Párbeszédhez

Mindennek van utóélete, még egy konferenciának is.

Ez az utóélet most képekben és hangban is látható és hallható, és ezáltal bármikor megismételhető. Börönte Márta életre hívott 2009. március 11-én egy konferenciát, hogy elinduljon egy párbeszéd az emberek nyelvén, melyet mindenki megérthet; a szeretet útján, melyet mindenki ismerhet.

Tudjuk, hogy a szavak a gondolatainkat tükrözik, de nem minden ember számára jelenti ugyanazt egy szó, mert ő másképpen élt, más élményei rögzültek ahhoz a szóhoz, más képek peregnek az emlékeiben. Nem kérhetem számon embertársamon, hogy arra gondoljon, ami nekem eszembe jut!

Például, amikor kimondom azt a szót, hogy LÉPCSŐ, biztos, hogy senki nem fog arra a barna faragott lépcsősorra gondolni, amely az én gondolatomban a lépcső szóval párosul. Másnak egy beton lépcső, egy üveg-, egy csiga-, egy kő-, fa, tégla lépcső képe jelenik meg, és erre gondol, mert valamiért ez a képe társult számára a szóhoz. Tehát egy szó jelentésének elképzelése során annyi variáció van, ahányféle az ember. A gondolatok szabadsága, a vélemények tisztelete kapcsán az érzelmek tiszteletét is be kell vezetnünk mindennapos kommunikációnkban, mert az ember érzelmei alapján hívja elő emlékképeit még egy tárgy (pl. asztal, nekem konyhaasztal jut először az eszembe, ami étkező igazából) megjelenítése kapcsán is.

A konfliktuskezelés alapja, a megértő, empatikus, vagy mondhatom úgyis, asszertív kommunikáció, de van aki zsíráfnyelvnek hívja. A lényege egy: empátiával, megértéssel forduljunk egymásfelé. Mi még azt is hozzá tesszük, ha tudod önmagadnak mire van szüksége, az a legelső lépés annak érdekében, hogy képes legyél felismerni azt, hogy másoknak mire van szüksége.

Tudnunk kell, hogy a sokszínűség egy lehetőség az életbenmaradáshoz. Ehhez az kell hogy a gondolataink is sokfélék legyenek és ebből következik, hogy az érzéseink is. Lehessen őket vállalni, lehessen élni! Ehhez kell, hogy tiszteljük mások érzéseit, hitét, gondolkodásmódját. Csakis akkor tehetek valamit magamért, ha képes vagyok tisztelni másokat, és csakis akkor tudok másokat tisztelni, ha ismerem önmagamat. Ez egy út, és a legnehezebb, mert önmagunkat megismerni nem könnyű. A tükör nem hazudik, a saját lelki tükrünk. Amikor homályos, akkor fordulunk az alkoholhoz, a droghoz, akkor ütjük meg szeretetteinket, akkor bántunk másokat, mert nem vagyunk harmóniában magunkkal, és így a világgal sem. Ezért tehetetlenségünkben vagy önmagunkat büntetjük és romboljuk, vagy ezt tesszük másokkal. Ez vezet az agresszióhoz, a türelmetlenséghez, vagy akárcsak a szavakkal való bántáshoz.

Sokszor hallom a buszon, villamoson, a kisgyermekes anyukákat, hogy rászólnak gyermekeikre, "Hagyd abba!" "Ne hisztizz!" "Nem hiszem el, hogy ezt csinálod velem!" "Nem érdekelsz!"

Mi ez, ha nem verbális agresszió?
Ez a düh a gyermeknek lett címezve, de nem a gyermeknek szól, hanem a saját lelki békétlenségünk visszhangja, amelynek az oka sokminden lehet, munkahelyi problémától kezdve bármi. Viszont ezt a gyermekünk nem tudja, és azt hiszi miatta, tényleg miatta vagyunk dühösek, pedig ő csak egy szelet csokit akart, vagy csak mutatni akart valamit. Nem tudhatjuk, mert nem kérdezi meg senki tőle. Ő csak azt kapja, ami bennünk van, de nem neki szól, csak valami miatt ez volt az utolsó csepp a pohárban és kiborultunk, de ezt a gyermekünk sosem fogja megtudni, ha nem mondjuk el neki! És ez csak a kezdet, mert nyílván erre a hangra, tiltásra reagál a gyermekünk egy újabb sírással, hisztivel, vagy éppen, megszeppenve áll, és nem tudja, miért olyan nagy baj, hogy meg akarta mutatni azt a bogarat a járdán.

Igazából mi sem tudjuk, és hiába érezzük a lelkiismeretfurdalást, hogy nem kellett volna, még sem kérünk elnézést! Nem mondjuk, hogy "ne haragudj gyermekem, de fáradt vagyok, szeretnék hamar hazamenni". Nem mondjuk, mert nem ezt tanították. Azt tanították, hogy a szülőnek legyen tekintélye, (ő a főnök) és a gyereknek meg az a dolga, hogy engedelmeskedjen. Ha így neveljük gyermekeinket, akkor miért vagyunk felháborodva, hogy felnőtt korukba is engedelmesednek az erőnek, a durva szónak, a parancsnak?

Vagy éppen miért csodálkozunk azon, hogy nem engedelmeskednek és fellázadnak, hogy ne parancsoljon nekik senki? Mind, mind onnan indult, hogy nem volt senki kíváncsi arra, hogy mit érez, mit gondol, és mit szeretne, ő, a gyermek, aki a világban még oly keveset élt meg.

Nincs idő? Dehogynem, mindenre van, amire akarjuk, hogy legyen, csak nem könnyű akarni. Ehhez kell az önismeret, és ehhez kell a társak ismerete. Kezdjük el minél korábban, hogy természetes legyen, hogy az emberi érzések különbözőek, és csodálatos egymás különbözőségeiből erőt meríteni. Nagyszerű érzés megtapasztalni, hogy egymást támogatva, összefogva sokkal többek lehetünk, mint egymagunkban. Kell, hogy egymásra találjunk, mert az értékeink együtt még többek, és ez vihet csak előre.

Ehhez kívánunk segítséget nyújtani egy tréninggel, melynek akkreditálását már elkezdtük barátnőmmel, alkotó- és trénertársammal Börönte Mártával.

Mártának nagy gyakorlata van a szavak szívhez küldéséhez, az érzelmek megszólításához. Tudja, hogy amikor a szeretet nyelvén egymáshoz szólunk, az szeretetet hoz. A szeretetben nem lehet erőszak, aki mosolyog az nem tud haragudni, mert "nem úgy áll az arcizma".

Próbáljuk ki, és nézzük meg mennyit mosolygunk egy nap! Van, aki semmit, és van, aki szinte minden helyzetben mosolyog. Kinek könnyebb a napja, ki érzi úgy, hogy megoldhatóak a problémái? Kinek van több türelme a családjához, gyermekeihez, férjéhez, anyjához, rokonaihoz, barátaihoz, főnökéhez, munkatársaihoz, a bolti eladóhoz, annak aki mosolyog, vagy, aki mosolytalan?
Aki mosolyog. az sikeres ember, mert önmagában harmóniában él, és ez egyszerűen és természetesen látszik. A harmónia, a szépség megmutatja magát, fénylik, messziről látni lehet, hogy hol van. A rosszat is lehet látni, a sötétséget is, de ki akar oda menni?! Akkor miért nem mosolygunk többet, ingyen van, és gyógyító ereje van önmagunk számára és mindenkinek, aki a közelünkben él.

Lehet, hogy szüksége van valakinek arra, hogy többet beszéljen, hogy elgondolkozzon ezeken a dolgokon. Érdemes megnézni ezt a DVD-ét, amelyet Márta és segítői készítettek annak érdekében, hogy nyoma maradjon az első lépésnek, melyet megtettünk annak érdekében, hogy eljusson a híre, hogy van út és járható, hogy egyetértésben éljünk önmagunkkal és embertársainkkal.

Egy francia költő szerint, az életben a legnagyobb bátorság, hogy egyetértésben éljünk önnönmagunkkal. Mi itt leszünk, hogy bátorítsuk azokat, akik megakarják tenni az ehhez szükséges lépéseket, hogy elérjék a belső harmóniát.

A DVD megvehető az Evangélikus Könyvesboltban, az Üllői út 24. szám alatt.