Használjuk jól a tévét!

Tanítottam egy olyan iskolában ahol fogyatékos (valóban azok voltak), a mai szóval hátrányos helyzetű (valóban nagyon szegények voltak, és magatartászavaros volt pár gyermek), és roma gyermekek (akik valóban nem voltak fogyatékosok, "csak" magatartászavaros, deviáns viselkedésű, túlkoros) is tanultak együtt, egy osztályban. Összevont osztály volt 5-és 7. osztályos tanulók, 14-en voltak együtt, és egyetlen lány volt az osztályban.

Nehéz helyzetben voltam, mert sokat verekedtek, és mindig arra hivatkoztak, hogy ezt látják a tévében. Sajnos az ő arcukon valódi dühöt láttam, az ő elkeseredésük valódi volt, és a bántalmazásaik, ökölcsapásaik is valódiak voltak, fájdalmasan igaziak.

Akkoriban a Spektrum volt az egyetlen olyan adó, ahol dokumentum filmek sokasága volt, olyan formában, hogy oktatási célra is használhattam. Éppen ebben az időszakban volt egy rövid sorozat a kaszkadőrökről, a filmkészítésről. Felvettem és bemutattam a tanulóknak.

Meg voltak döbbenve, hogy a vér nem igazi vér, hogy az üveg cukorból van, és, hogy egyetlen pofon sem csattan el valójában, minden gondosan ki van találva a filmekben. Nagyon zavarta őket ez, és nem igazán fogadták el.

Akkoriban ennél többet nem tehettem, mert az élethelyzetüket, kilátástalanságukat nem voltam képes megváltoztatni. Mindössze annyit tehettem, hogy az ideálokat megpróbáltam átterelni egy másik világba, hogy ne a verekedés, az erő fitogtatása legyen az elsődleges megfelelési, szempont és kitűnési lehetőség.

Jó lett volna, ha már akkor (90-es évek közepén), lett volna legalább egy énekes, kiválasztós show műsor!

Később, egy másik iskolában középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek összevont csoportját vezettem hosszú éveken át.

A csoportom számára, a tanítványaimnak felvettem videóra reklámokat és megbeszéltük mit értenek meg belőle. Majd bevittem tévé híradó felvételeket, több csatornáét is, hiszen saját elmondásuk szerint is rendszeresen nézik ezeket.

Megdöbbentő volt, hogy míg a reklámból pontosan értik mit mondanak, mire jó, addig a híradóból semmit nem tudnak megérteni. Megpróbálják a képeket értelmezni, de mivel a világról keveset tudnak, a gyors felvillanó képeket nem értik, nem ismerik fel, így a kép és a szöveg között semmilyen kapcsolat nincs a számukra. Jobban hisznek a képeknek, mert az látták (az információk 80%-át látással szerezzük) és a maguk értelmezésével eljutnak valahová, amely a közölt hírrel, vagy a látottakkal semmilyen összefüggésben nincs.

Ennek alapján azt tanácsoltam a szülőknek, hogy csakis együtt nézzék a híradót, és részletesen mondják el miről van benne szó, egyébként a gyermekek összezavarodnak és akár félelmeik keletkezhetnek, amelyekről nem, vagy alig fognak beszélni, viszont nyomaszthatják őket, amely agresszióban és egyéb nem kívánatos cselekedetekben lesz majd tetten érhető.

Tanításhoz máskor is használtam a tévé egyes műsorát, a leggyakrabban a Spektrumot, de más adásokat is felvettem. "Tévében" voltunk mi a saját felvételeinkkel is, hiszen saját ünnepségeinket is majdnem mindig megörökítettük videón. De a tanuláshoz, gyakorláshoz is felvettem a mozgásukat, a versmondásukat, előadásukat, hogy lássák, mit is csinálunk, és mit, hogyan fogunk javítani.

Néha a Körzeti Híradóban is szerepeltünk egy-egy esemény kapcsán, nagyon örültek, hogy "benne voltak a tévében". Végtelenül megható volt számomra, hogy ilyenkor jobban örültek egy -egy társuk felfedezésében, vagy egy tanár látványának, mint saját maguk szereplésének, csodálatos önzetlenségük példaértékű lehetne az épek társadalmában, ahová néha látogatóba megérkezhetnek.

Környezetismeret oktatása során az volt a célom, hogy megtanulják az időjárás jelentést értelmezését, és képesek legyenek az így szerzett információt, önállóan a saját hasznukra fordítani.

Az osztályban minden nap azzal kezdtük a tanítást, hogy elmondtuk, milyen nap van, hányadika van, milyen névnap van, és milyen az időjárás, a hőmérséklet (leolvasták a szobai és a külső hőmérőt, télen a mínusz fokokat is), és azt is meg kellett állapítani, milyen évszak van. Ezzel összefüggésbe kellett hozni az öltözködést. Érteniük kellett, hogy az időjárásnak megfelelően milyen ruhába kell jönni, és mire kell figyelni, a következő napokban, milyen lesz a várható időjárás.
A tanulás, és a gyakorlás eredménye az volt, hogy egyszerű természeti képek alapján is (elvont fogalom használata fogyatékosoknál nagyon nagy dolog) megtudták mondani milyen évszak van, kb., hány fok lehet, hogyan kell felöltözni, és mi történik, ha nem megfelelően öltözködnek.

Jól látható, hogy volt értelme megtanulni az időjárás elemeit, és figyelni a híradó időjárás előrejelzését. Mindezt a tudást a gyermekekkel átlagosan 4-5 év alatt értem el. Erre a tudásra nekik is szükségük van.

A tévé jó, csak jól kell használni!

Egy reklám apropóján

Egyértelműen helye van az életünkben a médiának, sokan foglalkoznak vele, hogy eljusson hozzánk, hogy hassanak ránk. Ez tény.

Vannak, akik termékeket állítanak elő, azért hogy azt válasszuk és fogyasszuk, hát hirdetnek. Aztán kapunk híreket, információkat, tanácsokat, mindenféle ötleteket, azzal a szándékkal állítanak össze készítőik, hogy ezután majd rájuk figyelünk, őket választjuk.

Mivel sok az információ, mert a világból a hírek pillanatok alatt elérnek bennünket, a hatásuk gyors és nyilvánvaló. Nem tehetünk mást, foglalkozunk kell azokkal a közlésekkel melyek felénk irányulnak, a média által közvetítve. Írott sajtóból, plakát formájában, televíziós reklám, étel-ital kóstolás, szórólapok, és levelek, és e-mailek formájában kapjuk ezeket az impulzusokat.

Az emberek általában megtanulják ennek a kezelését, és elkezdenek szelektálni, a saját belső meggyőződésük alapján, amelyet jól behatárol az egyén, csoport érdeklődése, az életkörülménye, a foglalkozása, családi állapota stb. Érzelmileg azonosulunk, vagy éppen elutasítjuk valamely formáját, de igazából ennek hatása alól senki sem vonhatja ki magát.

Mit lehet hát tenni gyermekeink védelmében, a reklámok hatásainak kivédésére?

Nos semmi esetre sem azt, amit pl. "Ne hagyd, hogy a televízió nevelje a gyerekedet" című, televíziós kampány sugall!

Eleve érdekes, hogy a tévében a tévé ellen kampányolnak. Továbbá meglehetősen különös, hogy egy szülinapi tortát húsvágó késsel szétszabdaló, kissé zilált idegrendszerű kisfiúval kampányol, mint akit immár tönkre tett a tévé.

Nos valóban, a válogatás nélküli tévézés nem jó, sőt káros, több kutatás is végeztek ebben a témában. Ezért fontos, hogy a tévénézésre is vonatkozzanak szabályok, melyeket a családok maguk alakítanak ki, a gyermekek életkorának megfelelően. A 12 évet jelölő kis karika, és a bemondott szöveg nem megoldás, ettől még nem lesz felnőtt a gyermek mellett amikor tévézik!

Továbbá fontos, hogy a gyermek, a későbbi felnőtt, ideje korán megtanuljon szelektálni, hiszen információ mindig több lesz, mint amennyit be tudunk fogadni, és amennyit valójában végül felhasználunk.

Nem érdemes a korral szembe menni, inkább használni kellene a televízió adta lehetőséget, mint elutasítani.

Ha egy gyermek beveri a fejét az asztal sarkába, azért csak nem dobjuk ki az asztalt! Vagy, ha a gyermek megégeti a kezét egy forró bögrével, nem dobjuk ki a bögrét, pláne nem mondjuk "csúnya bögre!". Ha ráadásul a nyelvét, száját is megégeti, akkor már azonnal a probléma megoldásán, és az enyhítésen gondolkodunk, és egyértelműen a megelőzést helyezzük előtérbe. Először is saját magunknak mondjuk el, hogy jobban le kell hűteni az italt, ételt, másodsorban pedig, elmondjuk a gyermekünknek, mit tegyen, ha számára az mégis forró. Elképzelhető, hogy nem csak mi adunk majd neki ételt, tehát már arra kell felkészítenünk, hogy akkor is tudja mit kell tennie, ha mi nem vagyunk a közelében.

A gyermek ne a kiszolgálást várja, hanem tanulja meg az önkiszolgálást, az öngondoskodás első lépéseit!

Az információk szelektálását, gyakorlását, már kisgyermek korban kell elkezdeni, és ebben egyértelműen szerepe és felelőssége van a szülőknek, a gyermeket felnevelő összes felnőttnek.

De a szülőknek, felnőtteknek ehhez nagyon szilárd értékrenddel, világos, és egyértelműen megfogalmazott életcéllal és emellett együttműködési és vezetői képességgel is kell rendelkezniük.

Mostanában láttam egy reklámot, amely egy olyan tablettát reklámoz, amelyet, ha beveszünk a fáradtságunk, idegkimerülésünk elmúlik. Ezt az idegileg kimerült, fáradt állapotot hivatott bemutatni az a kép, hogy az anyuka ül a kislánya mellett, egy ebédlő asztalnál. A kislány vélhetően matematikai házi feladattal bajlódik, és anyuka rákiabál, hogy figyeljen jobban. Erre a gyermek összerezzen, és egyszer csak saját magát látja az anyuka egy "képben", ahogy elmagyarázza magának milyen tablettát kell bevennie, hogy türelmesebb legyen. És akkor már mosolyog is, és megsimítja a kislányát, aki szintén mosolyog.

Hát ez az az apropó amely írásra késztetett.

Rengeteg kérdés merült fel bennem, csak néhányat írok ide:

• Egy tabletta kell, ahhoz hogy nyugodt legyek?
• A kislányomra kiabálás azon múlik, hogy vettem-e be tablettát?
• A házi feladatot miért kell otthon elkészíteni?
• Miért nem játszhat a kislány otthon?
• Az édesanyának mi a problémája, amiért nem képes a kislányára figyelni?
• Hol van a család többi tagja, aki segítene Anyunak pihentebbnek lenni, a matekot megoldani, ha az mindenképpen otthoni feladat?
• Ha beveszem a tablettát azonnal minden problémám megoldódik?

Nem szeretem, ha a gyermek egy reklámban eszköz. Ebben az esetben az anyukák lelkiismeretének frusztrálására, zsarolására szolgáló eszköz: "ha nem akarsz kiabálni a matekot megoldani nem tudó gyerekeddel, mert ideges vagy, vedd be A Tablettát"! (És megint a matek, amit nem lehet érteni.)

Károsnak és rossz üzenetnek tartom az amúgy is zaklatott szülők részére, függetlenül a reklámozott termék bármilyen értékétől. Rossz, hogy a gyermekek egy kiszolgáltatott társukat látják maguk előtt, sajnálják őt, és saját magukat képzelik ebbe a helyzetbe (talán emlékünk is van hasonlóról!). Elképzelhető, hogy lesz olyan gyermek, aki a reklám hatására, majd a kiabáló szüleinek azt fogja ajánlani, hogy vegyen be egy tablettát! És igaza lesz, hiszen ezt tanulta meg a tévéből. (És lehet, hogy már az is egyel jobb megoldás, mint a pofon.)

A Buksi kutya miatt aggódó kislány (egy másik reklámban) egy aranyos gyermek, és az Apukája is kedves, hiszen megmenti a kutyát, és az Anyuka mindenre gyógyírt talál, megoldja a gyors megfázást is. (Igaz, vehetne fel kabátot az Apuka, stb., de ez a gyorsaság számlájára írható, az azonnali segíteni akarás , no meg a reklámozni kívánt termék érdekében így készült.) Itt azt tanulta meg a reklámot figyelő gyermek, hogy a szülei megtesznek érte mindent, és egy kisebb megfázást Anyu is gyorsan megold egy tablettával, nincs semmi baj!

Ezeket a reklámokat, de nem: az élet minden dolgát beszéljük meg gyermekeinkkel azon a szinten, amelyen ők azokat éppen akkor képesek befogadni. Mindig igazat kell mondanunk, olyan formában, ahogyan azt ők képesek helyesen értelmezni.

Minden gyermek nagyon érzékeny arra a világra, amelyben él, és elképesztő módon fontos számára az útmutatás!

Amikor hisztizik egy gyermek, nem azt akarja, hogy az történjen, amit akar, hanem a szabályokat akarja megtudni. Ha megkapja, amit akar, azt tanulja meg mennyi hisztivel érheti el. Ha nem érhet el semmit a hisztivel, nem fogja erre pazarolni az energiáját. Ha pedig megszokja, hogy mindent megbeszélnek vele, kérdezhet, és bőséges választ kap, akkor hisztizni sem fog, hiszen minek, ha érti a rendszert, a szabályokat.

Ha értjük a forró bögre, forró ital, nyelv leégetésének összefüggéseit, akkor értjük az ellenszerét, a megelőzést, és a megoldást is.

Ha nem engedünk a média csábításának, hanem elsősorban beszélgetünk a világ értelmezéséről gyermekünkkel, nem kell aggódnunk, hogy majd késsel fogja vagdalni a szülinapi tortát, vagy gogo girlt fog játszani a busz kapaszkodóján, és vélhetőleg senkinek sem jut eszébe majd ilyen reklámokat megrendelni, és elfogadni, készíteni és utána bemutatni.

Ez lenne az út, amelyen járnunk kellene. Az új dolgokat nyitottan fogadjuk, de bátran szelektáljuk annak érdekében, hogy gyermekünknek, családunknak, és nekünk csak öröm forrás legyen. Ez nem abban merül ki, hogy, ha nem szeretem akkor utálom, hanem csak egyszerűen nem alkalmazom, nem használom, kikerülöm, mert van értékrendünk, ennek megtartása, és az önbecsülésünk ezt kívánja.

Balzac írta ezt: "Minden boldogság bátorságból és munkából fakad."

Egyszerű recept, beválik, próbálják ki!

Lelkesen

Jó játék volt!

23 éven át, mint gyógypedagógus sok csodálatos gyermekkel ismerkedtem meg.

Róluk, és azokról a dolgokról fogok írni, amelyek az iskolával, tanárokkal, kollégákkal, ismerősökkel, gyermekekkel, a nevelésssel, kapcsolatosak.

Hiszem, hogy jól csak úgy lehet együtt élni, ha tiszteletben tartjuk egymás személyiségét, amihez figyelem, megértés, elfogadás, együttműködés kell.

Goethe írta, és én ehhez tartom magam:

"A boldogságot nem lehet ajándékba kapni

Egyetlen titka adni, mindig csak adni.

Jó szót, mosolyt, hitet, boldogságot,

És sok-sok önzetlen szeretetet."