Ma már lehet autista a padtársam!

A cikk korábban a nol.hu blogján volt olvasható. 

Olvastam egy cikket a Népszabadság 2010.09.11-i számában Matalin Dórától, aminek a címe az volt, hogy „Lehet-e autista gyerek a padtársam?” 

A cikk felvezetésében említett "gyorsan növő fogyatékossági csoport"  megjelölést kissé sommásnak tartom. Gyógypedagógusként úgy vélem inkább arról van szó, hogy hogy autisták eddig is voltak, csak éppen a diagnosztizálásuk nem volt egyértelmű. Korábban az anyák nevelési hibájától kezdve számos elképzelés volt ennek a "furcsa viselkedési módnak" a magyarázatára, és csak nem régen tudjuk egyre jobban és korábban szűrni és diagnosztizálni tudományos módszerekkel az autisztikus képet mutató embereket. 

Ugyanakkor az értelmi fogyatékosok, vakok, siketek, mozgásfogyatékosok is közöttünk élnek régóta, de hogy mit tudunk rólunk, mennyit találkoztunk velük, az bizony a diagnózis korszerű felállításáról jóval messzebbre mutat. 

Sajnos Magyarországon nem igazán jól kivitelezett és kommunikált integráció, de legalább eljutottunk mára oda, hogy „láthatóvá váltak” a speciális nevelési igénnyel rendelkező gyermekek, fiatalok, de bőven nem azért, mert valami külső ok miatt többen lettek a fogyatékosok, és az autisták. 

Nem, csak egyszerűen láthatóvá váltak itthon is az értelmi fogyatékosok, a különféle magatartászavaros, hiperaktív, autista, beszéd, látás, hallás, mozgás, hallássérült. Mert végre előjöhettek a zárt falak mögül, ők és a családjuk, emberi életet élhetnek, hiszen senkinek sincs oka a szégyenkezésre!

1992-ben voltam Tornanádaskán, a Hadik Kastélyban elhelyezett, ősfákkal körülvett csodálatos arborétumban található Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthonban. 

Tornanádaska  Speciális Iskola -  lakószoba

Megdöbbentő volt látni, hogy diákok, értelmi fogyatékos tanulók számára alkalmatlan hatalmas kastélyban élnek a fogyatékos gyerekek! A tanár kollégák gyermekek iránti szeretete, odaadása betöltötte a termeket, látszólag meg volt mindenük a gyermekeknek. Tanultak, játszottak, volt fedél a fejük felett, és volt elegendő ennivalójuk. Mégis szívszorító volt látni a gyermekeket a 6-8 ágyas szobákban. A leharcolt bútorzat, a minimális oktatási segéd és technikai eszközök elavult állapota szomorúsággal töltött el. 

A volt Hadik kastélyban lévő speciális iskola lakóotthon  közlekedője 

Csodálattal néztem azonban a tanárok kezeinek munkáját a szemléltető eszközök láttán, a hihetetlen sok ötleten, ahogyan szinte semmiből, értékes alkotásokat hoztak létre. Komoly szakmai műhely is volt ott akkoriban a Tolnai-féle írás oktatás alkotóműhelye volt. 

Oktatás a tornanádaskai speciális iskolában 

Éppen ezért szomorúsággal is eltöltött, hiszen óriási szakadékot láttam egy városi és kis faluban élő diákok lehetőségei között, még oly kiváló tanáraik ellenére is. Ezek a gyerek sokféle helyről érkeztek, és az iskolai szünetre haza utaztak, már akiknek voltak szülei. Sokan maradtak állandóan az intézményben, ők az állami gondozottak. Senki sem tudta a gyermekek családja közelében, vagy legalábbis nem beszéltek róla, hogy a gyerek miért nem tud a közeli iskolába járni. 

Egy nem látó, egy nem halló, vagy egy járni nem tudó eléggé feltűnő látvány, de egy értelmi fogyatékos nem azonnal tűnik fel, hogy más, mint egy "normál ember". Sokan nem értik/ fogadják el éppen a külső jegyek hiánya miatt, hogy értelmileg fogyatékos,  és a „buta gyerek”, jelzőt kapja meg. Aztán a buktatással, az „anyaszomorító”, ügyetlen, kissé bolond, ütődött szavakkal mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a családban van egy "fogyatékos" gyerek. A szégyen, ez az első, amivel megküzd a család. Így jól jöttek a kastélyok, ahová száműzték a fogyatékos gyerekeket, még akkor is, ha az anya, apa, ebbe éppen nagyon nem tudott belenyugodni. A gyerek láthatatlanná vált, és mint olyan, a probléma is, legalábbis a család napi életében, de legfőképpen a külvilág felé, és persze a társadalom többsége számára is (végül is ez volt a cél). Persze a mély-szegénységben élőknek ez éppen hogy maga volt a csoda, a luxus. 

És most itt vannak ezek a gyerekek közöttünk! Mára láthatóvá váltak! Mert elismertük őket végre gyermeknek, jogaikkal, lehetőségeikkel, képességeikkel, erősségeikkel, gyengeségeikkel, de fejleszthetőséggel! Azt mondta ki az integráció, hogy legyenek együtt nevelhetőek! Igen, ez így nagyon jó törekvés lenne, de kevés önmagában ez a "kívánság". (Most nem az oktatási körülményekről szólok, az egy külön téma, és van mit írni arról is...)

Hanem azt tartom fontosnak, amit leírt a cikk írója, hogy legalább elindult valami civil kezdeményezés! A rendhagyó osztályfőnöki óra keretében próbálta meg az Autisták Országos Szövetségének elnöke, Szilvásy Zsuzsanna bemutatni az autisták világát.  Az autisták világa az "Esőember" című film óta ismertebb lett. Nagyon tiszteletre méltó, hogy Kulka János is elment erre az órára. Nagyon tetszett a cikkben az, ahogyan leírja, neki mit jelentett a szerephez való felkészülésben a kicsit „amerikai stílusú” ismerkedés az autistákkal. A diákok pedig önként jelentkeztek erre az órára. Az egyik diák azt mondta, hogy ha már többet tudhatnak erről a témáról, miért ne hallgatnák meg. 

Volt egy mondat, ami igazán zavart: „Toleranciára nevelés viszont jóval egyszerűbb feladat”. 

Nevelni toleranciára?! Nevelés egyfajta program egy közösen elfogadott/meghatározott irány, cél elérése érdekében tartós viselkedésváltozás elérése. 

De vajon a tolerancia belenevelhető az emberbe?! 

Inkább képzéssel, személyiség fejlesztéssel lehet - és kell - elérni, hiszen  az érzelmi intelligencia (is) fejleszthető, az empatikus képesség, készségek fejlődnek, megerősödnek a célzott tréning eredményeképpen.  Ha tetszik, ha nem, az érzelmek kifejezése, értelmezése, az empatikus magatartás fejlesztése önálló feladat mára, mert a mai megváltozott környezetünkben igenis tanítani kell az empátiát, ha nem akarjuk, hogy teljesen tolerancia nélküli, önző világban éljünk. 

A Müncheni Ludwig-Maximiliens Egyetem Alkalmazott Politikatudományi Kutató Központja „Oktatás a demokráciáért és a toleranciáért” c. projekt keretében 2000-ben közzé tett tanulmánya ír a tolerancia oktatásáról: 

A kompetenciák eredményes oktatása szükségessé teszi a tanítási és tanulási módszerek átgondolását. A tolerancia tanításával kapcsolatos pedagógiai szemlélet kapcsán, a tanulmány az alábbi szempontok érvényesítésének szükségességére hívja fel a figyelmet:

• a félreértések, nézeteltérések természetes jelenségként történő felfogása, 
• az egyének tájékoztatása a tolerancia, a látszólagos tolerancia és az intolerancia következményeiről, 
• a konfliktusok alternatív megoldási módozatainak oktatása, 
• a konfliktusok keletkezésével összefüggésben olyan szituáció- és kommunikációs kockázatokkal történő megismertetés, ami segíti az egyént, hogy magatartását megfelelően adaptálhassa, 
• olyan orientációs technikák oktatása, elsajátításának elősegítése, amelyek lehetővé teszik a tapasztalatszerzést a különbözőségek, az eltérések terén, 
• elősegíteni, hogy az emberek, ellentéteiket tárgyalások, eszmecserék és beszélgetések útján oldják meg, 
• a „hagyományos ex catedra tanítás” helyett olyan tanítási módszerek alkalmazása, mint pl. a „megfelelő keretek biztosítása tapasztalatok szerzéséhez”, „szituáció teremtés”. 

Itt tehát a viselkedésváltozást biztosító nevelésről van szó, az életről, a napi gyakorlatról, szemléletről, együttélésről. Ezért is nagyon jó, hogy már van nálunk is ilyen kezdeményezés, és végre beszélhetünk arról is, hogy igen vannak, lesznek autista padtársak. 

Az integráció azt jelenti, hogy minden gyermek, aki a többségi iskolába beilleszthető, annak ott a helye. Ezért a képességeinek fejlesztéséhez megkapja a gyógypedagógusi megsegítést és így vélhetően a többségi közösségben felnőve, egyenrangú állampolgárként élheti életét az a fogyatékos, aki integrált oktatásban részesült. A munkába beillesztés és a továbbtanulás, szakképzés biztosítása szintén az integráció része lenne, de ebben is, bizony lenne - van mit tenni -, hogy valódi segítséget és ezzel esélyt kapjanak az integrálható állapotú fogyatékosok önmagukhoz mérten minél teljesebb, emberi élet érdekében!

De nem mindenki integrálható "csak úgy", hiszen az autizmusnak is vannak olyan esetei, amelyek nem teszik lehetővé a gyermek integrálását. Továbbá a siket, vak tanulók speciális oktatási igényét sokkal jobb, ha azok a szakemberek végzik, akik saját, védett közösségükben tanítják meg a segédeszközök használatát, a jelnyelvet, a beszéd kialakítását, a Braille írás-olvasását. Biztosítják a mindennapi gyógytornát, a speciális étkezési, kommunikációs segédeszközökkel saját maguk tempójában haladhatnak a legnehezebb úton. Önmaguk képességének feltárása érdekében, az önmagukhoz képest lehető legönállóbb emberi életért. 

Akik többségi iskolában járnak, nem sokkal könnyebb utat járnak be. Szükség van a közösség támogatására, de a tanárkollégák számára sem egyszerű a feladat. Vajon felkészültek rá? Elég egy osztályfőnöki óra, vagy akár 5-10 perces "beszélgetés", és megoldódik a toleranciára nevelés, és ezzel a probléma is? 

Ilyen egyszerű lenne? 

Ma már megtanultuk, hogy toleráljuk, ha vegetáriánus van a közelünkben, vagy, ha valaki cukorbeteg, vagy, ha éppen bottal közlekedik. De még nem tudjuk, mit tegyünk, mit szabad tennünk, hogyan reagáljunk arra nagyon szemléletes mondatra, ami cikkben is szerepel: ” Ne haragudj, van egy tollad?”  kérdésre adott válaszra: „Van.” 

Sokat kell tennünk azért, hogy ne azt gondoljuk, egy első ránézésre teljesen ránk hasonlító társunk esetében egy ilyen válasz esetében, hogy „de szemét!”, „most hülyéskedsz?”, „mi van?” „most adsz, vagy nem?”. Hanem legyen helyette az a fejünkben, hoppá, rosszul kérdeztem, és ismételjünk most már sokkal pontosabban: „Nincs tollam. Ideadnád egy kis időre a Te kék tolladat?”

Persze van rá megoldás: sok-sok empátia, együttműködő kommunikáció. Ez viszont tényleg tanulható!  

A munkahelyi - és lakossági (szülői) - tréningjeink elégedettsége bizonyítja, hogy mennyire nagy szükség van az empátia ÚJRA megértésére. Végtelenül könnyen félreértjük egymást, és ehhez senkinek sem kell "másnak" lennie, pusztán arról van szó, hogy empátiát kellene tudnunk adni és kapni is, ítélkezések, elvárások, kinyilatkoztatások helyett! Ezt azonban tanulni kell, méghozzá először is önismerettel, hogy megértsük másokra hogyan hatunk és ők hogyan hatnak ránk és erre mi miért és hogyan reagálunk! 

Ez empátia adás-kapás nélkül nem megy - és ezt meg kell engednünk önmagunknak! -, mert ennek a kettőnek összhangban kell lennie egymással! Hiszen csak akkor leszünk képesek együttműködésre, melynek során saját igényünket kifejezzük és kiállunk a saját érdekünkért, ha előtte megértettük a másik szükségeltét és igényét, és ezután KÖZÖSEN kialakított megoldásunkat képesek leszünk elfogadni, azaz együttműködni! 

ALITERA önismeret fejlesztő programjának egyik fontos eleme

Ekkor értelemszerűen mindenki "nyertes", mert mindkettőnk számára előnyös a megállapodás - hiszen figyeltük és megértettük egymás -,  mert valójában mindkettőnknek egyformán fontosak vagyunk! És akkor ebből következik az, hogy az empátia "elnyomásával" valójában a másikat is értéktelenítjük - mert hogy így nekünk könnyebb? -, de itt az IS-en van a hangsúly, hogy vele magunkat is leértékeljük, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint számtalan - nem biztos, hogy tudatos - pótcselekvésünk. 

Azonban jobbá  tehetjük az életünket, ha az empátiás készségünk fejlesztéséhez mielőbb hozzá kezdünk! Az empátiás készségünk  alapvetően nem szakkönyvek segítéségével fejleszthető, hanem társas érintkezések során, melynek kockázatmentes fejlesztő terepe a tréning! 

Érdemes tehát keresni a önismereti/együttműködő kommunikáció tréning által nyújtott fejlődési lehetőségeket családoknak és magánembereknek éppen úgy, mint intézményeknek, vállalati közösségeknek! 

"Kérdezik: milyen európai értéket tartok kiemelkedőnek? A tapintatot nevezném annak. Ezt a szeretetnél kevésbé giccsesnek látom, magában foglalja a megfigyelést, az ismeretet, az empátiát, és azt az elvet, hogy ne tedd a másiknak, amit magadnak nem kívánsz. Lehetővé teszi az érdeklődést, de elhárítja a bizalmaskodást. 

Az együttéléshez leginkább tapintat kell, barátságnak, szerelemnek egyaránt meghosszabbítója, összetevője, fűszere, összefér a magánnyal is, de tekintettel van a másik emberre. Feltételezi az önuralmat, a civilizált családi hagyományt, magában foglalja a megértő intelligenciát, az életismeretet, a szív okosságát és a tapasztalaton nyugvó igazságosságot."  

Konrád György

Kinek szól az együttműködő kommunikáció tréning programunk?

Minden ember számára a legfontosabb, hogy megértsék szándékait, gondolkodásmódját, legyen helye a világban. Ehhez nélkülözhetetlen a társakkal való kapcsolattartás olyan szintje, amely partneri viszonyon alapul, azaz egymás egyéniségének tiszteletben tartása természetes viselkedés, és ez kifejezésre kerül a kommunikációban, bármilyen szituációban.


Nem könnyű ma ennek megfelelni, lassan bátorság kell ahhoz is, hogy az együttműködést segítő programon részt vegyen bárki is. Azonban, ha nem teszünk semmit a változások érdekében, egyre nehezebb lesz a mindennapi élet normalizált világát megteremteni. Lassan nincs nap, amikor ne érkezne hír egy-egy iskolában zajló erőszakos cselekedetről.

Azonban az is tény, hogy az erőszak korábban is jelen volt, csak nem került a nyilvánosság elé, képesek voltak az iskolák megoldani a szülők, tanárok segítségével. Az is előfordult, hogy megoldatlan maradt az agresszió kezelése, gyakorisága nem változott, ezért vagy a gyereket távolították el az iskolából, vagy a tanár ment el.

Gyálon tanítottam enyhefokban értelmi fogyatékosok - ma tanulásban akadályozott - összevont 5-7 osztályban, közel 10 évvel ezelőtt. A tanulók 80%-a roma volt és túlkoros is volt közöttük. Rendkívül nehéz volt érdeklődést felkelteni pl. a magyar nyelvtan iránt, amikor is azzal kezdődött minden hétfő, hogy elmesélték a múlt heti eseményeket. Kiskutyalopás, rendszeres piaci lopás (étel, könyv, ruha, bármi), verekedés volt a beszámolók témája. Nem igazán volt mit tennem, a rendőrség is sokszor járt az iskolában, ilyenkor jó néhány gyerek kiszökött az ablakon. Beszélgettünk sokat a rendről, a különféle bűnözésről, és a tanulás, tudás által elérhető eredményekről, jobb, emberibb életről. Mindezzel együtt hihetetlen küzdelmekkel, de eredményeket értem el, legalább bejártak az iskolába, és próbáltak valamit megérteni a világból.

Akkoriban a vasárnapi Walt Disney mesefilmeket csütörtökön délelőtt ismételték meg a tévében. Az osztályteremben volt TV, és amikor Spektrumon kapcsolódó anyag volt, megnéztük, illetve a legtöbbször videóra felvett anyagot néztünk meg - amelyet én vettem fel ahogyan azt a műsorújságban láttam, észrevettem -. Azaz tudták, hogy a TV működik, tehát úgy érezték teljesen jogos az a kérésük, hogy megnézhessék a vasárnapi mesefilmet, amit nem tudtak otthon megnézni. (Igen figyelemre méltó, hogy azok a gyerekek, akik már komoly bűnlajtsrommal rendelkeztek, mennyire igazán gyerekek! Ezt sosem lenne szabad elfelejteni!)

Sajnos, nem tudtam megengedni a szabadős TV nézést, hiszen tanítási idő volt, semmiképpen sem tudtam volna megmagyarázni miért nézünk Walt Disney-t matematika helyett. (Az igazgató rendszeresen váratlanul nyitott be a tanítás alatt és ellenőrizte ki mit csinál tanítás alatt, hiszen sokan inkább engedtek a gyerekek kérésének, csakhogy nyugalom legyen.) Nos én nem engedtem, így az egyik gyerek hatalmas haragra gerjedt, ütögette a társait, rugdosta a padot, széket borított fel, majd egy hirtelen mozdulattal fogta és a táskáját felém hajította, a fejemnek dobta. El is talált a táska, igen súlyos volt a sok könyv miatt, leestem, és a szemüvegem is elgörbült.

Döbbent csend volt a teremben. Csendesen felálltam, megigazítottam a szemüvegem picit, majd csendesen visszavittem a táskát a tulajdonosának. Azt mondtam, megértem, hogy megnézné a filmet, de nem tudom megengedni, mert ez egy iskola és tanulnunk kell. Éppen azért van vasárnap a műsor, hogy otthon megnézhesse. És akkor elsírta magát, hogy nem tudja megnézni, mert hétvégén mindig elzavarják otthonról, hazajött a börtönből az apukája és nem tűri meg őket otthon, és főképpen azt, hogy nem csinálnak semmit. Azt mondtam erre, hogy rendben meg fogom kérdezni az igazgató nénit, hogy a jövő héten megnézhetjük-e a meséket. Azonban, ha megengedi, akkor kicsit többet kell dolgoznunk, hogy előre tanuljunk, és ne legyen lemaradás a TV nézése miatt. Megegyeztünk, és tanultunk tovább.

Elmeséltem az igazgatónak a történetet, nem engedte meg a TV nézését, azonban a következő hétre ez már nem volt olyan lényeges a gyermek számára, tudomásul vette a világ ilyen rendjét, és haladtunk tovább. Ezzel együtt az órákon a düh kitörtések mindennaposak voltak, akkor is, ha kitörött a ceruzájának a hegye. Ezekre már fel voltam készülve, így mindig volt elegendő ceruzám, radírom, pótfüzetem, és minden, amivel biztosíthattam a tanítást.

Erről egyetlen újság sem írt, pedig jócskán féltem, remegett a gyomrom, és nagyon hálás voltam a sorsnak, hogy nem törött össze a szemüvegem, és nem vágta el az arcomat az üveg.

Egy másik alkalommal mégiscsak bekerültem egy újságba. "Börtön újság" volt a neve, és keresték az egyik tanítványomat, hogy hol van, mit csinál, mert a szerkesztők megtudták a börtönben lévő nagymamától, hogy a kamasz fiú egyedül van, mert apja és az anyja is börtönben van. Kíváncsiak voltak, hogy él ez a gyerek. Nem volt akkor iskolában, és egyáltalán alig láttam, utolérhetetlen volt, egy rokona fogadta be, de sosem tudtam találkozni vele. Lefényképezték a padokat az üres hellyel és engem hátulról, ahogy tanítok. Hát így voltam benne a Börtön újságban.

Van tehát bőven tapasztalatom arról, hogy milyen az erőszak iskolában, de van megoldás arra, hogy hogyan lehet úgy beszélni és tanítani, hogy ezeket a helyzeteket először "csak" jól kezeljük, később már meg is előzzük. Ezt dolgoztuk ki a tréning programunkban, melyet együtt találtunk ki lelkész barátnőmmel, akinek óriási tapasztalata van a családon belül, illetve az élet minden területén elszenvedett agresszióról, és az általa okozott lelki válságokról, és a lehetőségekről, a megoldásról, a lelki élet harmóniája érdekében.

A program pontjai

A program pedagógusok számára akkreditált (30 kredit pont), de a FAT által is akkreditált, így felnőttoktatásként, bárki részt vehet az akkreditált tréningjeinken.

Az együttműködés a munkahelyeken is elengedhetetlen, melynek alapja a partneri viszonyon alapuló együttműködő kommunikáció és a gyakorlati tapasztalatunk is azt mutatja, van hová fejlődnünk.

Integráció

Az integráció is jelen van  az oktatási intézményeinkben, ma már együttnevelhető a tanulásban akadályozott, érzékszervi fogyatékos, mozgáskorlátozott, beszédfogyatékos, roma, különféle nemzetiségű diák.Ma már a munka világában is megjelennek tanulóink, azonban más okokból igen sokan tartoznak még ebbe a csoportba, amit úgy hívunk, hogy megváltozott munkaképességű munkavállalók. Magyarországon rendkívül alacsony a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása az Európai Unió tagállamaihoz képest. Az unióban átlagosan 30-40 százalékos a foglalkoztatás, nálunk ugyanez 8 százalék.

Törvény írja elő a húsz főnél több embert foglalkoztató cégeknek, hogy a létszám 5 százalékáig kötelező a leszázalékolt emberek alkalmazása, ha ez nem valósul meg, akkor magas rehabilitáció járulékot kell fizetni a cégnek. Különféle egyéb pályázati programok támogatják a munkáltatókat abban, hogy növeljék a megváltozott munkaképességű munkatársaik létszámát.

Esélyt kell adni a fogyatékkal élőknek képességeik bizonyítására, azonban ehhez nem elegendő a törvényi háttér, és a fizikai környezet biztosítása, törődni kell a befogadók és befogadottak közötti együttműködésre, a partneri viszony megteremtésére. Az élet minden területén az együttműködő kommunikációval, empatikus magatartással, speciális csapatmunkával lehet elérni a különféle képességű, képzettségű emberek sikeres együttműködését.

Ennek érdekében fontos, hogy legyen elegendő mennyiségű és mélységű ismeretünk a fogyatékosságról, a megváltozott munkaképességű ember érzelmi világáról. Ehhez meg kell tapasztalnunk saját lehetőségeinket, képességeinket, viselkedésünk, kommunikációnk másokra gyakorolt hatását, mindezt jól kontrolált, biztonságos környezetben, programunk ehhez nyújt megfelelő szakmai segítséget, támogatást.

Programunk modulrendszerben épül fel, a 4 egység szorosan egymásra épül, így biztosítva az önmegismerés minél teljesebb skálájának bejárását a speciális gyakorlatok segítségével. A program minden része gyakorlatorientált, többségében szituációs-szimulációs gyakorlatok. A gyakorlatok elemzése során kerül a feldolgozott elmélet tudati szintre és ezáltal fogalmazódhatnak meg az általánosan, a mindennapok során alkalmazható, használható ismérvek.

A változatos csoportbontás lehetőséget ad az együttműködési, kommunikációs képességek, készségek, az érzelmi intelligencia fejlesztésére minden résztvevő számára.

Modulok rövid ismertetése

1. modul: Önismeret az önelfogadásért

Napjainkban szinte minduntalan azt halljuk, a legfontosabb az önmegvalósítás, a saját képességek kibontakoztatása. Azonban néha úgy tűnik, ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. A kudarcok okát pedig célszerűen a körülményekben keressük, és a különféle mások által létrehozott hátráltató körülményekre fogjuk. Sokszor eszébe sem jut senkinek, hogy megvizsgálja a hiba valódi okát, önönmagát, a képességeinek, aktivitásának, szükségleteinek valódi szintjét.

Önismeret szükséges ahhoz, hogy biztonsággal el tudja dönteni az egyén, milyen adottsága, képessége van, és így milyen lehetőségei vannak, illetve korlátai, mennyire érdemes kockázatot vállalnia, és azt is meg kell tudnia, hogyan, milyen módon és mennyire képes az újrakezdésre, kudarcok, negatív élmények után.
Az önmagunk felfedezése nem könnyű feladat, ezt az utat csak megkezdeni tudjuk, a végig járása egy egész életen át zajló folyamat. Az önfeltárás mindig szükséges, hiszen az élet is folyton változik, és a változásokhoz kell igazodnia a személyünk által adott válaszoknak, amelyek sikerülhetnek jól vagy rosszul.

Azonban, ha tudatában vagyunk erősségeinknek, célszerűen használjuk képességeinket, készségeinket, nagyobb esélyünk lesz a boldog, kiegyensúlyozott életre, melynek egyensúlyban tartása mindenki saját feladata, és felelőssége. Gyakorlatainkkal segítjük az önmegismerést, az önelfogadást, társak megismerését, a visszajelzések érzékelését, az empátia adását-kapását, melynek alapja a saját élmény befogadása, elemzése. Az önfeltárást támogatjuk háromféle tesztünkkel a személyiségtípus meghatározásával, a saját interperszonális képességek, készségek és a konfliktuskezelő stílus megismerésével.



2. modul: Kommunikáció minden szinten

A kommunikáció egyéni szintjének megtapasztalásához szituációs gyakorlatok szolgálják a saját erősségek feltárását, és a társakra gyakorolt hatás, ellenhatás megtapasztalását. Az asszertív kommunikációs készség fejlesztése során nagy hangsúlyt kap a nem verbális elemek használatának értelmezése és alkalmazása.

A saját kommunikációs stílusról megismerése elengedhetetlen, hogy a mindennapi helyzetekben az együttműködő kommunikációt sikerrel alkalmazzuk, szerepjátékaink ehhez nyújtanak segítséget. A gyakorlatok során állandó a szituációk hatás-ellenhatásának megtapasztalása kockázatmentes környezetben.

Lényeges segítség a verbális és a non verbális kommunikációnak kongruenciája, meglétének és hiányának megtapasztalása saját élményen keresztül. A játszmák, az intim védelmet adó és kapó emberi kapcsolatok elemzésével, az egyéni szinteknek megfelelő, a mindennapi élethelyzetekben alkalmazható kommunikációs eszköztár alakítható ki.

Nagy hangsúlyt fektetünk az énerő megtapasztalására, saját gondolatok kifejezésére, mások gondolatával való azonosulására, a személyes befolyásolási stílus vizsgálatára, a segítségnyújtás, az együttműködés, az asszertivitás gyakorlására.


3. modul: Speciális igények

Az ép és fogyatékos diák személyisége az iskolás évek alatt a fejlődés különböző fokán áll, sok támogatásra, bíztatásra, visszajelzésre, azok szakértő módón való értelmezésére van szükségük ahhoz, hogy megértsék cselekedeteiknek motivációját és pszichés hátterét. Több empátiát, az érzelmi intelligencia fejlesztését igényli az a helyzet, amikor az integráció láthatóvá, közvetlen környezetben érzékelhetővé tette a másság létezését, a szituáció összes résztvevője számára.

Ezért rendkívül fontos a dolgok természetéből fakadóan kezelni a problémákat, nyíltan és őszintén szólni a másság tényéről, és azokról a lehetőségekről, amelyek megmutatják az ebben rejlő hatalmas pozitív erőt. Minden diák számára elérhetővé kell tenni, hogy egészséges önelfogadású, önmagukban bízó, toleráns, másokat megértő, másokért tenni tudó és akaró ifjúként érkezzen a tanulási folyamat végére, amikor elhagyja az iskolát. Kiemelten kezeljük saját élmény alapján a belső konfliktussal járó csoportdöntés elemzését.

A gyakorlatok során lehetőség nyílik a különféle fogyatékosságú emberek megismerő tevékenységének és kommunikációjának főbb jellemzőinek megértésére. Az interperszonális befolyásolási stratégiák hatékonyságának vizsgálatával, a változtatás stratégiáinak tudatosítására nyílik lehetőség.

A tanári kommunikációs eszköztárat fejlesztjük a konfliktusmoderálás, és személyiségfejlesztés, a különféle személyiségű, képességű tanulók közösségbe beillesztésének elősegítése érdekében.

4. modul: Sikeres emberek

Az a tanár, diák, (ember), akinek nincs elég önismerete, tudása, eszköztára, pszichés erőforrása, nem tudja konstruktívan átvészelni a labilis helyzeteket, így válhat akár depressziós, önpusztító magatartású, vagy akár agresszív, másokat is veszélybe sodró, kiegyensúlyozatlan, diszharmonikus fiatallá. A tudás, a szakismeret ma már természetes és elengedhetetlen feltétele az előrelépésnek, azonban számtalan félresiklott sors, elpazarolt tehetség vergődése mutatja, hogy a szakmai tudás a fennmaradáshoz nem elég!

Ahhoz, hogy valaki az életben előre haladjon, hogy a megszerzett tudását termőre fordítsa, kamatoztassa, önmaga és a társadalom hasznára fordítsa, érett, harmonikus személyiségű, egészséges önelfogadású, pozitív énképpel bíró egyénné kell válnia. Ehhez kiemelten fontos az elhárító mechanizmusok, én-ideál elemzése, a személyközi kapcsolatokban előforduló elfogadás és elutasítás megtapasztalása kockázatmentes helyzetben.

Az egyén és a csoportos érdek tisztázása, összevetése, a konszenzus létrehozására irányuló vitakészség fejlesztése különösen nagy hangsúlyt kap szinte az egész tréning folyamán. Foglalkozunk stresszkezeléssel, hogy képesek legyünk szembehelyezkedni a rossz hangulattal, a szorongással, segítség lesz ehhez a könnyű mosoly technikája A kívülről befelé ható mechanizmus gyakorlása, néhány alapvető, könnyen elsajátítható relaxációs gyakorlat teszi teljesebbé a stresszhatások oldását.

Tanfolyam tudáspróbája: Reflexiós levélben egy történet leírása, egy megtörtént verbális konfliktus megélésének folyamatáról és az együttműködés érdekében megtalált megoldásról szól.

A tréninget szeretettel ajánljuk azoknak, akik sikeresen, partneri együttműködéssel kívánják építeni kapcsolataikat!

Programunkkal olyan eszköztárat szeretnénk megmutatni, amelynek használata sokunk számára természetes, de manapság az alkalmazása nincs előtérben. A ma embere nem vagy alig használja az empátiát, az ember csodálatos beleérző képességét. A közösen megélt pozitív élmény, a siker mindenkinek jár, és ehhez mi a magunk módján a programunkkal járulunk hozzá.

Alapítási és indítási engedély száma: OKM – 4/276/2009.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00878-2009.
FAT lajstromszám: PLB-1297

Szeretettel várjuk az éreklődőket!

Írjon nekünk emailt: trening@alitera.hu

Katona Erzsébet és Börönte Márta

"Nem tudtam, mit rejt számomra a jövő. Heteken át a harag és keserűség kínozott, s arra következett a lankadtság. Voltál-e valaha tengeren sűrű ködben, midőn úgy tetszett neked, mintha az a majdnem kézzel fogható szürke sötétség körülzárna, amikor a nehéz, nagy hajó nyugtalanul és izgatottan tapogatja útját a part felé a mérővel, te pedig dobogó szívvel várod, hogy mi fog történni? Olyan voltam..., mint az a hajó, azzal a különbséggel, hogy rajtam nem volt iránytű, sem hangjelző, s nem tudtam mennyire van még part."

Helen Keller