálata, megfigyeltetése, a velük való cselekvések segítségével történik, mellyel a legegyszerűbb mennyiségi tulajdonságok felismeréséhez vezetjük.

A folyamatos és sokoldalú gyakorlásra nemcsak a számolás-mérés elemi foglalkozásokon, hanem a környezetismeret és beszédfejlesztésben, a munkatevékenységek legkülönbözőbb formáiban, az önkiszolgálásban, játékban, a mozgás és ritmusnevelésben, testnevelésben is lehetőség van.

Szoros kapcsolat van az egyes foglalkozások ismeretei között. Így például az időbeli, térbeli tájékozódás, a térbeli kiterjedések (környezetismeret), a különféle alak szerinti válogatás, soralkotások (beszédfejlesztés, írás-előkészítés, ábrázolása-alakítás). A különféle névutók használata, a térbeli kiterjedések meghatározása, vagy számlálás. Azaz, a kisebbeknél: hány kereke van az autónak, melyik a nagyobb állat, melyik a magasabb, kinek a gyöngyfűzére a hosszabb, rövidebb, vagy ugyanakkora, ki épített magasabb tornyot, kinek van több ceruzája, kinek van kevesebb ital a poharában. A nagyobbaknál: hány tojást kell még hozni, mennyit mutat a mérleg, hány óra van, hány fokot mutat a hőmérő, hány forint a szappan, stb.

Nos, azért, hogy az értelmileg akadályozott tanulók a számolás-mérés elemi ismereteit megszerezzék, és alkalmazni is tudják, speciális fejlesztési elveket kell megfogalmaznunk és alkalmaznunk (mint a mi gyermekeink esetében tesszük ezt mindenkor.)


A számolás-mérés foglalkozások

A foglalkozás elnevezése: számolás-mérés előkészítése/ elemei, az iskolában adott lehetőségeknek megfelelő keretet jelöl, bizonyos fokig önkényesen, nem a matematika meghatározott fejezete alapján. Emellett azonban híven követi a mennyiségek megismerésére irányuló gyermeki gondolkodás fejlődésének menetét.

A foglalkozások előkészítik a mennyiségi és térbeli tájékozódást azzal, hogy a megzavart fejlődés miatt hiányzó, vagy hiányos gyermeki tapasztalatokat, ¬- mennyiségélmény terén, pótolják. A foglalkozások alkalmával különféle feladatok végzésével, játékos, szemléletes, változatos eljárással próbáljuk a számolási kedvet felkelteni.

Fontos megjegyeznünk, hogy a számolás hasznosan szolgálja a gyermek gondolkodásának fejlesztését is. Nem csak azzal, hogy elsajátít bizonyos mennyiségi ismereteket, hanem az ismeretek elsajátításának jellegénél fogva, az elemi gondolkodási műveletek használatával: összehasonlítás, azonosság, különbség észrevétele.

Tulajdonképpen, a legfontosabb célunk a számolás tanításával az, hogy a felnövő értelmi fogyatékos fiatalok számára biztos támaszul alakítsuk ki annak tudatát, hogy a valóság mennyiségi összefüggéseinek figyelembevétele a mindennapi élet valamennyi mozzanatában nagyon fontos. Ezért minden olyan esetben, amikor erre szüksége van, kérje a felnőttek segítségét. Főképpen 7-10 csoportig, illetve a 11-12 évfolyamon, amikor a fogyatékos fiatal a tágabb környezettel megismerkedik, igényei, vágyai bővülnek, szükséges, hogy tudja, a tárgyak, eszközök számára értéket jelentenek, és ezt pénzben is ki lehet fejezni. Ha valamit nem ismer, vagy nem tud kiszámítani, a felnőtt, a szülő, vagy a munkavezető tanácsa számára hasznos.

A foglalkozások anyaga

Az oktatás alapját képező fejlesztési szakaszok és elérendő minimum szintek:
Az iskolai fejlesztés pedagógiai szakaszai

A középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók fejlesztésében a NAT háromszintű követelményrendszerét nem lehet alkalmazni, a műveltségi anyag csak érintőlegesen, legkevesebb mértékben csatlakozhat a NAT-hoz.

A nagymértékű eltérések miatt a tartalmi szabályozás fejlesztési területek kijelölésével történik. Azoknak a képességeknek a kialakítására, fejlesztésére kell a főhangsúlyt fektetni, amelyek közvetlen segítséget adnak az élet feladataihoz, és egyben felkészítik a tanulókat arra, hogy képességeikhez, adottságaikhoz mérten minél eredményesebb legyen a szociális beilleszkedésük. A különböző károsodásból eredő nagyfokú lemaradást kell csökkenteni és az egész személyiség fejlesztését kell megvalósítani a habilitációs és rehabilitációs célú foglalkozásokon.


Optimális fejlesztést csak az egész életre szóló védő-irányító, de az önálló személyiséget is kibontakoztató nevelés biztosíthat, amely törekszik a képességei maximumának elérésére

A számolás-mérés lineárisan egymásra épülő és horizontálisan bővülő fejlesztési területei alsó szakasztól a felső szakaszig:

• Elemi tapasztalatok a tárgyak kiterjedéséről (Kicsi-nagy, vékony-vastag, hosszú-rövid, stb.)
• Elemi tapasztalatok a tárgyak formai tulajdonságairól (kerek, szögletes, henger, gömb, négyzet, téglalap, kör stb.)
• Térbeli tájékozódás (alatt-fölött, elé-mögé, eleje-vége, jobb-bal, stb.)
• Időbeli tájékozódás (reggel, délben, este, a négy évszak, a hét napjai, tegnap, ma, idős, fiatal, az év, hónapok, naptár, heti rend, órarend, az óra.)
• Több-kevesebb-ugyanannyi (párosítás, a helyzetek felismerése, jelölésük, stb.)
• Mennyiségek felismerése és összehasonlítása, számjegyek írása, hozzáadás és elvétel, összeadás, kivonás (5-ig, 10-ig, 20-ig, 100-as körben, a 10 átlépése, stb.)
• Sorszámlálás gyakorlása (sorszámnevek felismerése, kérdések, stb.)
• Mérés (pénz, folyadékmérés, hosszúságmérés, súlymérés, hőmérsékletmérés, időmérés: óra, naptár, stb.)


Az értelmileg akadályozott gyermekek számára az ismeretanyagok csak akkor válnak a feldolgozásban érthetővé, ha azt környezete konkrét tárgyain, helyzetein látja, így szerez róla tapasztalatokat. Amikor a környezet megismerése kapcsán már emlékképeit is felhasználhatjuk, a közösen átélt élmények is segítenek. A gyermeket körülvevő közvetlen környezet tárgyai és személyei bőséges tapasztalatokat szolgáltatnak azokhoz az ismeretekhez, amelyek megalapozzák, később biztosítják a mennyiségi viszonyokban való egyszerű tájékozódást.

Az számolás-mérés előkészítése során, az 1-2 csoportban és még a harmadik csoportban is – ahol a megnevezés már számolás-mérés elemei –, a legfontosabb helyszíne az elemi ismeretek, tapasztalatok megszerzésére: a közvetlen környezetük. Az életből vett gyakorlati feladatok megoldásakor megismeri a tárgyak formáját és nagyságát, megállapítja azok számát. Majd a játékok következnek, és csak ezután alkalmazzuk a szemléltető oktatás keretében a speciális taneszközöket.

A mindennapi cselekvések során tanulják és használják a tanulók az olyan fogalmakat, mint pl. nagy, kicsi, magas, alacsony, mellett, után, fent, lent, alul, alá, fölött, fölé, stb. Ilyen helyzetek szolgálnak alapul a legegyszerűbb mennyiségi összefüggések megértésére, pl. sok van, kiraktuk: üres, elfogyott, csak kevés van, mindenki kap egyet, stb.
Így válik a tanulásban való aktív tevékenység színterévé a mennyiségek elsajátításával kapcsolatosan a megfigyelés játék, formázás, kézimunka, rajz, képmegbeszélés, stb. a konkrét tárgyak szemlélése azonban önmagában még nem vezet el a mennyiségi fogalmak megértéséhez.

Ehhez az kell, hogy az ismeretszerzéshez a cselekvés kapcsolódjék, hasonlóan az ép gyermekek ismeretszerzéséhez. A cselekvés eredményességének azonban további feltételei vannak, amelyek szinte láncszerűen egymásba fonódva biztosíthatják csak az eredményt.

Ilyen, pl. hogy a cselekvések indokoltak legyenek (a játékszituációban, vagy személyhez kötött feladatokban) érdekesek legyenek, ne váljanak gépiessé, fárasztóvá, vagy a gyermekek számára értelmetlenné. Továbbá, egy másik rendkívül fontos feltétel a cselekvések és a beszéd összekapcsolása. A beszéd oldaláról tekintve a számolás elemeinek kialakítása együtt jár bizonyos szűkebb számtani szókincs elsajátításával. Ez a szókincs tulajdonképpen az egész iskolai oktatás időtartamát magában foglaló munka eredményeként jön létre, az aktuális ismeretanyagok elsajátítása során.


A Szülők Klubja foglalkozás összegzése

Számolás-mérés: a környezet érzékelése, észlelése játékokkal
A gyakorlatok a számolás-mérés elemek oktatási tematikája alapján készült adaptációk


1. Bejelentkezés-érkezés, köszöntés

Az ismerkedés egészen gyorsan lezajlott, és egyben érdekes és tanulságos is volt, mert kolléga-kolléga, tanár-szülő, és szülő-tanár kapcsolatokat kellett közös nevezőre hozni. Talán a tanár-szülő viszony volt a legérdekesebb a tegezéssel kapcsolatban.
Erről a kollégákkal előzetesen egyeztettem, és akkor jelezték, hogy természetes lesz a számukra a tegeződés. Mégis, külön-külön is fontosnak tartották megerősíteni, hogy őket is lehet tegezni.
A szülők a tegeződés tényét könnyedén és pozitívan fogadták, pedig igen nagy életkorbeli különbségek voltak.
Nagyon érdekes volt a gyermekről történő nyilatkozás. Minden szülő, valamilyen kerülő utat választott, hogy a fogyatékosságot, vagy a másság állapotát ne keljen kimondania. Rendkívül szűkszavúak, szégyenlősek voltak, hamar túl akartak jutni a bemutatkozáson. Ez inkább egymásnak szólt, hiszen mi tanárok tökéletesen ismerjük a gyermekeiket, és így különösen tanulságos volt.
Viszont szívesen elmondták, hogy nagyon érdekli őket, mi is fog itt történni, és, hogy tényleg játszani fogunk-e.

Sikerült érdeklődő, vidám, pozitív, várakozással teli hangulatot teremteni, egészen rövid idő alatt.

A csoport összetétele a következő volt: 4 szülő (3 anya, 1 apa,), egy 8. osztályos tanuló (aki az édesanyjával érkezett), 2 kolléga (házaspár, és a klub vezetői), és 1 fő, foglalkozásvezető; összesen: 8 fő.

A meghatározott idő sok volt, kb. 5 perc elegendő volt.


2. Bemelegítés

Eszköz: Papírdoboz, közepes mérető terítő, karton lapok, előre felírt szöveggel, lehetőleg annyi lap, amennyi a csoport létszáma, egy kis asztal v. szék.

Instrukció: Az előre elkészített dobozt a kártyákkal, letakarva, a kör közepére helyezzük, az asztalkára. Mindenki figyelmesen nézze meg, majd fejezze be a következő mondatot: „Én úgy látom, hogy az asztalon …” .


Érdeklődésüket és játékos hangulatukat megfelelően előkészítette a letakart doboz. Könnyen, gyorsan érkeztek a különféle ötletek, melyek igen változatosak voltak. (Tégla, játékautó, kosár.) Nem fedtem fel a letakart dobozt, úgy vártam a további ötleteket a tartalmára vonatkozóan. Még szabadabban érkeztek a válaszok, (lego, maci, kis autó, cipő.)
Kellemes volt a leleplezés, és mert, kártyákra egyáltalán nem is gondoltak, így továbbra is fenntartott érdeklődés mellett vettek belőle.

Jól értelmezték a kártyán szereplő oktatási tanagyagot, az instrukció alapján, valóban játékos formákat gondoltak el azok érzékeltetésével, taníthatóságával kapcsolatban. A szülők igen gyakorlatias, gyermekhez közel álló, az érzékelés-tapasztalás útján mondtak példákat. Egy szülő volt aki, saját tapasztalat alapján, a többiek a jelen pillanatban kitalált ötleteiket mondták el, egy kolléga meglehetősen elvontan értelmezte a feladatokat, a másik kolléga viszont nagyon gyakorlatias volt.
Megállapították, hogy milyen sokféle dolgot soroltak fel, milyen sokszínűek voltak az elképzelések.

A megadott idő elegendő volt, kb. 10 percet vett igénybe a feladat.

3. Elemi tapasztalatok a tárgyak kiterjedéséről

Eszközök: Textil zsákok, gyümölcsök, páronként egy.

Instrukció: Egymással szemben ülve, a pár egyik tagja belenyúl a zsákba, megmarkol egy tárgyat. A tárgy nevét nem kimondva, a tapintás alapján leírást ad róla, amíg a másik társa ki nem találja azt. A társnak szabad kérdeznie, párbeszédet folytathatnak. Csak kivenni, illetve megnevezni nem szabad.

3.1. Elemi tapasztalatok a tárgyak formai tulajdonságairól

Eszközök: Egy nagyobb textil zsák, különféle apróbb játék és használati tárgyak, melyek különféle anyagokból készültek.

Instrukció: Szintén a csoporttól függően kétféleképpen lehet játszani. Az egyik variáció: a hátuk mögé helyezik a kezüket, mindenki kap egy tárgyat, melyet nem nézhet meg. Szintén tapintás alapján kell elmondania, hogy mi az, ami a kezében van, ténylegesen mire lehet használni, és milyen anyagból készült. Egyszerre nézzük meg a tárgyakat, amikor már mindenkire sor került, és ekkor beszéljük meg az eredményt.
A másik változat, hogy egyenként fognak meg valamit a zsákból, nem veszik ki, a kezükben tartva mondanak el mindent róla, majd ezután kivehetik a zsákból, és azonnal levonhatják a következtetéseket, és így haladunk tovább.


A párok gyorsan kialakultak spontán módon. Férfi-férfi, tanár-szülő, szülő-diák párok alakultak. A kolléga a diákot megkérte vele legyen, ugyan nem az édesanyjával volt párban, de ő úgy tartotta fontosnak, hogy ő legyen a párja, így diák-tanár páros alakult ki végül. A játék jól ment, mindenki nagyon nagy élvezettel vett benne részt. Örömmel vették a cserét, már várták is a lehetőséget.
A zsákokban alma, narancs és körte volt.

A játékot nem követte megbeszélés, hanem következett a 4.-es játék. Nagyon nagy örömmel fogadták, amit a kezükbe kaptak, azonnal szellemes megjegyzéseket tettek, vagy éppen izgatottságukat fejezték ki.

A tárgyak között volt: üvegpohár, ecset, pénztárca, játékvasaló, babaruha, tükör, szőrme állat.

Az egyben történő megbeszélésnél mindenki nagyon aktív volt. Általánosan nagyon élvezték a játékot, érdekesnek tartották, megállapították, hogy egy kicsit nehéz volt a számukra igen jól ismert tárgyat így körülírni. Külön-külön kiemelték, hogy mi könnyítette meg a kitalálást, és, hogy milyen érdekes és izgalmas, újszerű leírásokat adtak, a mindenki által jól ismert gyümölcsökről Többen jobbnak tartották számukra azt a szituációt, amikor ők találtak ki, és nehezebbnek tartották a szóbeli körülírást. Megállapították, hogy könnyebb volt a második feladat, nem tudatosult bennük, hogy ebben szerepet játszhatott az is, hogy nem volt igazi tét, hiszen nem kellett azt senkinek kitalálnia, ő, pedig biztosan tudta mit fog a kezében.

A megadott időt együttesen 15 percben használtuk fel csak.

4. Térbeli tájékozódás

Eszközök: A székek.

Instrukció: Rendezzük be a tér közepét a székekkel akadálypályának.(Vigyázzunk ne legyen balesetveszélyes, inkább csak jelzésszerűen, a nehézségi fokozatok szintén a csoporttól függenek.) A párok egymással szemben állnak a terem két végében. Az egyik társ becsukja a szemét, míg a másik hangjára és utasításaira figyelve átkel a pályán, és a párja mellé áll. Cseréljük meg a szerepeket.

Az összejövetel félidején tartva, igen jól jött a mozgásos feladat. A párok ugyanazok voltak, nem volt igény a változtatásra, sőt inkább kifejezett igény volt a nem változtatásra.
Nem féltek az akadályoktól, ugyan nem volt túl nagy tér, de a 4 párnak elegendő volt.

Olyan intenzíven élték meg a játékot, hogy szinte alig tudták kivárni a megbeszélést. Nagyon tetszett mindenkinek a játék. Igen nehéznek tartották, hogy a másik jobb-bal instrukcióját hogyan kövessék le. Még nem volt meg a teljes bizalom, többen igen óvatosan lépkedtek. Volt olyan pár, akinek mindkét tagja a másikhoz viszonyította a jobb-bal oldalt, de volt olyan is, aki dinamikusan és határozottan, és ütközés nélkül oldotta meg az irányítást. Megállapították, hogy milyen fontos a tájékozódás, és tájékoztatás, a helyes vezetés, egyértelmű utasítás.

A tervezett idő elegendő volt.


5. A pénzben kifejezhető érték

Eszközök: 1 ívcsomagoló papír, filctollak, valamint egy zárt irattartóban színes reklámfüzetek.

Instrukció: A papírlapot és a filctollakat középre helyezzük. A lapra előzőleg egy tv készülék képét (rajzát) helyeztük a lap közepére.

Indító történet: Egy gyár új terméke készült el. A marketing csapatnak az a feladata, hogy a versenytársakhoz hasonló árat állapítsanak meg. A készülék egy jó minőségű, de nem csúcstermék. Mindenki javasoljon egy árat, és azt írja valahová a lapra, akár olyan formán, mintha, már maga a hirdetett ár lenne az.

Majd, ha már mindenki sorra került, közreadjuk a színes reklámújságokat. A feladat, hogy keressenek olyan készülékről képet, amely szinte azonos azzal, amelyet most szeretnének reklámozni, és hasonlítsák össze az általuk felírt árakkal.


Jólesően ült le mindenki, és továbbra is nagyon érdeklődőek, nyitottak voltak az új feladat kapcsán is. Igen gyorsan és határozottan írták az árakat. A válogatás a katalógusok közül már lassabb volt. Nézegettek, válogattak, boldogan fedezték fel, hogy találtak éppen csak ezer, vagy csak pár száz forinttal eltérő árakat, élvezték azt, hogy milyen jól tudták meghatározni az árat.
A felírt árak 20.000 – 70.000 Ft között mozgott, a prospektusok árai 15.000 – 1.000.000 Ft-ig voltak feltüntetve.

A megbeszélésnél kiemelték a pénz és érték közötti nagyon fontos kapcsolatot és azt, hogy ez mennyire nehezen érthető, érzékeltethető a gyermekek számára, ugyanakkor nagyon fontos. Abban is megállapodtunk, hogy ez a legfontosabb, és leghasznosabb tudás a gyermekek számára. Nagyon tanulságosnak tartották a játékot, mert úgy érezték, hogy nekik sem volt könnyű eltalálni az árakat, így különösen nehéznek tartják a gyermekek számára a boltokban, a sokféle áru és ár közötti tájékozódást. A kifizetést, a visszajárót is problémásnak tartják, így nagyon tanulságos volt, ahogyan gyakorlati útmutatással szolgáltam a csoportban alkalmazottakkal. (Rajzos vásárlási listakészítés, feladatok egyéni kiosztása, az árak becslése, játékpénz kiszámolása, igazi pénzzel egyeztetés, vásárlás, válogatás (csak kétjegyű számokat keresünk, pl. a szappannál, azt, amelyiknek az első száma kevesebbet ér, kisebb számjegyű, kifizetés, blokk alapján ellenőrzés, a becslés összehasonlítása, értékelés. Egyszerű, kis számológép használata tervezéskor, a boltban is akár, valamint az ellenőrzéskor is.) Mindenkit komolyan elgondolkodtatott a feladat.

A tervezett idő kicsit a megbeszélés intenzitása miatt több volt, 15 perc.

9. Nálam van a kalap

Eszköz: Egy szép kalap.

Instrukció: A csoport körbe áll az, akinek a kalap a fején lesz, ő lesz a vezető. Egyfajta mozdulatot végez, amelyet mindenki utánoz, hiszen ő a vezető. Egészen addig, amíg valaki ezt meg nem unja, akkor ő le- és felveszi a kalapot, és már mondja is: „Nálam van a kalap!” Majd egy új mozdulatot végez, szintén addig, amíg le nem váltják, és így tovább.

A záró játékot nagyon lelkesen fogadta mindenki. Aránylag gyorsan cserélődött a kalap, jó hangulatban váltottak, kedvesen vették le a kalapot, szinte alig kellett bíztatást adni. Mindenkire sor került egyszer, amikor lezártuk a játékot, volt, aki már ekkor is, és előbb is, több játéknál jelezte, miért nem játszunk tovább.

A játékra szánt idő elegendő volt.

10. Az összejövetel lezárása

Eszköz: Egy kisebb labda.

Instrukció: „Kire vagy kíváncsi?”, dobd neki labdát, és ő mondja el, hogy érzi magát, mi tetszett, mi nem tetszett? Az összejövetel elején esetlegesen megfogalmazott aggodalmaira kapott-e választ? Kapott-e segítséget gyermekével való foglalkozáshoz? Mi az, ami meglepte, vagy felkeltette az érdeklődését, vagy éppen egyáltalán nem tetszett? Szeretne-e hasonló összejöveteleken részt venni? Milyen érzésekkel fog haza menni, és kinek, mit fog otthon elmesélni? Majd ő is dobja annak a labdát, akire ő kíváncsi!


Általános és elsőként elmondott vélemény volt, hogy nagyon jó volt, jól érezték magukat, és hogy igazán erre van szükségük, mint szülőknek. A kollégák, kicsit mérték tartóbbak voltak, úgy vélték ők mindig így dolgoznak, és egyénként nincs ebben számukra semmi új.
Több szülő jelezte, hogy nagyon sok játékot nem ismert, és nagyon sajnálja, hogy csak most ismerkedett meg velük.

Az egyértelműen mindenki számára nagyon sikeres játék a pénzes volt, nagyon népszerű volt szinte mindenki számára a térbeli tájékozódás játék, a kalapos játéknak is nagyon nagy sikere volt, valamint a tapintós játékot is nagyon élvezetesnek tartották.

Többen jelezték, hogy ki fogják próbálni ezeket a játékokat, volt, aki a már közben kigondolt változtatásokat is elmondta. Volt, aki elmesélte, hogy, ha hazamegy, a fia már türelmetlenül várja, hogy elmesélje, mi történt, és most nem mesélni fog, hanem játszani, de megvárja a feleségét is vele.

Általános igény volt, hogy legyen ilyen játékos foglalkozás még, legyenek többen, és azt is megfogalmazták, hogy mely szülőtársuknak fogják elmondani, hogy milyen jó volt, és kéri, majd, hogy jöjjön el.

Igazán érdeklődve vitték el az írásos anyagot is, amely a számolás-mérés foglalkoztató iskolai követelményrendszerét, tematikáját, valamint a csoportban alkalmazott módszereket, és gyakorlati leírásokat tartalmazott.

A zárásra szánt idő nem volt elegendő, 10 perc volt.
A beszélgetés még tovább folyt, lassan távoztak a szülők. Igen jó hangulatban, élénken, beszélgetve mentek el.

Az egyszeri alkalomra tervezett csoportmunka összesen: 1 óra 15 percig tartott.

"Nem az új gondolatok megértése a nehéz, hanem a régiektől való megszabadulás, mert ezek behálózzák agyunk minden zugát..." (J. M. Keyness)

2010. szeptember 8., szerda

Meghívó a Corvinba


„Párbeszéd szívtől szívig” tréningprogram alapján

3 órás mini tréningjére

felnőttek részére

2010. október 15. (péntek) 17-20 óra

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

1165 Budapest, Hunyadvár u. 43/B.

Az első 20 jelentkező számára a mini tréningen való részvétel ingyenes,
a XVI. kerület Kulturális és Sport Bizottságának támogatásával.



A téma: a verbális és nem verbális kommunikáció sajátosságainak megismerése saját élmény alapján, önismeret, interperszonális kommunikációs készség fejlesztése.


A jelentkezéseket várjuk e-mailben:

trening@alitera.hu címen 2010. szeptember 30-ig.


Szervezők: Alitera Kft., Csillaggyertyafény Alapítvány, Rákosszentmihály-Sashalmi Evangélikus Egyházközség.