Egyértelműen helye van az életünkben a médiának, sokan foglalkoznak vele, hogy eljusson hozzánk, hogy hassanak ránk. Ez tény.
Vannak, akik termékeket állítanak elő, azért hogy azt válasszuk és fogyasszuk, hát hirdetnek. Aztán kapunk híreket, információkat, tanácsokat, mindenféle ötleteket, azzal a szándékkal állítanak össze készítőik, hogy ezután majd rájuk figyelünk, őket választjuk.
Mivel sok az információ, mert a világból a hírek pillanatok alatt elérnek bennünket, a hatásuk gyors és nyilvánvaló. Nem tehetünk mást, foglalkozunk kell azokkal a közlésekkel melyek felénk irányulnak, a média által közvetítve. Írott sajtóból, plakát formájában, televíziós reklám, étel-ital kóstolás, szórólapok, és levelek, és e-mailek formájában kapjuk ezeket az impulzusokat.
Az emberek általában megtanulják ennek a kezelését, és elkezdenek szelektálni, a saját belső meggyőződésük alapján, amelyet jól behatárol az egyén, csoport érdeklődése, az életkörülménye, a foglalkozása, családi állapota stb. Érzelmileg azonosulunk, vagy éppen elutasítjuk valamely formáját, de igazából ennek hatása alól senki sem vonhatja ki magát.
Mit lehet hát tenni gyermekeink védelmében, a reklámok hatásainak kivédésére?
Nos semmi esetre sem azt, amit pl. "Ne hagyd, hogy a televízió nevelje a gyerekedet" című, televíziós kampány sugall!
Eleve érdekes, hogy a tévében a tévé ellen kampányolnak. Továbbá meglehetősen különös, hogy egy szülinapi tortát húsvágó késsel szétszabdaló, kissé zilált idegrendszerű kisfiúval kampányol, mint akit immár tönkre tett a tévé.
Nos valóban, a válogatás nélküli tévézés nem jó, sőt káros, több kutatás is végeztek ebben a témában. Ezért fontos, hogy a tévénézésre is vonatkozzanak szabályok, melyeket a családok maguk alakítanak ki, a gyermekek életkorának megfelelően. A 12 évet jelölő kis karika, és a bemondott szöveg nem megoldás, ettől még nem lesz felnőtt a gyermek mellett amikor tévézik!
Továbbá fontos, hogy a gyermek, a későbbi felnőtt, ideje korán megtanuljon szelektálni, hiszen információ mindig több lesz, mint amennyit be tudunk fogadni, és amennyit valójában végül felhasználunk.
Nem érdemes a korral szembe menni, inkább használni kellene a televízió adta lehetőséget, mint elutasítani.
Ha egy gyermek beveri a fejét az asztal sarkába, azért csak nem dobjuk ki az asztalt! Vagy, ha a gyermek megégeti a kezét egy forró bögrével, nem dobjuk ki a bögrét, pláne nem mondjuk "csúnya bögre!". Ha ráadásul a nyelvét, száját is megégeti, akkor már azonnal a probléma megoldásán, és az enyhítésen gondolkodunk, és egyértelműen a megelőzést helyezzük előtérbe. Először is saját magunknak mondjuk el, hogy jobban le kell hűteni az italt, ételt, másodsorban pedig, elmondjuk a gyermekünknek, mit tegyen, ha számára az mégis forró. Elképzelhető, hogy nem csak mi adunk majd neki ételt, tehát már arra kell felkészítenünk, hogy akkor is tudja mit kell tennie, ha mi nem vagyunk a közelében.
A gyermek ne a kiszolgálást várja, hanem tanulja meg az önkiszolgálást, az öngondoskodás első lépéseit!
Az információk szelektálását, gyakorlását, már kisgyermek korban kell elkezdeni, és ebben egyértelműen szerepe és felelőssége van a szülőknek, a gyermeket felnevelő összes felnőttnek.
De a szülőknek, felnőtteknek ehhez nagyon szilárd értékrenddel, világos, és egyértelműen megfogalmazott életcéllal és emellett együttműködési és vezetői képességgel is kell rendelkezniük.
Mostanában láttam egy reklámot, amely egy olyan tablettát reklámoz, amelyet, ha beveszünk a fáradtságunk, idegkimerülésünk elmúlik. Ezt az idegileg kimerült, fáradt állapotot hivatott bemutatni az a kép, hogy az anyuka ül a kislánya mellett, egy ebédlő asztalnál. A kislány vélhetően matematikai házi feladattal bajlódik, és anyuka rákiabál, hogy figyeljen jobban. Erre a gyermek összerezzen, és egyszer csak saját magát látja az anyuka egy "képben", ahogy elmagyarázza magának milyen tablettát kell bevennie, hogy türelmesebb legyen. És akkor már mosolyog is, és megsimítja a kislányát, aki szintén mosolyog.
Hát ez az az apropó amely írásra késztetett.
Rengeteg kérdés merült fel bennem, csak néhányat írok ide:
- Egy tabletta kell, ahhoz hogy nyugodt legyek?
- A kislányomra kiabálás azon múlik, hogy vettem-e be tablettát?
- A házi feladatot miért kell otthon elkészíteni?
- Miért nem játszhat a kislány otthon?
- Az édesanyának mi a problémája, amiért nem képes a kislányára figyelni?
- Hol van a család többi tagja, aki segítene Anyunak pihentebbnek lenni, a matekot megoldani, ha az mindenképpen otthoni feladat?
- Ha beveszem a tablettát azonnal minden problémám megoldódik?
Nem szeretem, ha a gyermek egy reklámban eszköz. Ebben az esetben az anyukák lelkiismeretének frusztrálására, zsarolására szolgáló eszköz: "ha nem akarsz kiabálni a matekot megoldani nem tudó gyerekeddel, mert ideges vagy, vedd be A Tablettát"! (És megint a matek, amit nem lehet érteni.)
Károsnak és rossz üzenetnek tartom az amúgy is zaklatott szülők részére, függetlenül a reklámozott termék bármilyen értékétől. Rossz, hogy a gyermekek egy kiszolgáltatott társukat látják maguk előtt, sajnálják őt, és saját magukat képzelik ebbe a helyzetbe (talán emlékünk is van hasonlóról!). Elképzelhető, hogy lesz olyan gyermek, aki a reklám hatására, majd a kiabáló szüleinek azt fogja ajánlani, hogy vegyen be egy tablettát! És igaza lesz, hiszen ezt tanulta meg a tévéből. (És lehet, hogy már az is egyel jobb megoldás, mint a pofon.)
A Buksi kutya miatt aggódó kislány (egy másik reklámban) egy aranyos gyermek, és az Apukája is kedves, hiszen megmenti a kutyát, és az Anyuka mindenre gyógyírt talál, megoldja a gyors megfázást is. (Igaz, vehetne fel kabátot az Apuka, stb., de ez a gyorsaság számlájára írható, az azonnali segíteni akarás , no meg a reklámozni kívánt termék érdekében így készült.) Itt azt tanulta meg a reklámot figyelő gyermek, hogy a szülei megtesznek érte mindent, és egy kisebb megfázást Anyu is gyorsan megold egy tablettával, nincs semmi baj!
Ezeket a reklámokat, de nem: az élet minden dolgát beszéljük meg gyermekeinkkel azon a szinten, amelyen ők azokat éppen akkor képesek befogadni. Mindig igazat kell mondanunk, olyan formában, ahogyan azt ők képesek helyesen értelmezni.
Minden gyermek nagyon érzékeny arra a világra, amelyben él, és elképesztő módon fontos számára az útmutatás!
Amikor hisztizik egy gyermek, nem azt akarja, hogy az történjen, amit akar, hanem a szabályokat akarja megtudni. Ha megkapja, amit akar, azt tanulja meg mennyi hisztivel érheti el. Ha nem érhet el semmit a hisztivel, nem fogja erre pazarolni az energiáját. Ha pedig megszokja, hogy mindent megbeszélnek vele, kérdezhet, és bőséges választ kap, akkor hisztizni sem fog, hiszen minek, ha érti a rendszert, a szabályokat.
Ha értjük a forró bögre, forró ital, nyelv leégetésének összefüggéseit, akkor értjük az ellenszerét, a megelőzést, és a megoldást is.
Ha nem engedünk a média csábításának, hanem elsősorban beszélgetünk a világ értelmezéséről gyermekünkkel, nem kell aggódnunk, hogy majd késsel fogja vagdalni a szülinapi tortát, vagy gogo girlt fog játszani a busz kapaszkodóján, és vélhetőleg senkinek sem jut eszébe majd ilyen reklámokat megrendelni, és elfogadni, készíteni és utána bemutatni.
Ez lenne az út, amelyen járnunk kellene. Az új dolgokat nyitottan fogadjuk, de bátran szelektáljuk annak érdekében, hogy gyermekünknek, családunknak, és nekünk csak öröm forrás legyen. Ez nem abban merül ki, hogy, ha nem szeretem akkor utálom, hanem csak egyszerűen nem alkalmazom, nem használom, kikerülöm, mert van értékrendünk, ennek megtartása, és az önbecsülésünk ezt kívánja.
Balzac írta ezt: "Minden boldogság bátorságból és munkából fakad."
Egyszerű recept, beválik, próbálják ki!
