A következő címkéjű bejegyzések mutatása: értelmileg akadályozott. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: értelmileg akadályozott. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 26., szerda

Vannak, akik nem tudnak a 40%-ról


fogyatékosok napközi otthona
Karácsonyi versek

Karácsony másnapján a sok érzelmi élmény hatása alatt kicsit a világra kitekintve megakadt a szemem a 40%-os cikken. Trencsényi Zoltán írása a „Boldogság természetéről” nagyon elgondolkodtatott. Egy Stendhal idézettel kezdi a cikket: „A tökéletes boldogság megsemmisíti a reményt. Távlat nélküli világot teremt”. Azt hiszem ez volt az az élmény, ami az idei karácsonyomat átszőtte.

Novemberben írt a facebookon egyik volt tanítványom és megkérdezte, hogy mit fogok csinálni 20-án. Először azt gondoltam, hogy novemberről volt szó, de kiderült, hogy decemberről és a karácsonyi ünnepségről, amelyre meghívott. Eddig nincs ebben semmi különös - mondhatná az olvasó - azonban, aki meghívott az egy Down szindrómás, felnőtt, több mint 30 éves fiatal. Volt tanítványom, aki az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának - mai nevén Gyöngyvirág Szociális Szolgálat papközi otthona - karácsonyi évzáró ünnepélyére hívott meg a facebook segítségével.

A napközi otthont jól ismerem, hiszen sok volt tanítványom útja ide vezet a speciális szakiskola után, ha a család nem tudja ellátni, ha nincsen, aki vele legyen hétköznapokban. 

A fiatalok többsége nem tud huzamos ideig dolgozni, vagy egyáltalán nem képes rá, azonban értelmes, munka jellegű elfoglaltság ezen kívül is számtalan van, amit itt a napközi otthonban mindannyian saját szükségletük szerint meg is kapnak. Szőnyeget sző, aki tud, vagy varrnak, hímeznek nagy gyakorlatú felnőtteken túl téve, álomszépen. 

Vannak kevésbé ügyesek, akiknek nem mozog úgy a keze, vagy nem lát jól, vagy már nem tudja a sorrendet megjegyezni, számukra fantasztikus dolgot talált ki egy lelkes gondozó nő. Csoportos táncot tanított a mozgássérült, autista, down, értelmi fogyatékos fiataloknak! És a zene, a ritmus, vitte a botladozó lábakat, az erős férfikezek büszkén és biztosan tartották a lányok derekát, karjukat gyengéden fogták, és mindannyian állandóan nézték a mindent tudó, segítő felnőtt kezét, lábát, szemét és a mosolyát. Nyugdíjas lett Marika néni, és helyette jött egy fiatal Marika néni, és viszi tovább a táncot, betanították, és ő lelkesen tovább élteti a fiatalokban a tánc, a zene adta szabadság és egyenlőség érzését.

Évtizedek óta tartom a régi tanítványokkal a kapcsolatot telefonon, rendszeresen tájékoztatnak arról, hogyan telnek a hétköznapok, éppen milyen táncot tanulnak, kinek lett új szerelme, ki az, akivel éppen haragban vannak, és persze, gyorsan azt is megbeszéljük, hogy ez nem komoly, holnapra úgyis elmúlik, mert együtt fognak kártyázni majd pihenésképpen a táncpróba után.

Nem tudtam előre megígérni, hogy elmegyek-e az ünnepélyre - felelősen nem tehettem meg -, de megígértem, hogy időben megmondom, ha el tudok menni. Néhány nap múlva meg tudtam írni a jó hírt, és igazán nagyon örültek neki. Mindjárt felsorolták, hogy ki mindenki fog várni, és azt is, hogy nem minden volt tanítványomnak szólnak, hogy legyen nekik meglepetés! Időm nem volt tortát sütni, de vásároltam egy hatalmas tortát és úgy számoltam, hogy hat volt tanítványom lesz ott, így mindenkinek vásároltam egy tábla csokit.
Időben érkeztem, és innentől beléptem abba a bizonyos távlat nélküli világba.

Egyik felnőtt autista kislány, ahogy meg látta, hogy megérkeztem, körbe-körbe szaladt, mindenkit feldöntve szaladt a boldogságtól, ahogy azt tette, több, mint 20 évvel ezelőtt is az iskolában, amikor elkezdtük a napot. Jöttek a többek is, fiúk, akik két fejjel magasabbak nálam, és kedvesen lehajoltak hozzám, gyengéden átöltve mondják, hogy „De, jó itt vagy Böbe néni!”

A szülőknek ismerős voltam, némelyek nem pontosan tudták már, hogy ki is vagyok, hiszen volt, akivel 25 éve nem találkoztam. A bőségesen időskorú – többségében régen nagyszülő az ép gyerekeik révén – szülőket hihetetlen élmény volt látni, hogy milyen szeretettel várják a gyerekeik műsorát, évtizedeken át megunhatatlanul gyönyörködnek a szavalatban, énekükben.

Mindenkinek könnybe lábadt a szeme, kérdezgettük egymást az eddigi évtizedekről. Öröm volt olyan szülőkkel találkozni, akikkel rendszeres telefon kapcsolatban vagyok, de nekik, meg én nem árultam el, hogy jövök.  

Minden gyógypedagógus, nevelő örült, hogy egy volt tanár is itt van, az újaknak bemutattak a fiatalok, és mindenki csak azt mondta: „de jó, most már tudják, hogy ki vagyok, mert Böbe nénit amúgy ismerik, a gyerekek sokat beszéltek róla.”

A hivatalos megnyitó után elkezdődött a műsor. Sapka, sál a nyakban és a 4 pár táncos egy vidám téli tánccal nyitott. (Sokszor láttam fellépni őket, így örültem, hogy ismét látom mennyit fejlődtek.) Azonban, ami ezután következett már tényleg olyan időtlen térré változott, amelyben minden más megszűnt lenni. Minden otthonba járó fogyatékos bejött, és ekkor láttam meg a több mint 30 fiatalt, akik között még további „volt gyerekemet” láttam meg fiatal felnőttként. Az élmény katartikus volt, nem írható le szavakkal, csak folyton folyó könnyekkel, amely nem szomorúságból, hanem a boldogságtól eredtek el, és megállíthatatlanul folytak az arcomon.

Akik eddig nem láttak, integettek, mosolyogtak és boldogok voltak, hogy ott voltam, és ez a boldogság hídja volt az, ami láthatatlanul összekötött minket ott mindannyiunkat. Végtelenül büszke voltam mindegyik volt tanítványomra, hallottam külön-külön a hangjukat az énekléskor. Amikor verset mondva kiállt az egyik fiú előtte integetett, hogy figyeljek, mert most ő következik. Fantasztikus volt hallani, ahogy a dadogó kiállt bátran szavalni, önmagában biztosan, büszkén, vagy a mássalhangzókat nehezen formáló szájmozgással igen hosszú verset elmondó közel 40 éves felnőtt nőt hallani. 

Élvezet volt hallgatni, gyönyörködni a mindenféle zenei tehetségkutató versenyek „győztesét” meghazudtolóan kristálytiszta hangon, zenei kíséret nélkül éneklő fiatal lányt.

Láttam a fiatalokkal foglalkozó kollégákat, hogy „sürgős fényképezni” valójuk akadt, mert a könnyek az ő szemükből is folyt, a büszkeségtől, örömtől. Izgultak, hogy jól sikerüljön minden vers, de senkinek sem kellett segíteni, mindenki tudta, hogy mi következik, kinek hol a helye.

A hittant tanító tiszteletes kísérte a fiatalokat harmonikával, és ez azt juttatta az eszembe, amikor velem készültek így karácsonyi műsorra és én kísértem őket zongorán. Most mindezt nem aggódó tanárként élem át, hanem felelősség nélküli, végtelen térben ülve, átadva magam a létezés ajándékának megélésében. Ez volt a csoda, amely oda-vissza működött, és az öröm a műsor után, hogy átölethettük egymást, az tényleg színtiszta boldogság volt.

Azt írja Dr. Szondy Máté pszichológus azt mondja „Boldogság természetéről” szóló cikkben: „A boldogságra való képességünket ötven százalékban genetikai örökségünk határozza meg – mondja. – Tíz százalékban a körülményeink, például az anyagi lehetőségeink, munkahelyi környezetünk, egészségi állapotunk és hasonlók. A maradék negyven százalék az, amit magunk is tudunk alakítani. Ide tehát a tudatosan szabályozható tevékenységek tartoznak: egyebek mellett a társas kapcsolataink minősége, aktivitása vagy azok a számunkra kihívást jelentő elfoglaltságaink, amelyeknek teljesen át tudjuk adni magunkat.”

Ezek a fiatalok a napközi otthonban nem tudnak arról, hogy 50%-ban genetikai örökség a boldogság alapja, és nem azért mert ebben fogyatékosok. Fogyatékosok abban, hogy nem tudnak dzsipet vezetni, fogyatékosok abban, hogy nem beszélnek angolul, de néhányan sehogy sem, fogyatékosok abban, hogy nem tudnak önállóan járni, nem vezetnek vállalkozást, nem tanítanak, nem tudnak házat építeni, gyereket nevelni, munkába járni. Nem számít nekik sem az 50%, sem a 40% ők 90%-ban boldogok, és nem azért mert értelmi fogyatékosok, hanem azért mert érzelmileg gazdagok!

Azonban mindez a 90% azon múlik, hogy van-e az a 10%. Nekik a legfontosabb mindössze az a 10%! Mi ez a 10%? A körülményeik. Mert több mint 30-an vannak egy olyan otthonban, ami előzőleg bölcsőde volt, és már kinőtték, jönnének a többi fogyatékos fiatal ide, hiszen nincs hová menniük, a szülőknek dolgozniuk kell menni, el kell tartani a fiatalokat, azokat, akik a „társadalom” termelési szempontból haszontalannak tart, és ez a körülményeikből látszik, kár lenne tagadni. De ők nem elégedetlenek, a szülők sem szólnak, mert legalább itt lehetnek ők harmincegy-néhányan.  Jól lehet látható, hogy erőn felül mindenki megtesz mindent annak érdekében, hogy a 10% 100% legyen.  A szülők például a saját gyerekeik részére vásároltak társas játékokat, foglalkoztatási eszközöket, hogy legyen a napközi otthon karácsonyfája alatt is ajándék.

A fiatalok tudják mennyire fontos a 10%, és az ő boldogságbeli erejük hihetetlen erőként átsugárzik mindenkire, akik velük foglalkozik, így ők csak ritkán gondolnak a hiányra, és miért is tennék, nem az ő dolguk. Ők valami olyat tudnak, ami nekünk tanulnunk kell tőlük, és, ha lehet minél előbb. Mert, mi lehet, hogy tudjuk 50%-ban genetikailag lehetünk boldogok, vagy pesszimisták, 40%-ban magunk vagyunk felelősek saját értékrendünkért és 10%-ban okolhatjuk a világot, ha boldogtalanok vagyunk. 

Mégis boldogtalanok vagyunk, mert előttünk váltott pirosra a lámpa, mert az okos telefonkészülékért fél órát álltunk sorban, boldogtalanok vagyunk, mert „nem úgy” szólt hozzánk a barátunk, ismerősünk. Büntetünk is ha kell a szeretet nevében, aki tavaly nem küldött e-mailt, az idén nem kap tőlünk sem karácsonyra. Elfoglaltak vagyunk önnönvilágunkkal, ahová nem fér be a boldogság végtelensége, mert folyton beleütközik valamilyen tárgyba, kifogásba, elvárásba, kritikába, értékítéletbe.

Szívesen meghívnék mindenkit a napközi otthonba, hogy megérezze azt, amit valójában saját családjában is megélhetne, ha észrevenné. A létezés örömét, az együttlét idő és tét nélküliségét, szerencsére erre minden gyermek képes. 

A felnőttekkel baj van, de, ha csak azt vennénk észre, hogy a „termelésileg” haszontalanoktól mit kaphatunk, őszintén hiszem, hogy sokak lehajtanák a fejüket. Hiszem, hogy kiszállnának a dzsipből, hogy a vezérigazgató, a menedzser, a vállalkozó, a miniszter, ha maga maga adna két kezével segítséget a rokkantnak, a vaknak, a süketnek, az értelmi fogyatékosnak, nem csak a fogyatékos 10%- teljesülne, hanem azonnal hozzájuthatna mindenki a maga 40%-hoz, ha már mindenáron eredmény centrikusan szemléljük e világunkat, és a mérhetetlent is mérni akarjuk. És így is még mindig 60% hátrányban leszünk fogyatékos társainkhoz képest a boldogságban. 

Talán most van idő is arra, hogy átértékeljük, hogyan is vagyunk mi a magunk százalékaival.

Boldog új évet kívánok mindannyiunknak: “A szeretet nem érzés, hanem egy bizonyos viselkedésmód.” Gary Chapman.

Gyöngyvirág napközi otthon
Körtánc


A cikk korábban a NOL.hu blogjában volt olvasható. 

2011. július 6., szerda

Számolás-mérés előkészítése és elemei




Számolás-mérés előkészítése és elemei foglalkozások az értelmileg akadályozott gyermekek iskolatípusában



1. 1. Bevezetés

Az értelmileg akadályozott gyermekeknek is szükségük van a világ legegyszerűbb mennyiségi és térbeli viszonyai közötti tájékozódásra.

Mint minden más területen, a gyermek szűkebb környezete tárgyainak, jelenségeinek vizsgálata, megfigyeltetése, a velük való cselekvések segítségével történik, mellyel a legegyszerűbb mennyiségi tulajdonságok felismeréséhez vezetjük.

A folyamatos és sokoldalú gyakorlásra nemcsak a számolás-mérés elemi foglalkozásokon, hanem a környezetismeret és beszédfejlesztésben, a munkatevékenységek legkülönbözőbb formáiban, az önkiszolgálásban, játékban, a mozgás és ritmusnevelésben, testnevelésben is lehetőség van.

Szoros kapcsolat van az egyes foglalkozások ismeretei között. Így például az időbeli, térbeli tájékozódás, a térbeli kiterjedések (környezetismeret), a különféle alak szerinti válogatás, soralkotások (beszédfejlesztés, írás-előkészítés, ábrázolása-alakítás). A különféle névutók használata, a térbeli kiterjedések meghatározása, vagy számlálás.



Például:





  • a kisebbeknél: hány kereke van az autónak, melyik a nagyobb állat, melyik a magasabb, kinek a gyöngyfűzére a hosszabb, rövidebb, vagy ugyanakkora, ki épített magasabb tornyot, kinek van több ceruzája, kinek van kevesebb ital a poharában.


  • a nagyobbaknál: hány tojást kell még hozni, mennyit mutat a mérleg, hány óra van, hány fokot mutat a hőmérő, hány forint a szappan, stb.


Nos, azért, hogy az értelmileg akadályozott tanulók a számolás-mérés elemi ismereteit megszerezzék, és alkalmazni is tudják, speciális fejlesztési elveket kell megfogalmaznunk és alkalmaznunk (mint a mi gyermekeink esetében tesszük ezt mindenkor.)


1. 2. A foglalkozások elnevezése

A foglalkozás elnevezése:
számolás-mérés előkészítése/ elemei, az iskolában adott lehetőségeknek megfelelő keretet jelöl, bizonyos fokig önkényesen, nem a matematika meghatározott fejezete alapján. Emellett azonban híven követi a mennyiségek megismerésére irányuló gyermeki gondolkodás fejlődésének menetét.

A foglalkozások előkészítik a mennyiségi és térbeli tájékozódást azzal,
hogy a megzavart fejlődés miatt hiányzó, vagy hiányos gyermeki tapasztalatokat, mennyiségélmény terén, pótolják.


A foglalkozások alkalmával különféle feladatok végzésével, játékos, szemléletes, változatos eljárással próbáljuk a számolási kedvet felkelteni. Fontos megjegyeznünk, hogy a számolás hasznosan szolgálja a gyermek gondolkodásának fejlesztését is. Nem csak azzal, hogy elsajátít bizonyos mennyiségi ismereteket, hanem az ismeretek elsajátításának jellegénél fogva, az elemi gondolkodási műveletek használatával: összehasonlítás, azonosság, különbség észrevétele.

Tulajdonképpen, a legfontosabb célunk a számolás tanításával az, hogy a felnövő értelmi fogyatékos fiatalok számára biztos támaszul alakítsuk ki annak tudatát, hogy a valóság mennyiségi összefüggéseinek figyelembevétele a mindennapi élet valamennyi mozzanatában nagyon fontos.


Nagyon fontos tudatosítanunk a fiatalokban, hogy minden olyan esetben, amikor erre szüksége van, kérje a felnőttek segítségét. Főképpen 7-10 csoportig, illetve a 11-12 évfolyamon, amikor a fogyatékos fiatal a tágabb környezettel megismerkedik, igényei, vágyai bővülnek, szükséges, hogy tudja, a tárgyak, eszközök számára értéket jelentenek, és ezt pénzben is ki lehet fejezni. Ha valamit nem ismer, vagy nem tud kiszámítani, a felnőtt, a szülő, vagy a munkavezető tanácsa számára hasznos.



2. 1. A foglalkozások anyaga

Az oktatás alapját képező fejlesztési szakaszok és elérendő minimum szintek

A nagymértékű eltérések miatt a tartalmi szabályozás fejlesztési területek kijelölésével történik. Azoknak a képességeknek a kialakítására, fejlesztésére kell a főhangsúlyt fektetni, amelyek közvetlen segítséget adnak az élet feladataihoz, és egyben felkészítik a tanulókat arra, hogy képességeikhez, adottságaikhoz mérten minél eredményesebb legyen a szociális beilleszkedésük. A különböző károsodásból eredő nagyfokú lemaradást kell csökkenteni és az egész személyiség fejlesztését kell megvalósítani a habilitációs és rehabilitációs célú foglalkozásokon.



Optimális fejlesztést csak az egész életre szóló védő-irányító, de az önálló személyiséget is kibontakoztató nevelés biztosíthat, amely törekszik a képességei maximumának elérésére.



Alsó szakasz: 1-3 évfolyamig tart. - Iskola-előkészítő időszak, az érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, továbbá a nyelvi kommunikációs képességek, időbeli-térbeli tájékozódást segítő képességek, valamint az együttműködés képességének és a szokásrendszerek kialakítása történik játékos fejlesztési formákban.
Számolás-mérés előkészítése - minimális teljesítmény: Elemi szinten ismerjék a közvetlen közelükben található szolgáltató és társadalmi intézményeket. Ismerjék a családi és a nemzeti ünnepek jelentőségét. Az eseményeken kultúrált viselkedés elemi szabályait tartsák be. Ismerjék a közvetlen közelükben használható közlekedési eszközöket, felnőtt segítségével használják azokat. A térbeli tájékozódást kifejező fogalmakat a gyakorlati helyzetben ismerjék fel. Ismerjék fel a gyakran használatos tárgyak tulajdonságait, vegyék észre az elemi szintű mennyiségi viszonyokat. Legyenek képesek az alapszínek felismerésére, megnevezésére. Képesek legyenek sorozatok kialakítására, leképezésükre.



Középső szakasz: 4-6. évfolyamig tart. - Alapozó időszak, a valóság megismeréséhez szükséges ismeretek és technikák elsajátítása történik, kiemelve a mindennapi önkiszolgálást, valamint a házi munkában ágyazott ismeretközvetítést, készségfejlesztést. Továbbá a jel- és szimbólumrendszer képességének alakítását is folytatjuk. A súlyosabb sérült gyermekek a többiekkel együtt haladnak és az időszak végén kapnak felmentést a kultúrtechnikai jellegű tantárgyak tanulása alól.
Számolás-mérés elemei - minimális teljesítmény: Elemi szinten tájékozódjanak a környezetükben lévő szolgáltató és társadalmi intézményekről, szerepükről, igénybevételük módjáról. Legfontosabb személyi adataikat gyakorlati helyzetben tudják használni. Ismerjék a családi és nemzeti ünnepek jelentőségét, az eseményeken tartsák be a kultúrált viselkedés legfontosabb szabályait. Ismerjék a legfontosabb közlekedési eszközöket, felnőtt segítségével használják és alkalmazzák azokat. Az intézményen belül alakuljon ki az önálló közlekedés képessége, a közlekedéssel kapcsolatos szokásokat alkalmazzák. A térbeli tájékozódást kifejező és segítő fogalmakat a gyakorlati helyzetben alkalmazzák. Ismerjék meg a környezetükben található tárgyak tulajdonságait, vegyék észre az elemi szintű mennyiségi viszonyokat és gyakorlati helyzetben alkalmazzák. Legyenek képesek az alapszínek felismerésére, megnevezésére, egyeztetésére. Tudjanak egyszerű sík- és térbeli formákat felismerni, megnevezni és egyeztetni. Legyenek képesek sorozatok kialakítására, leképezésére, változtatására és fejlettségüknek megfelelően az elemek megszámlálására.


Felső szakasz: 7-10. évfolyamig tart. - Az adaptációs időszakban előtérbe kerül az ismeretek bővítése, alapvető kultúrtechnikai ismeretek alkalmazása – differenciált formában –, a munkaképesség kialakítása, normakövetés egyszerű szociális kapcsolatokban. Gyakorlati jellegű tevékenységek, életvezetést segítő technikák alkalmazása és megerősítése képezi a fejlesztés központi feladatát. A kultúrtechnikák további tanulása alól felmentett tanulók képzése, (differenciált formában) a képzés egy részére kiterjedő tagozatos foglalkozásokon történik. A foglalkozások anyaga nem nagyon tartalmaz új elemeket, jártasságokat és készségeket, hanem az eddig tanultak ismétlése, alkalmazását igényli. Az elsődleges szempont a súlyosabb sérült tanulóknál az ismeretek gyakorlati alkalmazása.
Számolás-mérés elemei - minimális teljesítmény: Segítséggel legyenek képesek használni a társadalmi, szolgáltató és közintézményeket. A begyakorolt közösségi normákat, érintkezési formákat alkalmazzák a helyzetnek megfelelően. Legyenek képesek – felnőtt irányításával – mennyiségekkel egyszerű elemi műveletek révén konkrét cselekvéseket elvégezni. Segítség, irányítás mellett a mérésre vonatkozó begyakorolt ismereteket egyszerű helyzetben alkalmazzák. Szerezzenek további tapasztalatokat a környezet tárgyainak tulajdonságaira vonatkozóan, végezzenek összehasonlítást, becslést és egyszerű mérést az adott számkörben.


A számolás-mérés lineárisan egymásra épülő és horizontálisan bővülő fejlesztési területei alsó szakasztól a felső szakaszig:


  • Elemi tapasztalatok a tárgyak kiterjedéséről (Kicsi-nagy, vékony-vastag, hosszú-rövid, stb.)

  • Elemi tapasztalatok a tárgyak formai tulajdonságairól (kerek, szögletes, henger, gömb, négyzet, téglalap, kör stb.)

  • Térbeli tájékozódás (alatt-fölött, elé-mögé, eleje-vége, jobb-bal, stb.)

  • Időbeli tájékozódás (reggel, délben, este, a négy évszak, a hét napjai,
    tegnap, ma, idős, fiatal, az év, hónapok, naptár, heti rend, órarend, az óra.

  • Több-kevesebb-ugyanannyi (párosítás a helyzetek felismerése, jelölésük, stb

  • Mennyiségek felismerése és összehasonlítása, számjegyek írása, hozzáadás és elvétel, összeadás, kivonás (5-ig, 10-ig, 20-ig, 100-as körben, a 10 átlépése, stb.)

  • Sorszámlálás gyakorlása (sorszámnevek felismerése, kérdések, stb.

  • Mérés (pénz, folyadékmérés, hosszúságmérés, súlymérés, hőmérsékletmérés, időmérés: óra, naptár, stb.)



3. 1. Az oktatás főbb mozzanatai

Alapvető tézis: a gyermekek számfogalmának kialakításában, a gondolkodásfejlődésben elért szintje az alapvetően befolyásoló tényező, és ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor csak egyoldalú, eltorzult, produkciószerű, de gyakorlatilag nem használható eredményekhez jutunk.
Ezért, arra kell törekednünk, hogy gondolkodásuk fejlődésének útján megfelelő lassú tempóban, de mindenkor a legteljesebb aktív részvételükkel vezessük el a tanulókat az alapvető mennyiségi viszonyokban való tájékozódáshoz, majd a konkrét, szemlélethez kötött számolási készség megszerzéséhez. Pl. a minél előbbi pénzzel való megismerkedés, a tanuló életével összefüggő mennyiségi ismeretek.

Az értelmileg akadályozott gyermekek számára az ismeretanyagok csak akkor válnak a feldolgozásban érthetővé, ha azt környezete konkrét tárgyain, helyzetein látja, így szerez róla tapasztalatokat.



Amikor a környezet megismerése kapcsán már emlékképeit is felhasználhatjuk, a közösen átélt élmények is segítenek. A gyermeket körülvevő közvetlen környezet tárgyai és személyei bőséges tapasztalatokat szolgáltatnak azokhoz az ismeretekhez, amelyek megalapozzák, később biztosítják a mennyiségi viszonyokban való egyszerű tájékozódást.

A számolás-mérés előkészítése során, az 1-2 csoportban és még a harmadik csoportban is – ahol a megnevezés már számolás-mérés elemei –, a legfontosabb helyszíne az elemi ismeretek, tapasztalatok megszerzésére: a közvetlen környezetük. Az életből vett gyakorlati feladatok megoldásakor megismeri a tárgyak formáját és nagyságát, megállapítja azok számát. Majd a játékok következnek, és csak ezután alkalmazzuk a szemléltető oktatás keretében a speciális taneszközöket.

A mindennapi cselekvések során tanulják és használják a tanulók az olyan fogalmakat, mint pl. nagy, kicsi, magas, alacsony, mellett, után, fent, lent, alul, alá, fölött, fölé, stb. Ilyen helyzetek szolgálnak alapul a legegyszerűbb mennyiségi összefüggések megértésére, pl. sok van, kiraktuk: üres, elfogyott, csak kevés van, mindenki kap egyet, stb.



Így válik a tanulásban való aktív tevékenység színterévé a mennyiségek elsajátításával kapcsolatosan a megfigyelés játék, formázás, kézimunka, rajz, képmegbeszélés, stb. a konkrét tárgyak szemlélése azonban önmagában még nem vezet el a mennyiségi fogalmak megértéséhez.

Ehhez az kell, hogy az ismeretszerzéshez a cselekvés kapcsolódjék, hasonlóan az ép gyermekek ismeretszerzéséhez. A cselekvés eredményességének azonban további feltételei vannak, amelyek szinte láncszerűen egymásba fonódva biztosíthatják csak az eredményt.

Ilyen, pl. hogy a cselekvések indokoltak legyenek
(a játékszituációban, vagy személyhez kötött feladatokban) érdekesek legyenek, ne váljanak gépiessé, fárasztóvá, vagy a gyermekek számára értelmetlenné. Továbbá, egy másik rendkívül fontos feltétel a cselekvések és a beszéd összekapcsolása. A beszéd oldaláról tekintve a számolás elemeinek kialakítása együtt jár bizonyos szűkebb számtani szókincs elsajátításával. Ez a szókincs tulajdonképpen az egész iskolai oktatás időtartamát magában foglaló munka eredményeként jön létre, az aktuális ismeretanyagok elsajátítása során.


3. 2. A számolás-mérés előkészítése/elemei fejlesztési terület gyakorlati alkalmazása az összevont foglalkoztató csoportban


A pedagógiai munkám alapját a PAC lapok, a Szakértői javaslatok alapján, minden évben a csoport tanulóira kidolgozott egyéni és közös feladatokat meghatározó tanmenet jelenti.
A tanmenet természetesen a magasabb rendű nevelési és oktatási programunk alapján készült.

Számolás-mérés elemei foglalkozások során a gyermekek többfajta egyéni fejlesztő feladatokat végeznek, lehetőség szerint "egy segítő - egy gyermek" kapcsolatban. Általában a foglalkozások egésze alatt szimultán dolgozunk a különféle fejlettségű szinteken, három segítő kollégával egyetemben.

10 gyermek járt az összevont foglalkoztató csoportomba 1-8. csoport szinteken, ebből kifolyólag érthető, hogy a tudás szint is igen változatos. A többség mechanikusan 10-ig számol, a számalakokat is kevés segítséggel felismerik. Egyszerű összeadást, elvételt, pótlást is a többség 10-ig – általában csak eszközök segítségével – jól megold. Pénzzel kifizetnek többféle változatban is, alsó szinten 10 Ft-ig, a nagyobbak tudnak 100 Ft-ig is kifizetni kis segítséggel, van, aki 1000-es körben is tud kifizetni. Ismerik a 2-3-4 jegyű pénzt is. A 4. csoporttól mindenki használja a számológépet, egyszerűbb feladatokra, a pénz használatához egyaránt használjuk.

Szintén a nagyobbaknak vannak elemi mérési ismereteik a súlymérésről, a folyadékmérésről, jól olvassák a hőmérő pozitív és negatív számait, az órát egész és fél óra pontossággal állítják be. Tárgyak térbeli kiterjedéséről elemi ismereteik vannak, térbeli tájékozódásuk változó. Ismerik a páros-páratlan fogalmát, relációs jeleket jól alkalmazzák, tudnak különféle szempontok alapján halmazokat alkotni, sort alkotni.

3. 3. Az ismeretek alkalmazása a mindennapok során


Az ismereteket naponta használjuk: az évszak, év, hónap, nap jelölését, (valamint az aktuális névnap, fiú-lány megbeszélésével) és a naptárat minden nap elején a napos használja, megnevezi, szókártyákkal, számképekkel jelöli. Az időjárás jellemzőit piktogramokkal jelöli, melyhez kiegészítő adat az aznapi, reggeli külső kőmérséklet. A hőmérővel minden reggel, a kinti és a benti hőmérsékletet megmérjük, megfigyeljük, szemléltető eszközön beállítjuk, esetleg kiszámoljuk a különbséget. Az órát a foglalkozások elején és végén is leolvassuk, illetve más feladatok előtt és után, valamint a percmérőt adott feladat elvégzéséhez beállítjuk.

Lehetőség szerint a foglalkozásokhoz szükséges alapanyagokat, egyéb kiegészítő eszközöket a nagyobb gyermekek vásárolják meg. Minden esetben rajzos bevásárló lista készül, és a fizetendő összeg becslése, a pénz kiszámolása is az előkészítő részhez tartozik. A boltban vannak, akik választanak, vannak, akik fizetnek, és végül közösen hozzák az árut. A blokk alapján pontos számítást végzünk a kifizetésről és összehasonlítjuk a becsléssel, ilyenkor számológépet használunk. (A társadalmi ismeretek és gyakorlatok tárgy keretében, még sok hasonló jellegű feladatot kell a felnövekvő fiataloknak, lehetőleg minél önállóbban elvégezni: postán csekk feladása, kisebb ügyintézés, stb.)

Az életvitel és gondozási ismeretek foglalkozások alkalmával, a konyhai munka során rendszeresen mérünk. A súlyt konyhai mérleggel, a folyadékot mérőedénnyel. Sorszámneveket is használunk, valamint a mennyiséget egyeztetjük a számképekkel, mennyiséget számlálunk.

Az ábrázolás-alakítás foglalkozásokon használjuk a tárgyak, eszközök, az ábrázolási feladatok tárgyainak megnevezésekor a tárgyak kiterjedéséről és formai tulajdonságaival kapcsolatban a kifejezéseket. (gömbölyű, kerek, lapos, széles, nagy-kicsi, stb.)

A többi foglalkozásokon is minden alkalmat kihasználunk a gyakorlásra, a minél szélesebb felhasználás gyakorlására.

Az önkiszolgálás területén naponta többször is figyelni kell a gyermekeknek arra, hogy a cipőket a polcra tegyék, vegyék ki a táskából a tízórait, vegyék fel a jobb cipőjüket, tegyék a fiókba, padba a könyveket, álljanak sorba nagyság szerint, álljanak párba, a kicsik legyenek elől, és még megannyi helyzetben.


A számolási foglalkozásokon való gyakorlás során tudatosan kerül a változatokra hangsúly, hogy a gyermek életéből adódó, azzal összefüggő helyzetekben változatos módon a legjobb alkalmat teremtsük a gondolkodási funkció és a hozzákapcsolódó cselekvések végzésére.




Tehát nem a gyakorlatok számától várható elsősorban az eredmény, hanem a feladatok életszerűségétől és a gyermek mindennapi élethelyzetéhez való kapcsolódástól.



A gyermek életébe helyezés egyúttal azt is jelenti, hogy az azonos feladatokat mindig más változatban kapják meg a gyermekek, mert csak ezáltal biztosítható érdeklődésük és a feladatokban való aktív részvételük.

4. Összegzés

Az értelmileg akadályozott gyermekek nevelése csak akkor lehet hatékony, ha egész folyamatában, tartalmában és módszereiben figyelembe veszi azt a szituációt, amit e tanulók fejlődése és fejlődésük sajátosságai teremtettek. E sajátosságok messzemenően érvényesülnek a nevelés egész rendszerének kidolgozásában, hatnak a nevelés tartalmára és módszereire egyaránt.



Mégis a sajátosságok figyelembevétele – az abból levonható következtetések keretein belül – nem annyira alárendeltséget, mint inkább a rendellenesség okozta következmények enyhítésére irányuló törekvést jelenti. Ezen állandóan ható törekvés adja nevelésünk korrekciós jellegét.

A nevelés folyamatában azonban nemcsak az intellektuális zavarok leküzdésében vannak korrekciós feladatok. A gyakran jelentkező magatartási és munkaképességbeli zavarokkal is foglalkoznunk kell. A foglalkozásokat mindig úgy szervezzük, hogy azok az egész személyiségre fejlesztő hatással legyenek.

Alapvető feladataink között szerepel annak elérése, hogy tanulóink a társadalom elfogadott és megkívánt magatartási formákkal viszonylag harmonikusan rendelkezzenek, s azokat a kevésbé bonyolult szituációkban megfelelően tudják alkalmazni.


"Gyermekekkel foglalkozni az minden bizonnyal a leghálásabb munka, ami a földünkön osztályrészünkről jutott, de saját tökéletességünket is ez mozdítja előre."



Brunszvik Teréz


2009. március 12., csütörtök

Az értelmileg akadályozott gyermek



Az értelmileg akadályozott gyermek


Az értelmileg akadályozott gyermekek esetében nem lehet az átlagosan használt nevelési elveket alkalmazni.


Gyermekeinkről általában elmondhatjuk, hogy intellektuális képességük szűkösek, tanulni csak különleges segítséggel tudnak, nehezen vagy egyáltalán nem képesek életüket önállóan irányítani, életformájuk különbözik a megszokott életformától. A mai napig nincs kellő, egyöntetű megállapodás ennek az emberi állapotnak a leírásáról, sem fogalmi meghatározásáról, és maga az állapoton belüli csoportok meghatározása is problematikus.


Korszerű nézet szerint: állapotukat (a mindenkori optimális kezelést, fejlesztést és nevelést feltételezve) összefüggésbe kell hozni azzal, hogy az adott életkorban az átlagos társadalmi elvárásoknak hogyan tudnak megfelelni.



Ezért különösen fontos az értelmi fogyatékosok nevelése a személyiségformálás keretei között. Mindent meg kell tenni az értelmi képességek hiányosságainak enyhítésére úgy, hogy előtérbe kell helyezni azoknak a tulajdonságoknak fejlesztését, melyekkel az értelmi hiányok szociális szinten kompenzálhatók.
Az ösztönzés, az érzelmi gazdagítás, a közösségben való élet ismereteinek és készségeinek, valamint a jó munkavégzés tulajdonságainak fejlesztése ezért a nevelés kiemelt fontosságú feladata a mi gyermekeink esetében.
Az értelmileg akadályozott gyermekek nevelése is – miként minden más nevelés – lényegét tekintve tudatos személyiségformáló tevékenység.


Az értelmileg akadályozottak személyiségéről



Az épektől lényegesen eltérő valóság-átélési módok jellemzőek az értelmileg akadályozott fogyatékos személyiségre. A bonyolultabb helyzetekben nehezen, vagy egyáltalán nem tudják magukat kiismerni, nagyon beszűkült a lényegfelismerés lehetősége.


Cselekvéseiket az érzékelt világ átélt eleme ösztönzi és irányítja. A pillanatnyi megkívánás kielégítésére való törekvés – mely gyakran tapasztalható – ugyancsak személyiségük éretlenségére utal.



Cselekedeteiket nem szokták előre végiggondolni, így nem képesek azok helyes-helytelen voltát megkülönböztetni. Ezért munkájuk folyamatát és eredményét sem ellenőrzik.
A kommunikáció hiányosságai is torzítólag hatnak vissza gyermekeink személyiség fejlődésére. A szinte szabályszerűséggel kísérő kommunikációs zavar megnyilvánulhat szorongásban, a környezettől való elzárkózásban is.
A serdülőkortól nem annyira tudja, mint érzi a megkülönböztetést, a kizártságot, a csúfolást, ugratást és szenved tőle.
Felismeri ügyetlenségét, és azt, hogy másnak tartják. A személyiségfejlődés során ellentmondó akarati sajátosságok is megjelennek.


Tapasztaljuk a kezdeményezés hiányát és ugyanakkor a féktelenséget, a makacsságot és a befolyásolhatóságot.



Az értelmileg akadályozott tanulók tanítási-tanulási folyamatának sajátosságai


Gyermekeink tanulása, tárgyhoz kötött, tapasztalati megismerés, vezetésre szorultság, erősen mérsékelt tanulási vágy, és folyamatos indítékszegénység tapasztalható. Hiányzik a tudatos „megtanulni akarás” szándéka. A mi tanulóink beállítódása érzelmi alapú, de sok esetben passzív is lehet, később is mérsékelten alakul. Ezért van nagy jelentősége a motivációnak, az érzelemgazdag, játékos-légkörnek és a sikerélménynek.



Az oktatás erősen hangsúlyos korrekciós szándékú, mely az elfogadás mellett a kibontakoztatást segíti, valamint a tudatos és szakszerű munka a defektus elmarasztaló hatása elleni állandó küzdelmet jelenti.
A fokozott nevelésközpontúság, a valóság megismerése szorosan összefügg a cselekvéssel. A fogyatékos saját személyéhez, magatartásához, szokásaihoz, viselkedési szabályaihoz való kapcsolatokon keresztül ismerkedik meg környezetével. A nevelőhöz való kötödése nagyfokú, érzelmileg meghatározott, a nevelő hatása elsődleges, közvetlen.


Az oktatás konkrét kapcsolatban van a gyermek élethelyzetét betöltő minden tevékenységgel. Oktatásuk kizárólag a gyermek és felnőttkori konkrét mindennapjainak tevékenységi körét fogja át, életgyakorlati jellegű, nem műveltség adó.
Változik az oktatási folyamat egymásra építettsége, a szabályos didaktikában leírt menet gyakran megbomlik, az ismeretnyújtás-alkalmazás-rögzítés nem válik jellegzetesen szét.

Röviden a tanítás tartalmáról


Az értelmileg akadályozottak iskoláiban nem tantárgyakra szerveződött tudományos ismeretekről, azoknak elsajátításáról van szó, hanem az egész személyiséget átfogóan fejlesztő egységes pedagógiai cselekvési tervről, programról.
A nevelés-oktatás folyamatában a tanár által céltudatosan irányított foglalkozások ismeretei, készségei szorosan beágyazódnak a gyermek egész napjába, és ez egyben elsajátításuk feltétele is. Az oktatás tartalmát nem annyira tantárgyakban, mint képességi területek kijelölésében kell megjeleníteni.

Az iskolai fejlesztés pedagógiai szakaszai



Alsó szakasz: 1-3 évfolyamig
Ebben az iskola-előkészítő időszakban a pszichés funkcióknak (érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet) és képességeknek (nyelvi kommunikációs képességek, időbeli. térbeli tájékozódást segítő készségek, együttműködés képessége) szokásrendszereknek a kialakítása történik. Ebben az életszakaszban a játékos fejlesztési formák dominánsan jelentkeznek.

Középső szakasz: 4-6 évfolyamig
Alapozó időszak a valóság megismeréséhez szükséges ismeretek és technikák elsajátítása történik, kiemelve a mindennapi önkiszolgálást, valamint a házimunkába ágyazott ismeretközvetítést, készségfejlesztést. A fejlesztő munkának ki kell térnie a jel-és szimbólumértés képességének kialakítására.

Felső szakasz: 7-10 évfolyamig
Az adaptációs időszakban előtérbe kerül az ismeretek bővítése, alapvető kultúrtechnikai ismeretek alkalmazása – differenciált formában –, a munkaképességek kialakítása, normakövetés egyszerű szociális kapcsolatokban. Gyakorlati jellegű tevékenységek, életvezetést segítő technikák alkalmazása és megerősítése képezi a fejlesztés központi feladatát.

Az értelmileg akadályozott tanulók fejlesztését átfogó területek:





  • anyanyelv és kommunikáció: beszédfejlesztés, olvasás-írás,


  • természeti környezet: környezetismeret, környezet és egészségvédelem,


  • társadalmi környezet: társadalmi ismeret, számolás-mérés,


  • életvitel és gyakorlati ismeretek: önkiszolgálás, kézimunka, életvitel és gondozási ismeretek, szociális munkatervezés,


  • művészetek: ábrázolás-alakítás, ének-zene,


  • testi nevelés: mozgásnevelés-játék, testnevelés.

Új törekvések



A normalizáció


A társadalom kívánság, hogy a fogyatékos egyén legyen annyira normatív (általános, szokásos) amennyire csak lehetséges.


Ez manapság egyre több követelményt támaszt az értelmileg akadályozattak felé:




  • tanuljon meg lehetőleg sok társadalmilag elfogadott és értékelt viselkedésmódot,


  • a környezetben a szokásos, gondozott, ápolt, igényes külsővel jelenjen meg.

Különösen fontos az általános társadalmi normákhoz való közelítés, mert így a jólneveltség benyomását kelti és kedvezően hat. Minden, ami a másmilyenség benyomását erősíti, járulékosan szociális hátrányt jelent, egyúttal saját magát a fogyatékost is eltávolítja környezetétől.


Az emberi kapcsolatokban adjunk példát arra és várjuk el, hogy a fogyatékost korának, szerepének megfelelő megszólításban, megbecsülésben részesítsük, ezzel is egyenlő emberi értékét hangsúlyozzuk. Az alacsony elvárások csökkentik az egyén kibontakozásának lehetőségeit.


Ki kell léptetnünk az örök-gyermek szerepéből, olyan szerepelvárásokat kell kifejlesztenünk, amelyek segítik a fogyatékosokat a függőség elkerülésében és önállóságuk erősítésében.

Az integráció


Különféle integrációs módokat szoktak megkülönböztetni a fogyatékosok és nem fogyatékosok közötti viszonyt tekintve: teljes együttnevelés, részleges együttnevelés, és az együttműködés a speciális oktatásban résztvevőkkel.



Az értelmileg akadályozottak nevelőintézményei esetében az integráció közeli céljai között nem szerepel az intézményes együttnevelés. Az iskolák, inkább az elkülönített speciális feladatainak megvalósítása mellett, az értelmileg akadályozottak elszigeteltségét szünteti meg, úgy, hogy bővíti a nem fogyatékos gyermekekkel, a más nevelési, kulturális és szabadidős intézményekkel való kapcsolatokat, egy relatív szociális integráció érdekében.


A nevelőmunka sajátos területei


A család


A súlyosabb fogyatékos gyermek megjelenése a családok többségében érzelmileg rendkívül nagy megrázkódtatást, sokkot jelent. A szülők gyakran úgy érzik, hogy a külső környezet visszautasító velük és gyermekükkel.
A fiatal és a felnőtt fogyatékost úgy kell(ene) látni ahogyan van, hasonló szükségletekkel és részben hasonló igényekkel, mint az ép fiatalok és felnőttek, és nem a gyermeki-lét elvárásaiban visszatartani.



A szülők, mint nevelési partnerek



A szülőkkel történő kapcsolattartás lehetséges területei




  • Az egyéni beszélgetések talán a legfontosabbak, hiszen bensőséges kapcsolatot tudunk kialakítani a szülővel, mely igen gazdagon szolgálhatja a gyermek további hatékony fejlesztését.


  • A családlátogatás is igen fontos a mi gyermekeink körében. Az ilyen látogatások rengeteg információt jelentenek a szakember számára. Sajnos, még ma is tapasztalhatjuk, hogy a szülők, a gyermek nevelésének terhét szeretnék átruházni, a felelősséget áthárítani az iskolára.


  • A Szülői értekezleteken is találkozunk, az aktuális problémákat tárgyaljuk meg hosszasan ilyenkor.


  • A nyílt nap bemutató órái igen eredményesek lehetnének a szülők tájékoztatása szempontjából, reálisabb kép alakulhatna ki gyermekük állapotáról, képességeiről.


  • A Szülők Klubja nagyon alkalmas lenne, hogy több szülő beszélje meg más-más szempontból problémáit, illetve másként tájékozódjon gyermekének fogyatékosságáról és kilátásairól.




Helen Keller


Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat

Köszönöm, Istenem, fogyatékosságomat,
mert általa találtam meg
magamat, munkámat,
sőt téged, magadat is Istenem!
Köszönöm, hogy életem sötét és néma éveiben
használtad életemet valami célra,
melyet ugyan nem ismerek,
de egy napon majd mindent meg fogok érteni
és akkor nagyon elégedett leszek.

Hiszem, hogy az életet azért kaptuk,
hogy növekedjünk a szeretetben.
Hiszem, hogy Istenem bennem vagy,
miként a nap a fényben és az illat a virágban.

Fény az én sötétségemben!
Hang a csöndemben.
Hiszem az örök életet.

Hiszem, hogy ott enyémek lesznek azok az érzékek,
amelyeket most nélkülözök,
és hogy odaát csodaszép otthonom lesz
telve színnel, zenével,
a virágok bólongatásával
és szeretteim arcával.




Konferencia után



Igazán hálás lehetek a sorsnak, hogy Börönte Márta az én igen jó barátom!
Nagyszerű konferenciát hozott létre, és személyes varázsával nagyszerű embereket állított maga mellé, akik vallási és politikai hovatartozásukat feledve, egységesen kiálltak amellett, hogy ki-ki a maga módján támogasson Magyarországon egy olyan kommunikációt, amely szívtől szívig szól, amelyet mindenki megért, és mindenki elfogad, mindenki használ, mert mindenkinek egyformán jó.

Nagyszerű hely a XVI. kerület, ahol a Polgármester egyszerű szavakkal elmondta, hogy tavaly egy 100 éves néni, arra a kérdésére, hogy mi a hosszú élet titka, azt válaszolta, hogy "mindig kell dolgozni, és szeretni kell mindenkit". Ez különösen elgondolkoztatta őt, mint két gyermek apját, és úgy is, mint polgármestert. Ezért is örült Márti kezdeményezésének, mert úgy gondolja, kell olyan beszéd, amely méltó az emberekhez. Jussunk hát hozzá!
Maga a konferenciának otthont adó Corvin Művelődési Ház minden dolgozója egy emberként, maximális odaadással biztosított mindent, csak azért, hogy Márti álma valóra váljon. Különösen nagyszerű volt, hogy találkozhattam az intézmény vezetőjével, aki egy csodálatos ember, mert valóban szívügye a közösségépítés, és ezáltal mindenkinek, aki vele együtt dolgozik!
Hihetetlen érzés volt megtapasztalni, hogy ma, amikor gazdaságról, pénzről szól minden, akkor igenis van 200 ember, aki azért utazik 100-200 km-t, hogy beszélgessen egy olyan kommunikációról, amely megállíthatja a verbális erőszakot!
Azt láttam, hogy a résztvevők különös élményben részesültek, mert a műhelygyakorlatok során megtapasztalhatták milyen az, ha figyelnek rájuk, hogy végig mondhatják a gondolataikat, és azt, hogy milyen érzés, hogy ők is végig hallgatnak másokat. Megtapasztalták, hogy egyáltalán nem arra gondoltak, amit hittek, és így tovább.
Eljöttek közénk 9-10 éves gyermekek, így mindannyian láthattuk, hogy mennyire éretten, szépen megtudják fogalmazni saját érzéseiket, és vágyaikat is. Közben megmutatták, milyen ráérezni mások érzésére, milyen megélni az együttérzést, azt, hogy most nem én számítok, Megmutatták, hogyan oldathatják meg a konfliktusaikat egymással, úgy, hogy ne is gondoljanak megoldásképpen a verekedésre, kiabálásra, bántalmazásra.


Örültem, hogy sokan megélhetik ezt a fajta együttérző kommunikációt, amely számunkra gyógypedagógusok számára egyértelmű, általánosan használt és magától értetődő.


Sok gyermek, aki értelmileg akadályozott (a régi szóhasználat szerint középsúlyos fogyatékos), amikor megérkezik az első (osztályba) csoportba, nem tud beszélni, jó esetben mutogat, nagyon jó, ha már egyszavas mondatokat mond, és természetesen a legjobb, ha folyékonyan beszél, ami azonban ritka.
Hogy ki mennyi idő alatt tanulja meg kifejezni a gondolatát, az sok mindentől függ, de nem minden körülmény változtatható meg.
Van, akinek állapota sosem teszi lehetővé, hogy elemi hangadás helyett, a hangokat szavakká formálja. Azonban gondolatai, érzései, érzelmei, szükségletei, kívánságai neki is vannak, melyeket meg akar környezetével osztani, tudatni akarja mi a helyzet vele, és kell valaki aki ezt megérti, hogy tudjon válaszolni, hogy ki tudja elégíteni a kívánságát, a vágyát, hogy érzelmeire érzelmeket kapjon, hogy megértsék, hogy emberszámba vegyék.

Természetesen a család, és az anya pontosan megtanulja melyik mozdulat, hang mit jelent, hiszen volt ideje, együtt volt vele hosszú éveken át, a nap 24 órájában.

Azonban amikor bekerülnek a közösségbe a gyermekek, bizony meg kell tanulni mindenkinek mindenkit! És ez az egymás megtanulása minden közösségre érvényes, legyen az gyermek, felnőtt, fogyatékos, vagy ép!

A gyógypedagógus valamennyi tanítványát megtanulja, hogyan rezdül, melyik mozdulata mit jelent, és a társak is megtanulják egymást, illetve segíti abban őket, hogy ez sikerüljön nekik. Azonban ez nem jelenti azt, hogy megértőek is lesznek, azt meg végképp nem, hogy meg is feleljenek bárki kívánságának, vagy akaratának. Nekik is, mint mindenkinek aki bekerül egy közösségbe, meg kell szokni, hogy nem ő az egyetlen ott, hogy a felnőtt figyelme nem csak az övé.
Az anyának, apának, nagyszülőknek el kell fogadnia, hogy nincs velük a gyermek a nap nagyrészében, és mindeközben más kedvéért fog megtenni dolgokat, másra fog mosolyogni, másnak fogja ölelését adni.
Azt is el kell fogadni a családnak, hogy a csoportban más szabályok vannak, mint otthon. Sajnos ez az egyik legnehezebb gyógypedagógusi feladat, hogy elfogadtassuk a szülőkkel, hogy a gyermeke máshol is tudja jól érezni magát, más szabályok között, amely nem jelenti azt, hogy az eddigi rossz, csak azt, hogy más! Sajnos itt is érvényesül az, ami a köznyelvben, ha nem az enyém, akkor az már rossz, hogy versenyként, hatalmi harcként éli meg sok szülő, azt a folyamatot, amelynek természetesnek kell lennie. A fogyatékos gyermeknek is önállóvá kell válnia, melynek első lépése, hogy le kell válnia a szülőkről. Persze itt évekről szól a folyamat, és minden esetben mást és mást értünk önállóság alatt, a gyermek lehetőségeihez mérten.
Azonban a közösségi életet szabályozó elveknek egyezni kell, iskolai és otthoni szinten egyaránt. Pl. nem engedjük meg, hogy felüljön az asztal tetejére az iskolában, jó lenne, ha ezt otthon sem tennék meg, ha az iskolában egyedül kell felvennie a cipőjét, az otthon is úgy történjen!
Gyakran a kedves szülők, aranyosan levetkőztette a gyermeküket reggelente, nekem pedig a világ legnehezebb dolga volt kitessékelni az előtérből, hogy elkezdhessük az önkiszolgálás tanulását.
A gyermekek tökéletesen alkalmazkodnak a babusgatáshoz, és hatalmas békességgel tűrik, aztán később elvárják az öltöztetés sokkal egyszerűbb módját, és ez rendszerint már akkor komoly probléma is lesz, erőgyakorlattá válik a szülő és gyermek között! Itt is érvényes igazság az, hogy jobb megelőzni! Ehhez szilárd értékrend és nagyon nagy akaraterő szükséges, akkora amely elvisel társadalmi nyomást, családi elvárást, saját lelkiismeret furdalást.
Szülőkkel folytatott interjú alatt megvallották szorongásaikat. Sokan azt gondolták, hogy gonosz, lelkiismeretlen, hanyag, rossz anya , ha"beteg gyermekét" nem vetkőzteti le, nem szolgálja ki, és ráadásul még idegenekre bízza is őket. Sokan meg attól tartottak, hogy ezt gondolják majd róluk, hát ezért inkább kiszolgálták mindenben "beteg gyermeküket". Sok minden van ezekben az önvádakban, lenne mit tenni a közösségeknek, ahová tartoznak ezek a szülök!
A gyógypedagógus viszont attól gyógypedagógus, hogy a rábízott gyermeket fejlesszti, és ehhez bizony olykor hozzátartozik a szülőkkel való konfrontáció is, ha ezt kívánja a gyermek, a fejlesztés érdeke. Tettem ezt humorral, sok-sok türelemmel, kitartással, megértéssel, és határozottsággal, pl. a buzgón öltöztető szülőknek, néha félig humorosan megemlítettem, hogy ráérnek-e délelőtt, mert torna óra lesz, jó lenne, ha maradnának öltöztetni, különben kénytelen lesz a gyermek maga öltözni. Hát igen, ugye kell a kommunikáció, az amelyik szívtől szívig szól!

Azért is kell a szívhang és nyelv, hogy minden gyermeknek, amikor tanulja a világot, úgy tudjuk megmutatni, lefordítani, hogy ne csak a világot értsék meg, hanem a világ is megértse őket! Hogy helyük legyen, és lehetőségük a számukra kerek és való világban, és legyenek velünk együtt boldogok. Kiegyensúlyozottan megélhessék, hogy helyük, dolguk van nekik is közös világukban!


Ehhez kell nyelv, gondolat, szív, hit.
Hit abban, hogy minden embernek jogában áll kifejezni vágyait, gondolatait, hiszen azzal, hogy megszületett, helye van a világban, amelyet mindenkinek tisztelni kell, és lehetővé tenni, hogy jól érezze magát ott, ahol van.
A szív megmondja, hogy az emberek alapvetően jók, kedvesek, érzékenyek, és békességre, nyugalomra vágynak.
A gondolat, az ész felel azért, az, hogy megértsük és tudjuk, hogy ha még sem így van, az sok minden miatt van, de a javítási, változtatási lehetőség ott van mindenki kezében. Önmaga, saját maga az, akivel először törődnie kell, hogy utána képes legyen másokra figyelni.
A végén nem kell más csak a nyelv, az amit mi beszédnek is hívunk, de ami szavak nélkül is működik, ha akarjuk. A lényege a gondolatok, érzések cseréje annak érdekében, hogy együttérzés, együttműködés, együttélés legyen a lakások falain belül és azon túl.

Nem kell más hozzá, mint egy mosoly, abból a lélekből, amelyik él.
Márti megmutatta, milyen könnyű mosolyogni. Beszéde közben egy kisgyermeket emelt fel, hogy mindenkinek jusson egy mosoly a gyermektől, aki másfél évesen, kedvesen nézelődött, megérintette Márti arcát. Nem volt a teremben senki, akinek az arcán ne lett volna mosoly! Ilyen egyszerű ez!
Egy mondat jutott eszembe egy régen élt francia költőtől: "Semmire sem vagyunk jók, ha csak magunknak vagyunk jók."
Azt gondolom ez a konferencia erről szólt.
Köszönöm Márti!