Magabiztosnak és sikeresnek lenni, ez mindenki vágya. Aztán elérkeznek olyan élethelyzetek, hogy hirtelen döntenünk kell, meg is tesszük, elégedettek vagyunk, hiszen az adott pillanatban helyesnek tűni a döntésünk és annak következménye is. Aztán néha utólag elbizonytalanodunk egy megjegyzés, vagy egy szempillantás miatt, és elgondolkozunk, hogy jól viselkedtünk, jól tettük-e amit tettünk, tényleg azt akartuk-e kifejezni, és éppen ez volt rá a legjobb megoldás?
Önértékelési problémái szinte mindenkinek vannak, csak az nem mindegy milyen mértékű és mennyi ideig tart, és milyen megoldást választunk, hogy ezekből a helyzetekből fejlődve, megerősödve lépjünk eggyel feljebb, magasabb szintre. Az ember születésétől kezdve folyamatosan kapja a környezetétől – leginkább a családjától - a külső értékelést.
Manapság egy-egy buszmegállóban, boltban sokszor szomorúan hallom, ahogy az ideges szülők rászólnak gyermekükre: „Nem igaz, milyen ügyetlen vagy!” „Ezt mindenki tudja, csak Te vagy ilyen buta!” „Vak vagy, hogy nem látod?!” Ezt a kommunikációt a gyermek, önértékelő képesség hiányában egy idő után megszokja, el is fogadja, és eszerint is fog tenni, élni egy idő után. Még ügyetlenebb lesz, és még inkább hagyja, hogy mások irányítsák, ami még több szidást, lekicsinylést von maga után.
Ezek után belátható milyen nehézségbe ütközik önmaga énképének helyes felépítése, saját képességeinek, erősségeinek reális felismerése, hiszen ki tudja milyen értékeléshez kap dicséretet, és minek a megítéléséhez csak szidást, énkép rombolást. Mégis szüksége lenne rá, hogy saját maga alkossa meg magáról az értékelést, annak alapján, amit önmagáról eddig tómegtudott, mert megtapasztalta.
Például tudja, hogy nem ügyetlen, csak néha nem figyel oda, és amikor siet, és nagyon meg akar felelni, akkor bizony leejt ezt-azt. El is törik egy-egy pohár, és akkor nagyon szomorú, mert a kedvenc poharát is eltörte már. De tudja, hogy a rajzait a múltkor is kiállították az iskola aulájában, és a többi rajzok készítői mind 2 évvel idősebbek voltak nála! Neki magának kell az önmaga értékelését megalkotnia, meg is teszi valamilyen szinten.
Előfordul, hogy csak hitegetjük magunkat, bizonygatjuk, hogy nem vagyunk ügyetlenek, és különben is a körülmények miatt van, sürgetés, a kiabálás, és mindig elhangzó szidás miatt van, amúgy mindent jól csinálunk. Igaz ez, valóban így van?
Életünk, napi tevékenységünk során állandó kölcsönhatásba kerülünk más emberekkel, és mindig újabb helyzetekben kell azonnal reagálnunk a velünk kapcsolatba lépő személyekkel. Kapcsolataink célirányos alakításában, feladataink elvégzésében - társas szerepeink során és a munkahelyen - meghatározó jelentősége van személyiségünknek.
A legtöbb ember a környezete, vagy a társadalmi elvárásoknak megfelelő célok szerint él. Abban a ritka esetben, ha ezek a célok találkoznak sajátjaival, vagy ambíció hiányában közömbös saját pozíciója iránt, akkor esetleg konfliktusmentesen élhet. Ellenkező esetben azonban az élet tele van konfliktusokkal, és eldöntendő kérdésekkel.
Elsősorban azt kell tisztázni magunkban, hogy milyen a személyiségünk, és mi az, ami ösztönöz bennünket. Önmagunk feltérképezésénél figyelemmel kell lennünk magánéleti, társasági, szellemi elvárásainkra is, hiszen csak az elégedett ember a teljes ember.
Ehhez tudatosan kell önmagunkat vizsgálni, meg kell határoznunk életcéljainkat, számba kell vennünk azokat az eszközöket, amelyekkel rendelkezünk, és amelyeket fejlesztenünk kell. Azaz fel kell mérni, milyen tulajdonságai segíthetik a siker elérésében, és melyek gátolhatják.
Mindez annak érdekében kell, hogy megtörténjen, hogy képes legyen önálló életvezetésre, azaz, hogy képes legyen az ember a saját életét irányítani, alakítani, amelyhez döntések sorozatát kell meghoznia. Döntéseket mindenkinek hoznia kell, ezek nélkül nem léphet előre az életében, nem fejlődhet az egyénisége, nem képes önálló életre.
A döntéshozatal az emberi élet egyik legnehezebb része. Az információkról, amelyek alapján dönteni kell, el kell dönteni, hogy elégségesek-e. Ugyanazon problémakör megoldásáról nincs két ember, akinek egyforma lenne a véleménye, mivel a véleményalkotás az egyéniségtől, a megszerzett tapasztalatoktól, egyaránt függ.
Nehéz szembenézni azzal, ha egy döntés kellemetlen, vagy fájdalmas, ezért sokan nem is mernek dönteni, vagy éppenséggel halogatják a döntéseket. Minél több az információ annál nehezebben tudnak szelektálni, és végül meghozni a végső döntést. Sok esetben csak jóval később tisztulnak le az egyes események, és visszanézve már szinte teljes határozottsággal megállapítja az egyén, hogy korábbi döntése tényleg helyes volt-e, vagy sem.
Így nem derülhet ki csak utólag, hogy az a korábbi döntés rossz volt. Ilyenkor kényelmetlenül érezzük magunkat, és szinte azonnal átértékeljük korábbi döntésünket. Keressük a döntési folyamatunkban a hibát, jó esetben rádöbbenünk, (vagy mások segítenek ebben, néha finoman, néha fájdalmasan), hogy probléma van az önismeretünkkel, az önértékelésünkkel.
Az Énkép
A személyiségnek feltételezett középpontja a saját tudattal bíró én, mely irányítja, elemzi, értékeli önmagát, igyekszik reális képet kialakítani és önmaga fejlesztésére is szolgál.
A tudatosodás útján nemcsak megismerni kell az önmagunkról alkotott Énképet, hanem azt el is kell fogadni. Ez azt jelenti, hogy a megértést mindig szeretet követi. Így működik együtt a szív és az ész. Ha valamilyen okból kimarad a megismert Énkép elfogadása, az probléma felhalmozódáshoz vezet, és frusztrált, önmagát marcangoló elégedetlen személyiség kialakulásához vezethet.
Éntudat - a saját személyiség tudata
Az egyén az éntudatban éli át a személyiség mivoltát, azt hogy ő az emberi társadalomnak egy meghatározott, sajátosan egyedi vonásokkal rendelkező tagja. Az éntudat segítségével képes az ember önmagát másoktól, egész környezetétől elhatárolni, személyiségének egységes és aktív jellegét átélni. Az éntudat 2,5-3 éves kor körül alakul ki. Az én előbb érzéki majd pedig tudati szinten válik külön a környeztében élőktől.
Az éntudat filozófiai és pszichológiai fogalom. Az éntudat a saját testünkről és belső tulajdonságainkról kialakult tudásunk (az érzelmeket is beleértve!). Az ember az érzékelés, észlelés, gondolkodás, emlékezés és más agyi tevékenységek segítségével tudja elhatárolni önmagát másoktól.
Az én tudat az öntudat első foka, amellyel a gyermek 2 és fél-3 éves korában önmagáról azonosságot szerez, azaz egyes szám 1. személyben kezd el beszélni önmagáról, ahelyett, hogy egyes szám 3. személyben szólna róla, mint addig teszi némely gyermek. (Ezért sem jó, ha a kedveskedő anyuka önmagáról is egyes szám 3. személyben beszél a gyermekéhez!)Az én vagy más szóval ego (és még különböző szinonimái) tudata az egyén önmaga átélése vagy elgondolása. Az én-nek a gondolkodásban (tudatban) rugalmas határai vannak, míg a testérzet nem ilyen rugalmas, de a tudat azt is ki tudja tágítani, mint pl. amikor valaki megtanul gépkocsit vezetni, stb.
Énkép Az énkép a személy önmagáról kialakított állandósult mentális képe, ami olyan dolgokat foglal magába, amelyek a külső szemlélő számára hozzáférhetőek; eszköz, amellyel a személy kísérletet tesz önmaga objektív szemlélésére.
A pozitív énkép kialakítása rendszerint nagy kihívást jelent a személy számára, különösen mivel a közösségek gyakran pontatlan vagy túlzó elvárásokat támasztanak az emberekkel szemben. A következmények súlyosak is lehetnek a személy számára (önutálat). Valójában a kép, amelyet másoknak önmagukról adunk, közvetlenül befolyásolja a cselekedeteiket; ahogy a mondás tartja, „Nevezz egy embert tolvajnak, és lopni fog.”
Az énkép kapcsán felmerülő kérdések – „Kövér vagyok? Elég jó ember vagyok? Milyennek látnak engem?” – rendszerint a tizenéves korral hozhatók kapcsolatba; valójában kora gyermekkorral megszületnek, és sok embert egész életében nem hagynak nyugodni.
A személyről szóló információk egy része sosem közvetlenül hozzáférhető mások számára, és ez a bizonyos információ egy pontos és jól működő énkép része lehet. Például csak a személy tudhatja biztosan, hogy a tetteit jó vagy rossz szándékkal követte-e el. A sok történetben előforduló tanulsággal élve: mindig neked kell emlékezned, hogy kicsoda vagy valójában.
Az énkép a személyiségvonásoknak azon összessége, amelyeket az egyén önmagának tulajdonít. Fejlődésben meghatározó szerepe van az öntudat és az éntudat kialakításának. Az énkép kialakulása és kiteljesedése hosszú tanulási folyamat eredménye.
Az énkép a kor előrehaladtával folyamatosan változik, gazdagodik és teljesebbé válik. Az énkép realitásfoka attól függ, hogy a környezet milyen segítséget nyújt, mennyire valós és őszinte visszajelzéseket közvetít az egyén számára.
Az énkép minden megnyilvánulást befolyásol. Az énkép magában foglalja a saját testünkről, alkatunkról, külsőnkről, fizikai tulajdonságainkról, képességeinkről, szexuális jellemzőinkről, szellemi kapacitásunkról, tudásunkról, erkölcsi és egyéb normáinkról szerzett ismereteinket. A tárgyilagos, stabil énkép a biztosítéka a többi én-funkció egészséges fejlődésének.
Az éntudatnak rokon fogalma az énkép, amelynek nagy jelentősége van az emberek viselkedésében, és amelynek alakítására, megváltoztatására a pszichológia vállalkozik, amennyiben egy személynek vagy a személyiségnek problémái vannak önmagával.
Én-ideál
Az Énkép önmagában nem tölthetné be funkcióját, ha ki-ki nem rendelkezne egy számára leginkább megfelelő viszonyítási alappal ún. eszményi énképpel, vagy más néven én-ideállal, amelyhez az egyén valódi énképét hozzáigazítja, amelynek segítségével önismeretét önnevelés útján is gyarapítja. Az én-ideál siker orientált.
Önellenőrzés-önértékelés
Az önellenőrzés és az önértékelés egymást feltételező én-funkciók. Az önellenőrzés tudatos odafigyelés, az önértékelés a szerzett tapasztalatok kritikai önmegítélése. Mindkét én-funkció megfelelő működésének alapja a jó önismeret.
Önnevelés
Az önnevelés - a személyiségformálás egyik fontos része, a személyiség társadalmi fejlődésének kiegészítője, a nevelési folyamat belső oldala. Önmagunkat nevelni azt jelenti, hogy éntudatunk révén részt veszünk saját személyiségünk formálásában. Az önnevelés a pozitív tulajdonságok kialakítására és elmélyítésére, valamint a negatív sajátosságok, hiányosságok kiküszöbölésére irányul.
Az Énkép segítségével feltérképezhetjük a múltból származó, korlátozó viselkedéseinket, és a magunkról alkotott, tudattalanul megjelenő gondolataink módosításával feloldhatjuk ezeket. Ennek több módja van. Ha céljainkat el akarjuk érni, önmagunk képének gyakran új oldalait kell kifejlesztenünk. Az ehhez szükséges belső erőforrások könnyen mozgósíthatók.
Ha például valaki jó megfigyelő szeretne lenni, e módszer révén akkor is az lehet, ha eddig nem volt ilyen emléke. Ugyanígy megszilárdíthatunk magunkban valamilyen eddig bizonytalan tulajdonságot.Ha egy bizonyos területen néha biztosak vagyunk magunkban, máskor pedig tétovázunk, a bizonytalanságot állandó bizonyossággá változtathatjuk. Negatív énképet pedig (nem vagyok megbízható) átalakíthatunk pozitívvá (megbízható vagyok). A változás könnyen megy élményeink belső szerkezetének módosításával.
Az életünk során hozott vélemények, ítéletek közül legfontosabb a saját magunkról alkotott véleményünk. Az önbecsülés önmagunkról alkotott sajátos tapasztalatunk, nem egyszerű érzés, hanem sokkal inkább aktív cselekvés, hajlandóság az élet, a világ, a történések realitásának megtapasztalására.
Az önbecsülés az egyén hajlandósága arra, hogy megtapasztalja önmagát, mint az élet alapvető kihívásaival megbirkózni képes, boldogságra méltó lényt.
Mindez magába foglalja gondolkodási, tanulási, döntéshozási képességünket, s a felfogást, hogy a siker, a beteljesedés, a boldogság jó és természetes számunkra.
Az önbecsülés nem pillanatnyi boldogság, pillanatnyi érzés, ehelyett tudatunk megfelelő működése által az idő folyamán kiépül bennünk, s a valóságon, realitásérzetünkön alapul, szükségünk van rá, mert szükségünk van arra, hogy meg tudjunk bízni önmagunkban.
A tudatosság akaratlagos, mi döntjük el, hogy a realitásban akarunk-e élni, tudatosan akarunk-e élni, racionálisan akarunk-e élni, vagy ellenkezőleg!
Ha többet szeretne önmagáról tudni, szeretné képességeit, készségeit feltárni, úgy látni önmagát, ahogyan azt mások is látják, és mindezekről hozzáértő személlyel beszélne, erre is van lehetősége.
Tesztekkel, és interjúval egybekötött lehetőséget kínálok a személyiség bizonyos állandó jegyeinek és jelen állapotának, feltérképezésére.
A tesztek segítségével bizonyos kompetenciák, képességek, készségek egyéni szintjeit vizsgálhatjuk meg.
Az önéletrajz, motivációs levél, a telefonos és a személyes interjú, tesztek eredményeit olyan szemszögből is megvizsgálom, ahogy egy munkáltató, vagy egy fejvadász keresi egy adott pozícióra a leendő munkavállalót.
Végül egy összegzés készül, amely sok segítséget ad ahhoz, hogy megtalálja a javítandó területet és az azzal való foglalkozás módját, hogy valóban önmaga vehesse saját kezébe önmaga irányítását.
 |
| Egyéni összegző értékelés az önismereti tesztek és az interjú értékelése alapján (minta) |
Ágota 30-as éveiben járó fiatal nő, van egy barátja, gyermeke még nincs, és egy kábeltelevíziós társaságnál dolgozik. Ügyfélszolgálati feladatokat lát el, de a szerelőkkel is ő tartja a kapcsolatot. Úgy érzete ezalatt az 5 év allatt hogy "egy gépnek nézik " a kollégák, aki dolgozik, és nem igazán kell vele foglalkozni, mert neki ennyi is elég.
Ágota kedves, szerény, mindenkinek szívesen segít, amit mások el is fogadnak, de valahogy úgy érzete, viszonzást sosem kap, nem igazán tagja ennek a közösségnek. Az ügyfelek is egyre jobban fárasztották, a főnöke pedig sokat kiabált vele az utóbbi időben, mindennel elégedetlen már lassan, bármit is csinál. Ezért azon gondolkodott, hogy keres magának egy új állást, pl. egy bankban, ahol nem kell ügyfelekkel foglalkozni, csak adminisztráció van, mert azt szereti igazán. De nem volt biztos abban, hogy valójában tényleg ezt szeretné-e, ezért vette igénybe az önismereti tesztek közül a
Standard csomagot, de kért hozzá egy
Pályaorientáció teszetet is, hogy megtudja valójában neki milyen típusú munka való.
Az
interpeszonális kommunikációs teszt megmutatta, hogy
Ágota igen zárkózott, ugyanakkor a Páyaloriantáció teszt alapján jól látható, hogy nagyon szívesen kommunikál, és az
emberekkel való munka, azon belül is a tőrődés és a renszerek folyamatok mutattak magas képesség, készég szintet. Olyan munka való így a számára, ahol a szavakra kell támaszkodni, pl. könyvtáros, titkárnő, stb. Sajnos
konfliktuskezelő stílusán meglátszik a jelenlegi magas önbizalom hiánya, de ez szerencsére javítható, fejleszthető állapot.
A telefonos (Skype) vagy személyes megbeszélés során nagyon fontos, sokszor igen komlyan gátló tényezőket tárunk fel. Ágotánál kiderült, hogy a zárkózottság oka egy korábban elszenvedett sérelem - édesanyja sosem adott neki lehetőséget, hogy elmondja a véleményét "nem értesz Te ehhez" mondta neki mindig -, és erre adott énvédő válasz reakciója a zárkózottság, elkerülés. Valójában azért is nem sikerült elfogadtatnia magát a munkahelyén, mert zárkózottsága okán nem mert kezdeményezni, és elvárta, hogy a többiek oldják meg helyette a kezdő lépést. Az ügyfelek esetében is hagyta, hogy az történjen, amit akarnak, mert nem akart velük vitatkozni. Barátja mindig megmondja mi az ő feladata, és ebben is egy kicsit már belefáradt, hogy ebben a kapcsolatban is "alárendelt", de valójában nem is meri a saját igényeit érvényre juttatni. Azt hitte ezen nem lehet már változtatni, és nagyon szomorú volt és magányos Ágota, amikor mi találkoztunk.
Ágota elmesélte azt is, hogy zárkózottságából, "emberkerüléséből" számtalan konfliktusa származott, ráadásul nagyon fárasztotta az ügyfélszolgálati munka már. Minden oka meg volt arra, hogy ne érezze jól magát, hiszen elkerülő konfliktuskezelést alkalmaz - nincs megfelelő verbális eszközrendszere a konfliktusok kezeléséhez. Ezért nem is próbálkozik semmivel, teljes mértékben kerüli a konfliktusokat -, azaz feladja "önmagát", lemond érdekeiről, nem tesz semmit annak érdekében, hogy jobb legyen a számára.
Így a többiek ezt a magatartást annak veszik, aminek lehet: Ágota "megadta önmagát a sorsnak", ezért aztán nem is számítanak rá, mint a közösség tagjára. Ezzel a visszahúzódó magtartásával nem tudott a főnöke se mit kezdeni, ezért kiabált vele "tehetetlenségében" - természetesen nem helyesen -.
Azonban ennek nem kell így maradnia! Ágotának sikerülhet egy védett közegben - pl. tréningen - kirpóbálnia bizonyos konfliktuskezelő módszerereket - pl. az együttműködő kommunikációt -, akkor megtapasztalhatja, hogy a jelenleg is meglévő képességei fejleszthetőek, és alkalmassá teszik majd arra, hogy jobban figyeljen másokra, és ezáltal képes legyen úgy kommunikálni, hogy kiszámíthassa mások reakcióit, felkészülhessen rá, és végül megtegye azt, amire most még nem képes: képviselje önmaga érdekeit.
Ágota ezt írta, amikor az elemzést megkapta: "Kedves Böbe! Igyekszem tanácsaid megfogadni és az önbizalmamat illetve önértékelésemet magasabb szintre emelni! Még egyszer köszönöm a teljes körű elemzést! Ez a lehetőség egy nagyon jó dolog!"
"Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket. Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek."
Goethe
.JPG)
