A következő címkéjű bejegyzések mutatása: értékrend. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: értékrend. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 20., péntek

Gondolatok a fogyatékos gyermekek lelki gondozásáról


Börönte Márta evangélikus lelkész felkérésére



Már több mint egy évtizede, hogy együtt tevékenykedtünk a Budapest, XVIII. kerületi pestszentlőrinci speciális iskola halmozottan fogyatékos csoportjában. Kapcsolatunk azóta is fennmaradt, még ha a munkánk nagy távolságokban zajlik is.


10 gyermek, fiúk-lányok vegyesen alkotta a Tesz-Vesz csoportot, 10 évet töltöttek együtt. A csoport tagjai vezető fogyatékosságuk szerint az értelmi fogyatékosok csoportjához tartoztak – változó értelmi képességekkel (IQ 45-75) –, de más társfogyatékosságaik is voltak (látás, mozgás, autizmus, stb.).


Ez egy igen száraz, szakszerű, de egyben személytelen leírása azoknak a gyermekeknek, akiknek mindennapi öröme és bánata ott zajlott a szemünk előtt, aktív részesei voltunk az életüknek.

Fontos volt számunkra a nyugodt, békés, barátságos környezet megteremtése. Hiszen csak így, a védő-óvó légkörben lehetséges a világ megismerésében akadályozott gyermekek segítése, a mindennapi élethelyzetek értelmezése, a helyes-helytelen viselkedési szokások, a kívánt társadalmi érintkezési normák megértése, és így a különféle szituációkhoz kapcsolódó viselkedési formák kialakítása. Saját maguk megértése, saját képességeik határának megtapasztalása, énképük megerősítése, én-védő képességeik kialakítása, a család – iskola – társadalom értékrendjének, elvárásainak megértése. A munkához való megfelelő magatartás, a felelősségvállalás, kötelességtudat kialakítása. Mindezek megvalósítása napi szinten feladata volt mindenkinek, aki csak a gyermekekkel kapcsolatba került. Napjainkban sincs ez másként, a jelenlegi csoportomban sem.

Különös jelentőségű a fogyatékos gyermekek kapcsolata az olyan személyekkel, akiknek jelenléte nem állandó a csoportban, viszont bensőséges, bizalmi kapcsolatban vannak a gyermekekkel. Börönte Márta a gyermekek számára több volt, mint „a hitoktató”.

Márti néni, inkább egy társ, egy felnőtt barát volt a számukra, akinek őszinte szeretete, tisztelete, lényük teljes megértése egyértelmű volt. Ezért a gyermekek számára öröm, várakozás és megnyugvás volt minden találkozás, mert úgy érezték lényeges dolgokról beszélgetnek mással, másként.


Nagyon fontos, hogy ne csak a mindennap unos-untalan jelen lévő pedagógus közvetítsen általános emberi értékeket a gyermekek felé, hanem más is. Az értelmi fogyatékos gyermekek értelmük csökkent voltáról a társadalom, a szülők, a családtagok, a társak visszajelzéseiből értesülnek, amelyet jól-rosszul, vagy egyáltalán nem értenek.



Az értelmi fogyatékos gyermekek közül az enyhébb sérültek már 10 éves kortól érzik, hogy kicsit másmilyenek, mint esetleg a szomszéd gyermekek, vagy a testvérük. Azonban ők, az enyhébb fogyatékosságuk folytán, megfelelő felkészítés után, támogató családi háttérrel önálló életet élhetnek, dolgozhatnak, így számukra értelmi fogyatékosságuk önmagában nem okoz súlyos lelki terhet. (Terjedelem és idő hiányában csak a kívánatos helyzetről beszélhetek.)

Az értelmileg súlyosabban fogyatékos gyermekek is serdülő korukra pontosan tudják, hogy másmilyenek, mint az őket körülvevő többségi gyermekek. Azonban rajtuk sokkal jobban látszik másságuk, ami miatt bizony állandóan ki vannak téve a legegyszerűbb megvető nézéstől, a durva megnyilvánulásokig bárminek, és bárhol.


A családok élete egy súlyosabb fogyatékos gyermekkel sokkal zavartabb. Sokszor a szülők tehetetlenségüket, bánatukat, visszafojtott érzelmeiket nem képesek megfelelően kezelni, így a családi élet, az anya-gyermek kapcsolat mindenképpen zavart szenved.

A súlyosabb fogyatékos gyermekek igen érzékenyek a legkisebb érzelmi megnyilvánulásokra, függetlenül azok milyenségétől. Nagyon tudtak örülni a legkisebb dolognak is, de azonnal megéreztük egy-egy reggeli találkozáskor, ha valami gond volt előző nap, vagy reggel otthon. Ilyenkor a legszükségesebb, hogy minél gyorsabban megteremtsük azt a nyugodt óvó-védő légkört, amelyben a gyermekek saját szavaikkal a bennük dúló érzelmeket elmondhatják, és segítséggel megérthetik a velük történteket. A következő lépés a tanulságok megértése, amelyhez már igen nagy segítség egy más oldalról, másféle példákkal elmesélt történet, cselekedet.

Sajnos nincs ilyen segítségem a jelenlegi csoportomban. Időközben próbálkoztak lelkes hitoktatók egy-egy foglalkozás megtartásával, azonban ezek különféle okok miatt nem voltak hosszú életűek, jól lehet az iskola fogadókészsége változatlan.

Talán a legfontosabb lenne elfogadni, hogy a fogyatékos gyermeknek a saját állapota az, amiben él. Ha meg akarjuk vele értetni a világot, akkor a világot kell hozzá elvinni, és nem őt kell elküldeni felfedezőútra. Ha megtanuljuk, hogy társként, a saját lépéseit megfigyelve, kezét fogva, tisztelettel, tőle egy fél lépéssel előbbre haladva, de, ha kell, mögötte menjünk a világ megismertetésekor, lehetséges az élvezetes és hasznos együttlét.



A család mindenkinek nagyon fontos, így, ha ott nincs béke, elfogadás, megértés, szeretet, lemondás, és egyénre szabott követelménytámasztás, melyeket egymással együttesen alkalmaznak, és nem szembefordítva, akkor nem lehetséges a gyermek lelkét csak magában szépíteni, óvni, avagy felkészíteni a világgal való találkozásra.

Úgy vélem a család lelki életének megsegítése különösen elhanyagolt terület manapság. Naponta kell tapasztalnom a szülők keserűségét, gyermekének el nem fogadását, különféle személyek hibáztatását, mások felé irányuló hatalmas elvárásaikat. Ugyanakkor a saját kötelességeinek hárítását, a parancsoló, szakmai véleményt semmibe vevő, meglehetősen fölényes magatartást is bőségesen tapasztalunk.



A szülők, családtagok hajlamosak csak a hibákat és a negatív attitűdöket meglátni, illetve felnagyítani, életszemléletük meglehetősen rossz, borúlátóak, türelmetlenek, emiatt befelé fordulókká válnak. Sajnos, ezért a szülők nem is képesek meglátni és gyönyörködni fogyatékos gyermekük különleges egyéniségében. Nem érzik a kicsit furcsán megnyilvánuló gyermekük őszinte, mély szeretetét, ragaszkodását, csodálatosan türelmes, másokat elfogadó képességét, a szépség, a harmónia iránti vágyakozását.

Ezért különösen fontos feladat a fogyatékos gyermek és családjának lelki gondozása mindenkinek, de főképpen azoknak, akiknek lehetősége is van a fogyatékos gyermek életminőségének javítása érdekében tevékenykedni.

Jómagam világi gondolkodású vagyok, de hiszem és vallom, hogy az alapvető emberi értékek tekintetében a hívő és a világi gondolkodás nem tér el.



Mivel kétféle utat járunk, de célunk azonos, így együtt sokat tehetünk a fogyatékos gyermekek mindennapi életének szebbé tételéért, egyéniségük, boldogságuk, szeretetük kiteljesedéséért, embertársaink toleránsabb magatartásáért, a család megtartó, szerető közösségének megerősítéséért.


Katona Erzsébet
gyógypedagógus

Elhangzott az Evangélikus Hittudományi Egyetem végzős lelkész hallgatói körében 2004. május 10. én.

"Nem tudtam, mit rejt számomra a jövő. Heteken át a harag és keserűség kínozott, s arra következett a lankadtság. Voltál-e valaha tengeren sűrű ködben, midőn úgy tetszett neked, mintha az a majdnem kézzel fogható szürke sötétség körülzárna, amikor a nehéz, nagy hajó nyugtalanul és izgatottan tapogatja útját a part felé a mérővel, te pedig dobogó szívvel várod, hogy mi fog történni? Olyan voltam..., mint az a hajó, azzal a különbséggel, hogy rajtam nem volt iránytű, sem hangjelző, s nem tudtam mennyire van még part. "



Helen Keller