2010. június 13., vasárnap

Nyári mini tréningek


Dr. Marshall B. Rosenberg, amerikai klinikai pszichológus, egy olyan kommunikációs módszert dolgozott ki, melynek alkalmazása segít a konfliktusok megoldásakor a nyertes-nyertes viszonyt kialakítani a főnökünkkel, munkatársainkkal, barátainkkal vagy családtagjainkkal.

Az Erőszakmentes Kommunikáció - EMK - (Nonviolent Communication) néven ismertté vált szemléletmóddal a legnehezebb helyzetekben is képesek lehetünk rá, hogy megőrizzük emberségünket.
Világszerte tanított és alkalmazott módszere azt mutatja: igenis lehetséges a hatékony, egymás szükségleteinek kielégítését támogató, természetes együttérzésünket tápláló kommunikáció, mely harmonizálja kapcsolatainkat. Segítségével minden eszmecsere alkalmával felismerjük saját magunk és a másik ember mélyen rejlő szükségleteit.

Az EMK használatának nem feltétele, hogy a beszélgetőpartner is értse ezt a nyelvet, sőt még az sem, hogy hajlandó legyen irántunk együttérzéssel viseltetni.
A módszer kulcsa pedig nem más, mint a megfelelően irányított figyelem. Sikeres alkalmazásához alapvetően szükséges egy, az eddig megszokottól teljesen eltérő szemléletmód. Önmagunkhoz, érzéseinkhez, embertársainkhoz, kapcsolatainkhoz való viszonyunk igényel másfajta megközelítést, gyökeres átalakítást.

Eredményként szavaink már nem csupán megszokáson alapuló, automatikus reakcióink szüleményei lesznek, hanem tudatosan megválasztott eszközök.

Tréningprogramunk - „Párbeszéd szívtől szívig” címmel akkreditált 30 órás pedagógus továbbképzés - ennek a módszernek a továbbgondolása, melyet párbeszédnek, az együttműködés kommunikációjának hívunk. Nem azért, hogy új nevet adjunk, vagy, mert okosabbnak gondoljuk magunkat bárkinél is. Azért gondoltuk, hogy így nevezzük, mert közérthetőbbnek tűnt, és valójában azt neveztük meg, amiért tenni akarunk. Ez nem más, mint az együttműködés.
Azonban azt is hisszük és valljuk, hogy kellően alapos - és ebből kifolyólag őszinte - ön és társismeret nélkül pontosan egy valami nem tud megvalósulni: az együttműködés.

Az otthonokban, munkahelyeken, az iskolában, a játszótéren, az utcán, a boltban - azaz mindenhol -, az emberek egymás közelében vannak, és a kapcsolódási pontok számtalan együttműködést igényelnek. Ahhoz, hogy ezek úgy működjenek, hogy se a szándék, se a megvalósítás ne csorbuljon, szükséges, hogy magunkba nézzünk, miközben társainkat is megtanuljuk.

Ezért úgy gondoltuk tréner társammal Börönte Mártával, mini projekteket dolgozunk ki, tanároknak, szülőknek, érdeklődő felnőtteknek.

A 2005-től működő a XVI. kerület felnőtt lakosai számára nyitott lelki kibeszélő műhely tréningjét – amely a Rákosszentmihályi-Sashalmi Evangélikus Egyházközségben tartotta alkalmait - szakmai programunk elemivel megújítottuk és színesebbé tettük.

Mini projektjeink immár elérhetővé vált, mert a XVI. kerület Önkormányzat Kulturális és Sport Bizottsága támogatást nyújtott kezdeményezésünkhöz, hogy ne csak a "szakemberek" számára legyen elérhető az együttműködő kommunikáció.

Hisszük, hogy minden felnőtt korú embernek szüksége van arra, hogy:
  • megismerje önmagában lakozó erősségeit
  • többet tudjon a magatartásformákról
  • megismerje saját konfliktuskezelő stílusát
  • megtapasztalja azt, hogy mások mit értenek meg kommunikációjából
  • megértse a felé irányuló szavak, mozdulatok jelentőségét
  • gyakorolja az együttműködés kommunikációját
  • legyen tapasztalata a kirekesztés-befogadás élményéről
  • megtapasztalja az érzések fogadását és adását
  • megtalálja belső erőforrását
  • megtanulja a szeretet 5 nyelvét.

A 3 órás mini tréningen egy-egy alkalommal valamely részt megtapasztalhatják, átélhetik, kipróbálhatják a tréningen résztvevők! Azt kívánjuk, jöjjönek el közénk sokan azért, hogy megvalósulhasson az együttműködő kommunikáció az otthonokban, iskolákban, munkahelyen!

A mini tréning díja: 6.000 Ft/fő/alkalom (A csoport akkor indul, ha a jelentkezők száma 15-20 fő között van.) Amennyiben egy intézmény, vagy más civil szervezet támogatja a tréninget, úgy ez az alkalom ingyenes lehet a résztvevők számára.


Időpontok a XVI. kerület Kulturális és Sport bizottságának támogatásával:

06. 18.
07. 23.
08. 27.

Az időtartama: 18 - 21 óra
A helyszín: XVI. kerület Hősök tere 11.

Ezek az alkalmak a résztvevők számára INGYENES.

Érdeklődését, jelentkezését várjuk e-mailben: iroda@alitera.hu

Üdvözlettel:

Börönte Márta evangélikus lelkész, mentálhigiénés szakember, tréningvezető,
Katona Erzsébet gyógypedagógus, önismereti tréningvezető
Mobil: 06-30-5858-197

"A biztonság többnyire csupán egy babonának tekinthető, mivel a természetben soha sem fordul elő, és az emberek életében sem tapasztalható. Hosszú távon a veszélyt elkerülni semmivel sem biztonságosabb, mint szembefordulni vele. Az élet egy merész vállalkozás, vagy egy nagy semmi."
Helen Keller

2010. február 28., vasárnap

Kinek szól az együttműködő kommunikáció tréning programunk?


Minden ember számára a legfontosabb, hogy megértsék szándékait, gondolkodásmódját, legyen helye a világban. Ehhez nélkülözhetetlen a társakkal való kapcsolattartás olyan szintje, amely partneri viszonyon alapul, azaz egymás egyéniségének tiszteletben tartása természetes viselkedés, és ez kifejezésre kerül a kommunikációban, bármilyen szituációban.


Nem könnyű ma ennek megfelelni, lassan bátorság kell ahhoz is, hogy az együttműködést segítő programon részt vegyen bárki is. Azonban, ha nem teszünk semmit a változások érdekében, egyre nehezebb lesz a mindennapi élet normalizált világát megteremteni. Lassan nincs nap, amikor ne érkezne hír egy-egy iskolában zajló erőszakos cselekedetről.

Azonban az is tény, hogy az erőszak korábban is jelen volt, csak nem került a nyilvánosság elé, képesek voltak az iskolák megoldani a szülők, tanárok segítségével. Az is előfordult, hogy megoldatlan maradt az agresszió kezelése, gyakorisága nem változott, ezért vagy a gyereket távolították el az iskolából, vagy a tanár ment el.

Gyálon tanítottam enyhefokban értelmi fogyatékosok - ma tanulásban akadályozott - összevont 5-7 osztályban, közel 10 évvel ezelőtt. A tanulók 80%-a roma volt és túlkoros is volt közöttük. Rendkívül nehéz volt érdeklődést felkelteni pl. a magyar nyelvtan iránt, amikor is azzal kezdődött minden hétfő, hogy elmesélték a múlt heti eseményeket. Kiskutyalopás, rendszeres piaci lopás (étel, könyv, ruha, bármi), verekedés volt a beszámolók témája. Nem igazán volt mit tennem, a rendőrség is sokszor járt az iskolában, ilyenkor jó néhány gyerek kiszökött az ablakon. Beszélgettünk sokat a rendről, a különféle bűnözésről, és a tanulás, tudás által elérhető eredményekről, jobb, emberibb életről. Mindezzel együtt hihetetlen küzdelmekkel, de eredményeket értem el, legalább bejártak az iskolába, és próbáltak valamit megérteni a világból.


Akkoriban a vasárnapi Walt Disney mesefilmeket csütörtökön délelőtt ismételték meg a tévében. Az osztályteremben volt TV, és amikor Spektrumon kapcsolódó anyag volt, megnéztük, illetve a legtöbbször videóra felvett anyagot néztünk meg - amelyet én vettem fel ahogyan azt a műsorújságban láttam, észrevettem -. Azaz tudták, hogy a TV működik, tehát úgy érezték teljesen jogos az a kérésük, hogy megnézhessék a vasárnapi mesefilmet, amit nem tudtak otthon megnézni. (Igen figyelemre méltó, hogy azok a gyerekek, akik már komoly bűnlajtsrommal rendelkeztek, mennyire igazán gyerekek! Ezt sosem lenne szabad elfelejteni!)

Sajnos, nem tudtam megengedni a szabadős TV nézést, hiszen tanítási idő volt, semmiképpen sem tudtam volna megmagyarázni miért nézünk Walt Disney-t matematika helyett. (Az igazgató rendszeresen váratlanul nyitott be a tanítás alatt és ellenőrizte ki mit csinál tanítás alatt, hiszen sokan inkább engedtek a gyerekek kérésének, csakhogy nyugalom legyen.) Nos én nem engedtem, így az egyik gyerek hatalmas haragra gerjedt, ütögette a társait, rugdosta a padot, széket borított fel, majd egy hirtelen mozdulattal fogta és a táskáját felém hajította, a fejemnek dobta. El is talált a táska, igen súlyos volt a sok könyv miatt, leestem, és a szemüvegem is elgörbült.

Döbbent csend volt a teremben. Csendesen felálltam, megigazítottam a szemüvegem picit, majd csendesen visszavittem a táskát a tulajdonosának. Azt mondtam, megértem, hogy megnézné a filmet, de nem tudom megengedni, mert ez egy iskola és tanulnunk kell. Éppen azért van vasárnap a műsor, hogy otthon megnézhesse. És akkor elsírta magát, hogy nem tudja megnézni, mert hétvégén mindig elzavarják otthonról, hazajött a börtönből az apukája és nem tűri meg őket otthon, és főképpen azt, hogy nem csinálnak semmit. Azt mondtam erre, hogy rendben meg fogom kérdezni az igazgató nénit, hogy a jövő héten megnézhetjük-e a meséket. Azonban, ha megengedi, akkor kicsit többet kell dolgoznunk, hogy előre tanuljunk, és ne legyen lemaradás a TV nézése miatt. Megegyeztünk, és tanultunk tovább.


Elmeséltem az igazgatónak a történetet, nem engedte meg a TV nézését, azonban a következő hétre ez már nem volt olyan lényeges a gyermek számára, tudomásul vette a világ ilyen rendjét, és haladtunk tovább. Ezzel együtt az órákon a düh kitörtések mindennaposak voltak, akkor is, ha kitörött a ceruzájának a hegye. Ezekre már fel voltam készülve, így mindig volt elegendő ceruzám, radírom, pótfüzetem, és minden, amivel biztosíthattam a tanítást.


Erről egyetlen újság sem írt, pedig jócskán féltem, remegett a gyomrom, és nagyon hálás voltam a sorsnak, hogy nem törött össze a szemüvegem, és nem vágta el az arcomat az üveg.


Egy másik alkalommal mégiscsak bekerültem egy újságba. "Börtön újság" volt a neve, és keresték az egyik tanítványomat, hogy hol van, mit csinál, mert a szerkesztők megtudták a börtönben lévő nagymamától, hogy a kamasz fiú egyedül van, mert apja és az anyja is börtönben van. Kíváncsiak voltak, hogy él ez a gyerek. Nem volt akkor iskolában, és egyáltalán alig láttam, utolérhetetlen volt, egy rokona fogadta be, de sosem tudtam találkozni vele. Lefényképezték a padokat az üres hellyel és engem hátulról, ahogy tanítok. Hát így voltam benne a Börtön újságban.


Van tehát bőven tapasztalatom arról, hogy milyen az erőszak iskolában, de van megoldás arra, hogy hogyan lehet úgy beszélni és tanítani, hogy ezeket a helyzeteket először "csak" jól kezeljük, később már meg is előzzük. Ezt dolgoztuk ki a tréning programunkban, melyet együtt találtunk ki lelkész barátnőmmel, akinek óriási tapasztalata van a családon belül, illetve az élet minden területén elszenvedett agresszióról, és az általa okozott lelki válságokról, és a lehetőségekről, a megoldásról, a lelki élet harmóniája érdekében.

A program pontjai

A program pedagógusok számára akkreditált (30 kredit pont), de a FAT által is akkreditált, így felnőttoktatásként, bárki részt vehet az akkreditált tréningjeinken.

Az együttműködés a munkahelyeken is elengedhetetlen, melynek alapja a partneri viszonyon alapuló együttműködő kommunikáció és a gyakorlati tapasztalatunk is azt mutatja, van hová fejlődnünk.

Integráció

Az integráció is jelen van  az oktatási intézményeinkben, ma már együttnevelhető a tanulásban akadályozott, érzékszervi fogyatékos, mozgáskorlátozott, beszédfogyatékos, roma, különféle nemzetiségű diák.Ma már a munka világában is megjelennek tanulóink, azonban más okokból igen sokan tartoznak még ebbe a csoportba, amit úgy hívunk, hogy megváltozott munkaképességű munkavállalók. Magyarországon rendkívül alacsony a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása az Európai Unió tagállamaihoz képest. Az unióban átlagosan 30-40 százalékos a foglalkoztatás, nálunk ugyanez 8 százalék.


Törvény írja elő a húsz főnél több embert foglalkoztató cégeknek, hogy a létszám 5 százalékáig kötelező a leszázalékolt emberek alkalmazása, ha ez nem valósul meg, akkor magas rehabilitáció járulékot kell fizetni a cégnek. Különféle egyéb pályázati programok támogatják a munkáltatókat abban, hogy növeljék a megváltozott munkaképességű munkatársaik létszámát.

Esélyt kell adni a fogyatékkal élőknek képességeik bizonyítására, azonban ehhez nem elegendő a törvényi háttér, és a fizikai környezet biztosítása, törődni kell a befogadók és befogadottak közötti együttműködésre, a partneri viszony megteremtésére. Az élet minden területén az együttműködő kommunikációval, empatikus magatartással, speciális csapatmunkával lehet elérni a különféle képességű, képzettségű emberek sikeres együttműködését.

Ennek érdekében fontos, hogy legyen elegendő mennyiségű és mélységű ismeretünk a fogyatékosságról, a megváltozott munkaképességű ember érzelmi világáról. Ehhez meg kell tapasztalnunk saját lehetőségeinket, képességeinket, viselkedésünk, kommunikációnk másokra gyakorolt hatását, mindezt jól kontrolált, biztonságos környezetben, programunk ehhez nyújt megfelelő szakmai segítséget, támogatást.

Programunk modulrendszerben épül fel, a 4 egység szorosan egymásra épül, így biztosítva az önmegismerés minél teljesebb skálájának bejárását a speciális gyakorlatok segítségével. A program minden része gyakorlatorientált, többségében szituációs-szimulációs gyakorlatok. A gyakorlatok elemzése során kerül a feldolgozott elmélet tudati szintre és ezáltal fogalmazódhatnak meg az általánosan, a mindennapok során alkalmazható, használható ismérvek.

A változatos csoportbontás lehetőséget ad az együttműködési, kommunikációs képességek, készségek, az érzelmi intelligencia fejlesztésére minden résztvevő számára.


Modulok rövid ismertetése

1. modul: Önismeret az önelfogadásért

Napjainkban szinte minduntalan azt halljuk, a legfontosabb az önmegvalósítás, a saját képességek kibontakoztatása. Azonban néha úgy tűnik, ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. A kudarcok okát pedig célszerűen a körülményekben keressük, és a különféle mások által létrehozott hátráltató körülményekre fogjuk. Sokszor eszébe sem jut senkinek, hogy megvizsgálja a hiba valódi okát, önönmagát, a képességeinek, aktivitásának, szükségleteinek valódi szintjét.

Önismeret szükséges ahhoz, hogy biztonsággal el tudja dönteni az egyén, milyen adottsága, képessége van, és így milyen lehetőségei vannak, illetve korlátai, mennyire érdemes kockázatot vállalnia, és azt is meg kell tudnia, hogyan, milyen módon és mennyire képes az újrakezdésre, kudarcok, negatív élmények után.
Az önmagunk felfedezése nem könnyű feladat, ezt az utat csak megkezdeni tudjuk, a végig járása egy egész életen át zajló folyamat. Az önfeltárás mindig szükséges, hiszen az élet is folyton változik, és a változásokhoz kell igazodnia a személyünk által adott válaszoknak, amelyek sikerülhetnek jól vagy rosszul.

Azonban, ha tudatában vagyunk erősségeinknek, célszerűen használjuk képességeinket, készségeinket, nagyobb esélyünk lesz a boldog, kiegyensúlyozott életre, melynek egyensúlyban tartása mindenki saját feladata, és felelőssége. Gyakorlatainkkal segítjük az önmegismerést, az önelfogadást, társak megismerését, a visszajelzések érzékelését, az empátia adását-kapását, melynek alapja a saját élmény befogadása, elemzése. Az önfeltárást támogatjuk háromféle tesztünkkel a személyiségtípus meghatározásával, a saját interperszonális képességek, készségek és a konfliktuskezelő stílus megismerésével.



2. modul: Kommunikáció minden szinten

A kommunikáció egyéni szintjének megtapasztalásához szituációs gyakorlatok szolgálják a saját erősségek feltárását, és a társakra gyakorolt hatás, ellenhatás megtapasztalását. Az asszertív kommunikációs készség fejlesztése során nagy hangsúlyt kap a nem verbális elemek használatának értelmezése és alkalmazása.

A saját kommunikációs stílusról megismerése elengedhetetlen, hogy a mindennapi helyzetekben az együttműködő kommunikációt sikerrel alkalmazzuk, szerepjátékaink ehhez nyújtanak segítséget. A gyakorlatok során állandó a szituációk hatás-ellenhatásának megtapasztalása kockázatmentes környezetben.

Lényeges segítség a verbális és a non verbális kommunikációnak kongruenciája, meglétének és hiányának megtapasztalása saját élményen keresztül. A játszmák, az intim védelmet adó és kapó emberi kapcsolatok elemzésével, az egyéni szinteknek megfelelő, a mindennapi élethelyzetekben alkalmazható kommunikációs eszköztár alakítható ki.

Nagy hangsúlyt fektetünk az énerő megtapasztalására, saját gondolatok kifejezésére, mások gondolatával való azonosulására, a személyes befolyásolási stílus vizsgálatára, a segítségnyújtás, az együttműködés, az asszertivitás gyakorlására.


3. modul: Speciális igények

Az ép és fogyatékos diák személyisége az iskolás évek alatt a fejlődés különböző fokán áll, sok támogatásra, bíztatásra, visszajelzésre, azok szakértő módón való értelmezésére van szükségük ahhoz, hogy megértsék cselekedeteiknek motivációját és pszichés hátterét. Több empátiát, az érzelmi intelligencia fejlesztését igényli az a helyzet, amikor az integráció láthatóvá, közvetlen környezetben érzékelhetővé tette a másság létezését, a szituáció összes résztvevője számára.

Ezért rendkívül fontos a dolgok természetéből fakadóan kezelni a problémákat, nyíltan és őszintén szólni a másság tényéről, és azokról a lehetőségekről, amelyek megmutatják az ebben rejlő hatalmas pozitív erőt. Minden diák számára elérhetővé kell tenni, hogy egészséges önelfogadású, önmagukban bízó, toleráns, másokat megértő, másokért tenni tudó és akaró ifjúként érkezzen a tanulási folyamat végére, amikor elhagyja az iskolát. Kiemelten kezeljük saját élmény alapján a belső konfliktussal járó csoportdöntés elemzését.

A gyakorlatok során lehetőség nyílik a különféle fogyatékosságú emberek megismerő tevékenységének és kommunikációjának főbb jellemzőinek megértésére. Az interperszonális befolyásolási stratégiák hatékonyságának vizsgálatával, a változtatás stratégiáinak tudatosítására nyílik lehetőség.
A tanári kommunikációs eszköztárat fejlesztjük a konfliktusmoderálás, és személyiségfejlesztés, a különféle személyiségű, képességű tanulók közösségbe beillesztésének elősegítése érdekében.


4. modul: Sikeres emberek

Az a tanár, diák, (ember), akinek nincs elég önismerete, tudása, eszköztára, pszichés erőforrása, nem tudja konstruktívan átvészelni a labilis helyzeteket, így válhat akár depressziós, önpusztító magatartású, vagy akár agresszív, másokat is veszélybe sodró, kiegyensúlyozatlan, diszharmonikus fiatallá. A tudás, a szakismeret ma már természetes és elengedhetetlen feltétele az előrelépésnek, azonban számtalan félresiklott sors, elpazarolt tehetség vergődése mutatja, hogy a szakmai tudás a fennmaradáshoz nem elég!

Ahhoz, hogy valaki az életben előre haladjon, hogy a megszerzett tudását termőre fordítsa, kamatoztassa, önmaga és a társadalom hasznára fordítsa, érett, harmonikus személyiségű, egészséges önelfogadású, pozitív énképpel bíró egyénné kell válnia. Ehhez kiemelten fontos az elhárító mechanizmusok, én-ideál elemzése, a személyközi kapcsolatokban előforduló elfogadás és elutasítás megtapasztalása kockázatmentes helyzetben.

Az egyén és a csoportos érdek tisztázása, összevetése, a konszenzus létrehozására irányuló vitakészség fejlesztése különösen nagy hangsúlyt kap szinte az egész tréning folyamán. Foglalkozunk stresszkezeléssel, hogy képesek legyünk szembehelyezkedni a rossz hangulattal, a szorongással, segítség lesz ehhez a könnyű mosoly technikája A kívülről befelé ható mechanizmus gyakorlása, néhány alapvető, könnyen elsajátítható relaxációs gyakorlat teszi teljesebbé a stresszhatások oldását.

Tanfolyam tudáspróbája: Reflexiós levélben egy történet leírása, egy megtörtént verbális konfliktus megélésének folyamatáról és az együttműködés érdekében megtalált megoldásról szól.


A tréninget szeretettel ajánljuk azoknak, akik sikeresen, partneri együttműködéssel kívánják építeni kapcsolataikat!

Programunkkal olyan eszköztárat szeretnénk megmutatni, amelynek használata sokunk számára természetes, de manapság az alkalmazása nincs előtérben. A ma embere nem vagy alig használja az empátiát, az ember csodálatos beleérző képességét. A közösen megélt pozitív élmény, a siker mindenkinek jár, és ehhez mi a magunk módján a programunkkal járulunk hozzá.

Alapítási és indítási engedély száma: OKM – 4/276/2009.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00878-2009.
FAT lajstromszám: PLB-1297


Szeretettel várjuk az éreklődőket!

Írjon nekünk emailt: trening@alitera.hu

Katona Erzsébet és Börönte Márta


"Nem tudtam, mit rejt számomra a jövő. Heteken át a harag és keserűség kínozott, s arra következett a lankadtság. Voltál-e valaha tengeren sűrű ködben, midőn úgy tetszett neked, mintha az a majdnem kézzel fogható szürke sötétség körülzárna, amikor a nehéz, nagy hajó nyugtalanul és izgatottan tapogatja útját a part felé a mérővel, te pedig dobogó szívvel várod, hogy mi fog történni? Olyan voltam..., mint az a hajó, azzal a különbséggel, hogy rajtam nem volt iránytű, sem hangjelző, s nem tudtam mennyire van még part."
Helen Keller



2010. január 17., vasárnap

Az együttműködés iskolája

„Párbeszéd szívtől szívig” ­– az együttműködő kommunikáció, önismereti tréning , 30 órás akkrediált pedagógus továbbképzés

A tréningprogram keretében a verbális konfliktusok megelőzéséhez és a már kialakult konfliktus moderálásához nyújtunk gyakorlati segítséget gyakorló tanárok számára.

Célunk az, hogy a diákok, a tanárok segítségével harmonikus személyiséggé váljanak, az iskolai életben és azon túl is, saját életútjuk során képesek legyenek tartalmas emberi kapcsolatok kialakítására és fenntartására, és emellett képesek legyenek az eredményes munkavégzésre is.

Mindezt azonban csak önmagukkal harmóniában lévő, kiegyensúlyozott személyiségű tanárok tudják biztosítani a tanulóknak. Különösen jelen körülmények között, amikor az integráció immár jelen van, és együttnevelhető a tanulásban akadályozott, érzékszervi fogyatékos, mozgáskorlátozott, beszédfogyatékos, roma, különféle nemzetiségű diák.

A programunkban egyedülálló a gyógypedagógiai modul, amely során sokkal közelebb kerülhetnek a pedagógusok a kommunikációs sajátosságok megértéséhez.

Mindehhez nélkülözhetetlen az együttműködés minden érintett részéről, melynek alapja a partneri viszonyon alapuló együttműködő kommunikáció, és erről szól a programunk.

Tervezett programunk a tanárok saját erősségeinek megmutatása mellett ad olyan eszközrendszert, amely segíti a további folyamatos önfejlődést, támogatást nyújt az ön-és társismerethez, megmutatja az együttműködő kommunikációs magatartás előnyét, és azt az eszköztárat, amelyet viták, konfliktusok rendezésében használhat eredményesen, a problémamegoldás előtérbe helyezésével. Az önismeret elősegítése érdekében több tesztet is kitöltenek a résztvevők, kiértékelésüket egyéni, zárt borítékban kapják meg.

A program modulrendszerben épül fel, kimondottan gyakorlatorientált. A változatos csoportbontás lehetőséget ad az együttműködési, kommunikációs képességek, készségek, az érzelmi intelligencia fejlesztésére. A gyakorlatok elemzése során kerül a feldolgozott elmélet tudati szintre és fogalmazódhatnak meg általánosan használható ismérvek.

A tréningen folyamatos a visszajelzések adása-kapása, amely állandó dinamikus csoportmunkát eredményez. A reflexiós levél megírása a záró feladat, a tanfolyamon tanultak alapján egy saját élmény leírása. A tanfolyamzáró értékelő lap kitöltése a legutolsó alkalommal történik, a tanúsítvány átadására is ekkor kerül sor.

A „Párbeszéd szívtől szívig” önismereti tréninget szeretettel ajánljuk pedagógusok számára, bármilyen korosztályú tanulókkal foglalkoznak is, bármilyen körülmények között oktatnak-nevelnek.

Alapítási és indítási engedély száma: OKM – 4/276/2009.
Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00878-2009.


Jelentkezésüket várjuk az iroda@alitera.hu email címen!




2009. december 28., hétfő

Susan Boyle fogyatékos vagy énekesnő?


December 22-i Népszabadság Hírek rovatában volt egy MTI rövid bejegyzés: fogyatékosnak nevezte Susan Boyle skót énekesnőt egy új-zélandi műsorvezető.

Talán emlékszünk Britain's Got Talent angol tehetségkutató versenyen figyeltek fel gyönyörű hangjára. Az én emlékeim szerint háttér információt is kaptunk feltünése pillanatában, hogy Susan szülési sérült, magyarázva kissé furcsa, szokatlan megjelenését. Igazából nem is volt tovább lényeges ez az információ, mert a hangja, előadása, mindezt mellékes körülménnyé változtatta, az előadását csak még élménygazdagabbá tette különös, rendkívül érzékeny személye.

Ezért nem is értem miért hír az, hogy Susan Boyle fogyatékos?! Ki gondol Stevie Wonder esetében arra, hogy vak, azaz, hogy látássérült, netán fogyatékos? Vagy Andrea Bocelli-t hallgatva kinek jut eszébe, hogy nem lát, és sokáig folytathatnám sort csak hírességek esetében. Mozgássérült, hallássérült, látássérült, de beszédfogyatékost is ismerünk világhírességként, a dadogós Scatman John slágerét az egész világ énekelte!

Helen Keller életét feldolgozó "Kismadár" című filmben is végtelenül jól látható volt az út, melyet bejárt egy néma-süket értelmes kislány ahhoz, hogy értelmét képes legyen használni, hogy elfoglalhassa helyét a világban, melyre ő megszületett. A minap látott "Csillag születik”- ben a mozgássérült Robi éneke is saját küzdelméről szólt, és kit érdekelt bármelyik produkciójában az, hogy biceg?!

Akkor mitől más mégis Susan Boyle? A hírben az is olvasható, hogy a riporter azt mondja: "Ha jobban megnézzük, láthatjuk is. Elég érdekes felfedezés: a nő fogyatékos."

Igen, valóban szembeötlően más Susan Boyle, hiszen az értelmi sérült embereknél sok esetben az arcon, a hajzaton, testfelépítésben is jól látható elváltozások vannak. Azonban nem gondolom, hogy kevésbé feltűnő, hogy valaki nem lát, vagy jelbeszéddel kommunikál, vagy kerekesszékben ül.

Akkor mitől más Susan? Attól, hogy értelmi sérültként nem tudja a konvencionális kommunikációs és társasági viselkedési szabályokat úgy alkalmazni, ahogy azt más fogyatékostól megszoktuk, pl. egy nem látó ember esetében. Mi okozhat nehézséget akkor vele kapcsolatban? Talán, hogy az átlagosnál több türelemre, megértésre, empátiára van szüksége, jól lehet, szerintem fogyatékosságát kiválóan kezeli mind ő, mind pedig környezete.
Az értelmi fogyatékos, attól értelmi fogyatékos, hogy bizonyos dolgok megértése gondot okoz a számára, valamint ezek megjegyzése, illetve szituációkban alkalmazása is nehézséget okoz, vagy akár lehetetlen a számára.
Ma már használjuk a tanulásban akadályozott kifejezést, amely a régi enyhe fogyatékos szóhasználatot helyettesíti. Az a cél az új elnevezéssel, hogy érthető legyen, a gyermek nehezen tanul, de, ha ebben támogatást kap, rendben lesz a maga területén, és egy egyszerű munkavégzés alapjait ő is el tud majd sajátítani. Ők ma már együtt tanulnak ép társaikkal, mert az integráció keretében a tanulásban akadályozott tanulók helye alapvetően immár a többségi iskolákban van.

Azonban, aki értelmileg fogyatékos, ő sokkal inkább kiszolgáltatott a világnak, hiszen az önálló életvitelhez szükséges elemi információkat sem tudja feltétlenül megérteni, megtanulni, és főképpen önállóan alkalmazni, ezért állandóan segítségre, támogatásra szorul.

Az integráció keretében nyugaton ezek a tanulók is helyet kaptak az oktatásban, és együtt nőttek fel a többségi gyermekekkel. Az oktatás során külön foglalkozást kaptak a kulturtechnikai tárgyak oktatásában, úgymint írás, olvasás, számolás. De a különféle művészi képességeket, készségeket fejlesztő órákon, mint tánc, zene, rajz és testnevelés, sport, már ők is részt vettek. Így meg tudták mutatni veleszületett képességeiket más területeken, ahol egyenlő elbírálásban részesülhettek ép társaikkal. Ez aztán az igazi siker! Az önálló életvitelt pedig különféle szociális gondozói hálózattal, azaz állami, társadalmi segítséggel oldották meg. Törekedtek az egyéni lehetőségekhez mérten, a minél önállóbb életvitel megteremtésére.

Fontos törekvések vannak évek óta Magyarországon is, hogy a fogyatékos, különféle érzékszervi, vagy mozgásukban korlátozott embertársaink, valóban társaink legyenek az élet minden területén.

Az egyik ilyen törekvés: a normalizáció.

A társadalom kívánsága, hogy a fogyatékos egyén legyen annyira normatív (általános, szokásos) amennyire csak lehetséges.
Ez manapság egyre több követelményt támaszt az értelmileg akadályozattak felé:

  • tanuljon meg lehetőleg sok társadalmilag elfogadott és értékelt viselkedésmódot,

  • a környezetben a szokásos, gondozott, ápolt, igényes külsővel jelenjen meg.

Különösen fontos az általános társadalmi normákhoz való közelítés, mert így a jólneveltség benyomását kelti. Minden, ami a másmilyenség benyomását erősíti, járulékosan szociális hátrányt jelent, egyúttal saját magát a fogyatékost is eltávolítja környezetétől.

Az emberi kapcsolatokban adjunk példát arra és várjuk el, hogy a fogyatékost korának, szerepének megfelelő megszólításban, megbecsülésben részesítsük, ezzel is egyenlő emberi értékét hangsúlyozzuk. Az alacsony elvárások csökkentik az egyén kibontakozásának lehetőségeit.

Ki kell léptetnünk az örök-gyermek szerepéből, olyan szerepelvárásokat kell kifejlesztenünk, amelyek segítik a fogyatékosokat a függőség elkerülésében és önállóságuk erősítésében.

A másik: az integráció.

Különféle integrációs módokat szoktak megkülönböztetni a fogyatékosok és nem fogyatékosok közötti viszonyt tekintve: teljes együttnevelés, részleges együttnevelés, és az együttműködés a speciális oktatásban résztvevőkkel.


Az értelmileg akadályozottak nevelőintézményei esetében az integráció közeli céljai között Magyarországon nem szerepel az intézményes együttnevelés.


Az iskolák, inkább az elkülönített speciális feladatainak megvalósítása mellett, az értelmileg akadályozottak elszigeteltségét szünteti meg, úgy, hogy bővíti a nem fogyatékos gyermekekkel, a más nevelési, kulturális és szabadidős intézményekkel való kapcsolatokat, egy relatív szociális integráció érdekében.


Ehhez kiváló terep egy tehetségkutató verseny. Nem fér kétség ahhoz, hogy valaki csodálatosan énekeljen, legelőször is hangi adottság kell, születetett zenei érzék, és szenzibilis személyiség, valamint valamilyen szinten előadói készség, képesség is. Mindezeknek birtokában miért ne lehetne egy fogyatékos ember énekes előadó?

A művészet által az emberek egyenlővé válhatnak, és egyéni, különleges érzékenységükkel új dimenziókat nyithat meg (ki) az emberek lelkeiben, amelynek befogadása legalább akkora élmény, mint annak kibocsátása.

Gondoljunk a vastüdőben élő szájjal festők csodálatos élénk színekkel megfestett képeire! Vajon honnan tudják lefesteni a tóban úszó vadkacsákat, csodálatos környezetben, amikor csak néhányan hagyhatják el a vastüdőt, és szinte csak néhány percre? Ezalatt az idő alatt semmilyen kirándulást nem tudnak megtenni egy vadkacsákkal teli tóparthoz! Ezt a körülményt nem tudva is csodálatosak az ő képeik, mert a hihetetlen életszeretet az, amely megérinti az ő képeiket néző embert.

Amikor azonban megtudjuk, hogy ki is festette azt a képet, talán el is szégyelljük magunkat, hogy azon bosszankodtunk a minap, hogy elfoglalta valaki a parkolóban a kedvenc helyünket, és emiatt egy sarokkal messzebb kellett parkolnunk. A szájjal festők képét nézve nem illenek oda ezek a gondolatok, megtisztulhatnak a lelkek, mert a mi bosszankodásunk sehol sem mérhető az ő életükkel, és mégis ők festenek, napot, fényt, mosolyt, természetet, életet, érzéseket. Van mit tanulnunk fogyatékosnak nevezett embertársainktól!


Az értelmileg akadályozott tanulókból álló csoportomban sokszor táncot tanultunk, hiszen nem tudtak többen beszélni, de az iskolai kulturális műsorról nem akartam, hogy lemaradjanak.


Az én tanulóim között is volt egy szülési sérült kislány, akinek nagyon érzékeny lelke volt, nem volt mindegy mikor és hogyan szóltunk hozzá. Ha nem sikerült megelőzni a kiborulást, akkor fél napom is ráment mire visszatereltem sok szeretettel a napi életbe. A sarokban gubbasztott, lehajtotta a fejét, és rúgott, karmolt, ha közelíteni akartunk. Próbálni márpedig kellett, és ilyenkor úgy oldottam meg a szituációt, hogy elmondtam a csoportnak, most rossz kedve van ennek a kislánynak, de, ha mi ügyesen próbálunk, biztosan elmúlik a rossz kedve.
Majd a kislány elé álltam tisztes távolból, és elmondtam, mit fogunk tenni, és mivel ő a főszereplő (egyetlen lány volt a csoportban), ezért nagyon várjuk, hogy kipihenje magát. Amikor majd úgy érzi, jól van, akkor csak jöjjön közénk nyugodtan, beáll a körbe és minden rendben lesz. Ha ma nem tud beállni, akkor sem lesz baj, mert próbálunk még sokat. Megkérdeztem, hogy szeretne-e inni valamit. Egy halk nem volt a válasz, de válasz volt! (Sokat jelent egy elterelő kérdés, ráadásul alapvető szükségletek iránt, ami a gondoskodás, szeretet megnyilvánulása.)
Elkezdtünk a táncot, és egy pár perc múlva a kislány felkelt, és közölte, hogy "kipihente magát", majd beállt közénk. Mivel mindenki tudta, hogy mi történhet, ezért a világ legtermészetesebb módján fogadták a többiek, hogy belépett a körbe a kislány, aki kipihente magát. Nagyon boldogan próbáltunk tovább, hatalmas tapssal jutalmaztunk magunkat! Videóra is felvettem a táncot, hogy lássák, hogyan mozognak, hogyan fogják őket látni a közönség soraiban. Imádták, hogy benne vannak a "tévében"! Imádtak szerepelni, örömet okozni!

Susan Boyle egy csoda, mert kimert lépni a közönség elé, legyőzte önmaga korlátait, mert akart szépet adni az embereknek! Susan Boyle egyfajta megítélés szerint lehet, hogy valamiben fogyatékos, azonban ez a zenei adományát egy cseppet sem csökkenti, sőt.

De vajon biztos, hogy ő a fogyatékos?

Börönte Márta evangélikus lelkész barátnőm írta a Testnevelési Egyetem mentálhygiénés posztgraduális szakosító képzéséhez készült dolgozatában:


Mindannyian fogyatékosok vagyunk…”
“Mindnyájan mozgáskorlátozottak, sérültek vagyunk. Az Övé látható, van akié kevésbé. Korlátozottak vagyunk a hitben, szeretetben, bölcsességben. Talán mozgásképtelenek vagyunk a munkahelyen, talán harag bénít meg ember vagy Isten felé. Lehet, hogy vak és süket vagyok mások szenvedésére. Istenem könyörülj rajtunk, adj reményt szenvedéseinkben, tölts el Szentlelkeddel…!

Azt gondolom az újságíró erősen korlátozott volt toleranciában, empátiában és még néhány emberi dologban. Elég lenne, csak azt mondani Susan Boyle gyönyörű a hangod! Bízom benne, hogy van Susan-nak segítője, aki támogatja, és nem fog kiborulni ideje korán. Nekünk is volt egy "Megasztárunk" Oláh Ibolya, akinek tehetségéhez nem fér kétség, azonban sokkal jobban kellett volna (még most is kell) vigyázni rá (az Intézményvezető "Anyácska" igazán nagyszerű ember, szerencséje van Ibolyának!).

Jó lenne, ha ez nem szerencse kérdése lenne, hanem természetes emberi hozzáállás. Akinek szüksége van rá, azt segítjük, támogatjuk. Jól látható, hogy nem pénz kell hozzá, hanem már maga az is elég lenne, ha simán elismernénk az amúgy nem kis munkával elért eredményt, sikert.

És ezt akkor is megtennénk, ha nem csak fogyatékos embertársunk érte el a sikert. Akkor is elismernénk, amikor a gyerekünk, férjünk, feleségünk, unokánk, más családtagunk, munkatársunk, barátunk, ismerősünk, a szomszéd ismerősének ismerőse, egy sportoló, egy vállalkozó, egy cég, bárki, aki sikert ért el, megkapná a megillető dicsérő szót! Azért, mert ő azt sikerként élte meg, mert ő azért az eredményért nagyon megszenvedetett, és azt mi feltétel nélkül, őszinte örömmel fogadnánk, és együtt örülnénk velük!

Kívánom, hogy 2010-ben (is) gyakoroljuk fogyatékosságunk leküzdését!

„Mikor tanuljuk meg végre, hogy valamennyien egyetlen rendszer alkotóelemei vagyunk? Amíg a világot el nem tölti az embertársaink iránti szeretet, mégpedig fajra, színre és vallásra való tekintet nélkül; amíg életünket és tetteinket nem hatja át az összetartozás érzése, amíg az emberek tömegei nem éreznek felelősséget társaik boldogulása és jóléte iránt, addig sosem valósulhat meg a társadalmi igazságosság.”

Helen Keller

Csillaggyertyafény


Börönte Márta új könyve, a Csillaggyertyafény nagyon szép gyűjteménye annak a gondolati körnek, hogy hogyan leljünk békét önmagunkban, ahhoz, hogy másokban is képesek legyünk meglátni a jót a szépet, hogy elfogadóak, befogadóak legyünk, nem egy perce, napra, hanem egy életre.



Márta hisz benne, hogy a szeretet 5 nyelve lehetővé teheti, a családok, barátok, ismerősök, de ismeretlenek között is a megértést, harmóniát, mert enélkül nem sok értelme van a földi létnek.
Történetei minden emberhez szólnak, kellemes olvasást kívánok egy szép, színes illatos gyertyfény közelében.

A könyv megvásárolható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII. ker., Üllői út 24.) és a Huszár Gál könyv- és papírkereskedésben (Budapest V. ker., Deák tér 4.).


"A bölcsességet nem úgy kapjuk, magunknak kell azt felfedezni, oly út után, amelyet senki se tehet meg helyettünk, senki se tud tőle megkímélni..." Proust

Börönte Márta a Csillaggyertyafény könyvbemutatóján 


2009. november 28., szombat

Egy nyelvet beszélünk?


Számomra – gyógypedagógusként -, egyértelmű, általánosan használt és magától értetődő emberi érintkezési forma, az együttműködő kommunikáció.

Sok gyermek, aki értelmileg akadályozott (a régi szóhasználat szerint középsúlyos fogyatékos), amikor megérkezik az első (osztályba) csoportba, nem tud beszélni, jó esetben mutogat, nagyon jó, ha már egyszavas mondatokat mond, és természetesen a legjobb, ha folyékonyan beszél, ami azonban ritka. Hogy ki mennyi idő alatt tanulja meg kifejezni a gondolatát, az sok mindentől függ, de nem minden körülmény változtatható meg.

Van, akinek állapota sosem teszi lehetővé, hogy elemi hangadás helyett, a hangokat szavakká formálja. Azonban gondolatai, érzései, érzelmei, szükségletei, kívánságai neki is vannak, melyeket meg akar környezetével osztani, tudatni akarja mi a helyzet vele, és kell valaki, aki ezt megérti, hogy tudjon válaszolni, hogy ki tudja elégíteni a kívánságát, a vágyát, hogy érzelmeire érzelmeket kapjon, hogy megértsék, hogy emberszámba vegyék.

Természetesen a család, és az anya pontosan megtanulja melyik mozdulat, hang mit jelent, hiszen volt ideje, együtt volt vele hosszú éveken át, a nap 24 órájában.

Azonban amikor bekerülnek a közösségbe a gyermekek, bizony meg kell tanulni mindenkinek mindenkit! És ez az egymás megtanulása minden közösségre érvényes, legyen az gyermek, felnőtt, fogyatékos, vagy ép!

A gyógypedagógus valamennyi tanítványát megtanulja, hogyan rezdül, melyik mozdulata mit jelent, és a társak is megtanulják egymást, illetve segíti abban őket, hogy ez sikerüljön nekik. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a társak megértőek is lesznek, azt meg végképp nem, hogy meg is feleljenek bárki kívánságának, vagy akaratának. Nekik is, mint mindenkinek, aki bekerül egy közösségbe, meg kell szokni, hogy nem ő az egyetlen ott, hogy a felnőtt figyelme nem csak az övé.

Az anyának, apának, nagyszülőknek el kell fogadnia, hogy nincs velük a gyermek a nap nagy részében, és mindeközben más kedvéért fog megtenni dolgokat, másra fog mosolyogni, másnak fogja ölelését adni.

Azt is el kell fogadni a családnak, hogy a csoportban más szabályok vannak, mint otthon. Sajnos ez az egyik legnehezebb gyógypedagógusi feladat, hogy elfogadtassuk a szülőkkel, hogy a gyermeke máshol is tudja jól érezni magát, más szabályok között, amely nem jelenti azt, hogy az eddigi rossz, csak azt, hogy más!

Sajnos itt is érvényesül az, ami a közfelfogásban, ha nem az enyém, akkor az már rossz, hogy versenyként, hatalmi harcként éli meg sok szülő, azt a folyamatot, amelynek természetesnek kell lennie. A fogyatékos gyermeknek is önállóvá kell válnia – a saját lehetőségein belül amennyire csak lehet -, melynek első lépése, hogy le kell válnia a szülőkről. Persze itt évekről szól a folyamat, és minden esetben mást és mást értünk önállóság alatt, a gyermek lehetőségeihez mérten.

Azonban a közösségi életet szabályozó elveknek egyezni kell, iskolai és otthoni szinten egyaránt. Pl. nem engedjük meg, hogy felüljön az asztal tetejére az iskolában, jó lenne, ha ezt otthon sem tennék meg, ha az iskolában egyedül kell felvennie a cipőjét, az otthon is úgy történjen!

Gyakran a kedves szülők, aranyosan levetkőztetik a gyermeküket reggelente, nekem pedig a világ legnehezebb dolga volt kitessékelni az előtérből, hogy elkezdhessük az önkiszolgálás tanulását.

A gyermekek tökéletesen alkalmazkodnak a babusgatáshoz, és hatalmas békességgel tűrik, aztán később elvárják az öltöztetés sokkal egyszerűbb módját, mert nem kell hozzá saját erőfeszítésük, kényelmes. Ez rendszerint serdülőkorra komoly problémává válik, amikor viszont már a szülő szeretné, hogy végre önálló legyen a gyermeke - hiszen már nagy -, rendszerint erőgyakorlattá válik a szülő és gyermek között az öltözködés, cipőfűző kötés. Itt is érvényes igazság az, hogy jobb megelőzni! Azonban ehhez (is) szilárd értékrend és nagyon nagy akaraterő szükséges, akkora amely elviseli a társadalmi nyomást, családi elvárást, saját lelkiismeret furdalást. Azaz, hogy elvárásaink legyenek egy fogyatékos emberrel szemben, hogy lehetőségeihez mérten teljes értékű embernek tekintsük.

Szülőkkel folytatott interjú során megvallották szorongásaikat. Sokan azt gondolták, hogy gonosz, lelkiismeretlen, hanyag, rossz anya, ha "beteg gyermekét" nem vetkőzteti le, nem szolgálja ki, és ráadásul még idegenekre bízza is őket. Sokan meg attól tartottak, hogy ezt gondolják majd róluk, ők maguk nem gondolták így, de ezért inkább kiszolgálták mindenben "beteg gyermeküket". Sok minden benne van ezekben az önvádakban, lenne mit tenni a közösségeknek, ahová tartoznak, ezek a szülök!

A gyógypedagógus viszont attól gyógypedagógus, hogy a rábízott gyermeket fejleszti, és ehhez bizony olykor hozzátartozik a szülőkkel való konfrontáció is, ha ezt kívánja a gyermek, a fejlesztés érdeke. Tettem ezt humorral, sok-sok türelemmel, kitartással, megértéssel, és határozottsággal, pl. a buzgón öltöztető szülőknek, néha félig humorosan megemlítettem, hogy ráérnek-e délelőtt, mert tornaóra lesz, jó lenne, ha maradnának öltöztetni, különben kénytelen lesz a gyermek maga öltözni.

Ehhez kell egy nyelv, az a nyelv, amely szívtől szívig szól!

Azért is kell ez a nyelv, hogy minden gyermeknek, amikor tanulja a világot, úgy tudjuk neki megmutatni, lefordítani, hogy ne csak a világot értse meg, hanem a világ is megértse őket! Hogy helyük legyen, és lehetőségük a számukra kerek és való világban, és legyenek velünk együtt boldogok. Kiegyensúlyozottan megélhessék, hogy helyük, dolguk van nekik is közös világukban!
Ha csak a cipőjét tudja egyedül felvenni az is óriási teljesítmény, örüljünk vele, és várjuk el tőle, hogy ez már az ő feladat lesz, tegye meg mindig.

Nehéz helyzetben vannak azok a pedagógusok, akik most az integráció kapcsán szembesülnek a mássággal, az eltérő igényekkel, és lehetőségekkel, de viszonylag egységes és magas oktatási követelményekkel, melynek meg kell felelniük személy szerint és a tanítványaiknak is.
Ehhez kell nyelv, gondolat, szív, hit.

· Hit abban, hogy minden embernek jogában áll kifejezni vágyait, gondolatait, hiszen azzal, hogy megszületett, helye van a világban, amelyet mindenkinek tisztelni kell, és lehetővé tenni, hogy jól érezze magát ott, ahol van.
· A szív megmondja, hogy az emberek alapvetően jók, kedvesek, érzékenyek, és békességre, nyugalomra vágynak.
· A gondolat, az ész felel azért, hogy megértsük és tudjuk, hogy ha még sem így van, az sok minden miatt van, de a javítási, változtatási lehetőség ott van mindenki kezében. Önmaga, saját maga az, akivel először törődnie kell, hogy utána képes legyen másokra figyelni.
· A végén nem kell más csak a nyelv, az, amit mi beszédnek is hívunk, de ami szavak nélkül is működik, ha akarjuk. A lényege a gondolatok, érzések cseréje annak érdekében, hogy együttérzés, együttműködés, együttélés legyen a lakások falain belül és azon túl.

Mindehhez már nem kell más, csak egy mosoly, attól a lélektől, amelyik él.

Az együttműködő kommunikáció lehetőséget ad arra, hogy egymás tiszteletben tartásával oldjunk meg verbális konfliktusokat, és megelőzzük azok kialakulását.

Az első munkahelyem egy vidéki általános iskola volt, amelyet akkor még kisegítő iskolának hívtak. A kolléganőnek hangszalaggyulladása lett, és fél évre eltiltották a beszédtől. Negyedik osztályban volt osztálytanító, meg kellett oldani a helyettesítést. Az igazgatóm megkérte a kollégámat, hogy vállalja el, de mivel mi akkor előkészítő osztályosokkal foglalkoztunk, nem szívesen tette, mert ők már azért 10-11 éves tanulók voltak. Sok volt a roma abban az osztályban, 8 tanulóból 8, nem volt könnyű velük. Így aztán engem kértek fel osztálytanítónak.
Mint minden új tanárt engem is próbára tettek. Beszélgettek, nem figyeltek, megjegyzéseket tettek, és ez egyik tanuló dühében széttépte a füzetét, hogy nem akar ennyit írni, ehhez neki nincs kedvbe. Hatalmas csönd lett a teremben várták, hogy mit lépek rá. Lehajoltam és némán összeszedtem a füzetdarabokat, és kidobtam a szemétbe. Majd oda mentem mellé, megsimítottam a haját és azt mondtam: „Akinek ilyen gyönyörű ébenfekete hosszú haja van, miért csinál ilyen butaságot? Most nem tudok másik füzetet adni, de kérünk egy lapot a társadtól, így be tudod fejezni ezt a munkát, és holnapra hozok füzetet és bemásoljuk a mai munkát. Lehet, hogy szebb lesz az írásod, mint a mostani füzetben volt, és akkor 2 matricát is tudok adni. Jó lesz így?” Csend volt, lehajtotta a fejét a kislány, és az mondta, igen. Kapott egy lapot a társától, és dolgoztunk tovább.

Nem volt több problémám ebben az osztályban, hihetetlen jó társaság volt, okosak és ügyesek voltak, fél év alatt majdnem a teljes 4-es anyaggal végeztünk. Különösen matekból voltak ügyesek. A második félévben visszajött a kolléganő, megköszönte a munkámat, a gyerekek pedig nagyon büszkék voltak magukra, és persze én is rájuk!

A nyári szünetben egyszer csak csöngettek, és az ajtóban a 4. osztályból az a kislány, aki széttépte a füzetét és még 2 társa állt, egy kosár meggyet hoztak, gondolták örülnék neki. Nagyon boldog voltam, és hálás, amiért sikerült emberséget adni, és ezt megérezve ők is képesek lettek adni. Hihetetlen élmény volt, ma már úgy fogalmaznám meg, mert az együttműködő kommunikáció alkalmaztam. Azóta sem teszek mást, mert hiszem, hogy csakis ez vezethet vissza bennünket az élhető emberi közösségi léthez.

Elkötelezettségem nagy, most már lehetőségem van ezt másokkal is megosztani, mert a mai tanár diák kapcsolatokban rettenetesen nagy szükség van az empátia adására, kapására. Ehhez kell az, hogy egy nyelvet beszéljük, a megértés nyelvét, az együttműködés érdekében, mert ez vezet a sikerhez, és mindenkinek jár, hogy sikeres ember legyen!

"Senki sem magától lett olyan, ami. Mind ezernyi más emberből vagyunk. Bárki, aki valaha is kedvességet tett nekünk vagy bátorítóan szólt hozzánk része lett a mi karakterünknek, gondolatainknak, és sikereinknek is."
George Matthew Adams

2009. november 3., kedd

Személyiségfejlesztés



Magabiztosnak és sikeresnek lenni, ez mindenki vágya. Aztán elérkeznek olyan élethelyzetek, hogy hirtelen döntenünk kell, meg is tesszük, elégedettek vagyunk, hiszen az adott pillanatban helyesnek tűni a döntésünk és annak következménye is. Aztán néha utólag elbizonytalanodunk egy megjegyzés, vagy egy szempillantás miatt, és elgondolkozunk, hogy jól viselkedtünk, jól tettük-e amit tettünk, tényleg azt akartuk-e kifejezni, és éppen ez volt rá a legjobb megoldás?

Önértékelési problémái szinte mindenkinek vannak, csak az nem mindegy milyen mértékű és mennyi ideig tart, és milyen megoldást választunk, hogy ezekből a helyzetekből fejlődve, megerősödve lépjünk eggyel feljebb, magasabb szintre. Az ember születésétől kezdve folyamatosan kapja a környezetétől – leginkább a családjától - a külső értékelést.

Manapság egy-egy buszmegállóban, boltban sokszor szomorúan hallom, ahogy az ideges szülők rászólnak gyermekükre: „Nem igaz, milyen ügyetlen vagy!” „Ezt mindenki tudja, csak Te vagy ilyen buta!” „Vak vagy, hogy nem látod?!” Ezt a kommunikációt a gyermek, önértékelő képesség hiányában egy idő után megszokja, el is fogadja, és eszerint is fog tenni, élni egy idő után. Még ügyetlenebb lesz, és még inkább hagyja, hogy mások irányítsák, ami még több szidást, lekicsinylést von maga után.

Ezek után belátható milyen nehézségbe ütközik önmaga énképének helyes felépítése, saját képességeinek, erősségeinek reális felismerése, hiszen ki tudja milyen értékeléshez kap dicséretet, és minek a megítéléséhez csak szidást, énkép rombolást. Mégis szüksége lenne rá, hogy saját maga alkossa meg magáról az értékelést, annak alapján, amit önmagáról eddig tómegtudott, mert megtapasztalta.

Például tudja, hogy nem ügyetlen, csak néha nem figyel oda, és amikor siet, és nagyon meg akar felelni, akkor bizony leejt ezt-azt. El is törik egy-egy pohár, és akkor nagyon szomorú, mert a kedvenc poharát is eltörte már. De tudja, hogy a rajzait a múltkor is kiállították az iskola aulájában, és a többi rajzok készítői mind 2 évvel idősebbek voltak nála! Neki magának kell az önmaga értékelését megalkotnia, meg is teszi valamilyen szinten.

Előfordul, hogy csak hitegetjük magunkat, bizonygatjuk, hogy nem vagyunk ügyetlenek, és különben is a körülmények miatt van, sürgetés, a kiabálás, és mindig elhangzó szidás miatt van, amúgy mindent jól csinálunk. Igaz ez, valóban így van?

Életünk, napi tevékenységünk során állandó kölcsönhatásba kerülünk más emberekkel, és mindig újabb helyzetekben kell azonnal reagálnunk a velünk kapcsolatba lépő személyekkel. Kapcsolataink célirányos alakításában, feladataink elvégzésében - társas szerepeink során és a munkahelyen - meghatározó jelentősége van személyiségünknek.

 A legtöbb ember a környezete, vagy a társadalmi elvárásoknak megfelelő célok szerint él. Abban a ritka esetben, ha ezek a célok találkoznak sajátjaival, vagy ambíció hiányában közömbös saját pozíciója iránt, akkor esetleg konfliktusmentesen élhet. Ellenkező esetben azonban az élet tele van konfliktusokkal, és eldöntendő kérdésekkel.

Elsősorban azt kell tisztázni magunkban, hogy milyen a személyiségünk, és mi az, ami ösztönöz bennünket. Önmagunk feltérképezésénél figyelemmel kell lennünk magánéleti, társasági, szellemi elvárásainkra is, hiszen csak az elégedett ember a teljes ember.

Ehhez tudatosan kell önmagunkat vizsgálni, meg kell határoznunk életcéljainkat, számba kell vennünk azokat az eszközöket, amelyekkel rendelkezünk, és amelyeket fejlesztenünk kell. Azaz fel kell mérni, milyen tulajdonságai segíthetik a siker elérésében, és melyek gátolhatják.

Mindez annak érdekében kell, hogy megtörténjen, hogy képes legyen önálló életvezetésre, azaz, hogy képes legyen az ember a saját életét irányítani, alakítani, amelyhez döntések sorozatát kell meghoznia. Döntéseket mindenkinek hoznia kell, ezek nélkül nem léphet előre az életében, nem fejlődhet az egyénisége, nem képes önálló életre.

A döntéshozatal az emberi élet egyik legnehezebb része. Az információkról, amelyek alapján dönteni kell, el kell dönteni, hogy elégségesek-e. Ugyanazon problémakör megoldásáról nincs két ember, akinek egyforma lenne a véleménye, mivel a véleményalkotás az egyéniségtől, a megszerzett tapasztalatoktól, egyaránt függ.

Nehéz szembenézni azzal, ha egy döntés kellemetlen, vagy fájdalmas, ezért sokan nem is mernek dönteni, vagy éppenséggel halogatják a döntéseket. Minél több az információ annál nehezebben tudnak szelektálni, és végül meghozni a végső döntést. Sok esetben csak jóval később tisztulnak le az egyes események, és visszanézve már szinte teljes határozottsággal megállapítja az egyén, hogy korábbi döntése tényleg helyes volt-e, vagy sem.

Így nem derülhet ki csak utólag, hogy az a korábbi döntés rossz volt. Ilyenkor kényelmetlenül érezzük magunkat, és szinte azonnal átértékeljük korábbi döntésünket. Keressük a döntési folyamatunkban a hibát, jó esetben rádöbbenünk, (vagy mások segítenek ebben, néha finoman, néha fájdalmasan), hogy probléma van az önismeretünkkel, az önértékelésünkkel.

Az Énkép
A személyiségnek feltételezett középpontja a saját tudattal bíró én, mely irányítja, elemzi, értékeli önmagát, igyekszik reális képet kialakítani és önmaga fejlesztésére is szolgál.
A tudatosodás útján nemcsak megismerni kell az önmagunkról alkotott Énképet, hanem azt el is kell fogadni. Ez azt jelenti, hogy a megértést mindig szeretet követi. Így működik együtt a szív és az ész. Ha valamilyen okból kimarad a megismert Énkép elfogadása, az probléma felhalmozódáshoz vezet, és frusztrált, önmagát marcangoló elégedetlen személyiség kialakulásához vezethet.

Éntudat - a saját személyiség tudata
Az egyén az éntudatban éli át a személyiség mivoltát, azt hogy ő az emberi társadalomnak egy meghatározott, sajátosan egyedi vonásokkal rendelkező tagja. Az éntudat segítségével képes az ember önmagát másoktól, egész környezetétől elhatárolni, személyiségének egységes és aktív jellegét átélni. Az éntudat 2,5-3 éves kor körül alakul ki. Az én előbb érzéki majd pedig tudati szinten válik külön a környeztében élőktől.

Az éntudat filozófiai és pszichológiai fogalom. Az éntudat a saját testünkről és belső tulajdonságainkról kialakult tudásunk (az érzelmeket is beleértve!). Az ember az érzékelés, észlelés, gondolkodás, emlékezés és más agyi tevékenységek segítségével tudja elhatárolni önmagát másoktól.

Az én tudat az öntudat első foka, amellyel a gyermek 2 és fél-3 éves korában önmagáról azonosságot szerez, azaz egyes szám 1. személyben kezd el beszélni önmagáról, ahelyett, hogy egyes szám 3. személyben szólna róla, mint addig teszi némely gyermek. (Ezért sem jó, ha a kedveskedő anyuka önmagáról is egyes szám 3. személyben beszél a gyermekéhez!)Az én vagy más szóval ego (és még különböző szinonimái) tudata az egyén önmaga átélése vagy elgondolása. Az én-nek a gondolkodásban (tudatban) rugalmas határai vannak, míg a testérzet nem ilyen rugalmas, de a tudat azt is ki tudja tágítani, mint pl. amikor valaki megtanul gépkocsit vezetni, stb.

Énkép Az énkép a személy önmagáról kialakított állandósult mentális képe, ami olyan dolgokat foglal magába, amelyek a külső szemlélő számára hozzáférhetőek; eszköz, amellyel a személy kísérletet tesz önmaga objektív szemlélésére.
A pozitív énkép kialakítása rendszerint nagy kihívást jelent a személy számára, különösen mivel a közösségek gyakran pontatlan vagy túlzó elvárásokat támasztanak az emberekkel szemben. A következmények súlyosak is lehetnek a személy számára (önutálat). Valójában a kép, amelyet másoknak önmagukról adunk, közvetlenül befolyásolja a cselekedeteiket; ahogy a mondás tartja, „Nevezz egy embert tolvajnak, és lopni fog.”

Az énkép kapcsán felmerülő kérdések – „Kövér vagyok? Elég jó ember vagyok? Milyennek látnak engem?” – rendszerint a tizenéves korral hozhatók kapcsolatba; valójában kora gyermekkorral megszületnek, és sok embert egész életében nem hagynak nyugodni.

A személyről szóló információk egy része sosem közvetlenül hozzáférhető mások számára, és ez a bizonyos információ egy pontos és jól működő énkép része lehet. Például csak a személy tudhatja biztosan, hogy a tetteit jó vagy rossz szándékkal követte-e el. A sok történetben előforduló tanulsággal élve: mindig neked kell emlékezned, hogy kicsoda vagy valójában.

Az énkép a személyiségvonásoknak azon összessége, amelyeket az egyén önmagának tulajdonít. Fejlődésben meghatározó szerepe van az öntudat és az éntudat kialakításának. Az énkép kialakulása és kiteljesedése hosszú tanulási folyamat eredménye.

Az énkép a kor előrehaladtával folyamatosan változik, gazdagodik és teljesebbé válik. Az énkép realitásfoka attól függ, hogy a környezet milyen segítséget nyújt, mennyire valós és őszinte visszajelzéseket közvetít az egyén számára.
Az énkép minden megnyilvánulást befolyásol. Az énkép magában foglalja a saját testünkről, alkatunkról, külsőnkről, fizikai tulajdonságainkról, képességeinkről, szexuális jellemzőinkről, szellemi kapacitásunkról, tudásunkról, erkölcsi és egyéb normáinkról szerzett ismereteinket. A tárgyilagos, stabil énkép a biztosítéka a többi én-funkció egészséges fejlődésének.

Az éntudatnak rokon fogalma az énkép, amelynek nagy jelentősége van az emberek viselkedésében, és amelynek alakítására, megváltoztatására a pszichológia vállalkozik, amennyiben egy személynek vagy a személyiségnek problémái vannak önmagával.

Én-ideál
Az Énkép önmagában nem tölthetné be funkcióját, ha ki-ki nem rendelkezne egy számára leginkább megfelelő viszonyítási alappal ún. eszményi énképpel, vagy más néven én-ideállal, amelyhez az egyén valódi énképét hozzáigazítja, amelynek segítségével önismeretét önnevelés útján is gyarapítja. Az én-ideál siker orientált.

Önellenőrzés-önértékelés
Az önellenőrzés és az önértékelés egymást feltételező én-funkciók. Az önellenőrzés tudatos odafigyelés, az önértékelés a szerzett tapasztalatok kritikai önmegítélése. Mindkét én-funkció megfelelő működésének alapja a jó önismeret.

  
Önnevelés
Az önnevelés - a személyiségformálás egyik fontos része, a személyiség társadalmi fejlődésének kiegészítője, a nevelési folyamat belső oldala. Önmagunkat nevelni azt jelenti, hogy éntudatunk révén részt veszünk saját személyiségünk formálásában. Az önnevelés a pozitív tulajdonságok kialakítására és elmélyítésére, valamint a negatív sajátosságok, hiányosságok kiküszöbölésére irányul.

Az Énkép segítségével feltérképezhetjük a múltból származó, korlátozó viselkedéseinket, és a magunkról alkotott, tudattalanul megjelenő gondolataink módosításával feloldhatjuk ezeket. Ennek több módja van. Ha céljainkat el akarjuk érni, önmagunk képének gyakran új oldalait kell kifejlesztenünk. Az ehhez szükséges belső erőforrások könnyen mozgósíthatók.

 Ha például valaki jó megfigyelő szeretne lenni, e módszer révén akkor is az lehet, ha eddig nem volt ilyen emléke. Ugyanígy megszilárdíthatunk magunkban valamilyen eddig bizonytalan tulajdonságot.Ha egy bizonyos területen néha biztosak vagyunk magunkban, máskor pedig tétovázunk, a bizonytalanságot állandó bizonyossággá változtathatjuk. Negatív énképet pedig (nem vagyok megbízható) átalakíthatunk pozitívvá (megbízható vagyok). A változás könnyen megy élményeink belső szerkezetének módosításával.

 Az életünk során hozott vélemények, ítéletek közül legfontosabb a saját magunkról alkotott véleményünk. Az önbecsülés önmagunkról alkotott sajátos tapasztalatunk, nem egyszerű érzés, hanem sokkal inkább aktív cselekvés, hajlandóság az élet, a világ, a történések realitásának megtapasztalására.

Az önbecsülés az egyén hajlandósága arra, hogy megtapasztalja önmagát, mint az élet alapvető kihívásaival megbirkózni képes, boldogságra méltó lényt.

Mindez magába foglalja gondolkodási, tanulási, döntéshozási képességünket, s a felfogást, hogy a siker, a beteljesedés, a boldogság jó és természetes számunkra.

Az önbecsülés nem pillanatnyi boldogság, pillanatnyi érzés, ehelyett tudatunk megfelelő működése által az idő folyamán kiépül bennünk, s a valóságon, realitásérzetünkön alapul, szükségünk van rá, mert szükségünk van arra, hogy meg tudjunk bízni önmagunkban.


A tudatosság akaratlagos, mi döntjük el, hogy a realitásban akarunk-e élni, tudatosan akarunk-e élni, racionálisan akarunk-e élni, vagy ellenkezőleg!

Ha többet szeretne önmagáról tudni, szeretné képességeit, készségeit feltárni, úgy látni önmagát, ahogyan azt mások is látják, és mindezekről hozzáértő személlyel beszélne, erre is van lehetősége.



Tesztekkel, és interjúval egybekötött lehetőséget kínálok a személyiség bizonyos állandó jegyeinek és jelen állapotának, feltérképezésére.
  • A tesztek segítségével bizonyos kompetenciák, képességek, készségek egyéni szintjeit vizsgálhatjuk meg. 
  •  Az önéletrajz, motivációs levél, a telefonos és a személyes interjú, tesztek eredményeit olyan szemszögből is megvizsgálom, ahogy egy munkáltató, vagy egy fejvadász keresi egy adott pozícióra a leendő munkavállalót.
  • Végül egy összegzés készül, amely sok segítséget ad ahhoz, hogy megtalálja a javítandó területet és az azzal való foglalkozás módját, hogy valóban önmaga vehesse saját kezébe önmaga irányítását.


Egyéni összegző értékelés az önismereti tesztek és az interjú értékelése alapján (minta)
  • Ágota története
Ágota 30-as éveiben járó fiatal nő, van egy barátja, gyermeke még nincs, és egy kábeltelevíziós társaságnál dolgozik. Ügyfélszolgálati feladatokat lát el, de a szerelőkkel is ő tartja a kapcsolatot. Úgy érzete ezalatt az 5 év allatt  hogy "egy gépnek nézik " a kollégák, aki dolgozik, és nem igazán kell vele foglalkozni, mert neki ennyi is elég.

Ágota kedves, szerény, mindenkinek szívesen segít, amit mások el is fogadnak, de valahogy úgy érzete, viszonzást sosem kap, nem igazán tagja ennek a közösségnek. Az ügyfelek is egyre jobban fárasztották, a főnöke pedig sokat kiabált vele az utóbbi időben, mindennel elégedetlen már lassan, bármit is csinál. Ezért azon gondolkodott, hogy keres magának  egy új állást, pl. egy bankban, ahol nem  kell ügyfelekkel foglalkozni, csak adminisztráció van, mert azt szereti igazán. De nem volt biztos abban, hogy valójában tényleg ezt szeretné-e, ezért vette igénybe az önismereti tesztek közül a Standard csomagot, de kért hozzá egy Pályaorientáció teszetet is, hogy megtudja valójában neki milyen típusú munka való.

Az interpeszonális kommunikációs teszt megmutatta, hogy Ágota igen zárkózott, ugyanakkor a Páyaloriantáció teszt alapján jól látható, hogy nagyon szívesen kommunikál, és az emberekkel való munka, azon belül is a tőrődés és a renszerek folyamatok mutattak magas képesség, készég szintet. Olyan munka való így a számára, ahol a szavakra kell támaszkodni, pl. könyvtáros, titkárnő, stb. Sajnos konfliktuskezelő stílusán  meglátszik a jelenlegi magas önbizalom hiánya, de ez szerencsére javítható, fejleszthető állapot. 

A telefonos (Skype) vagy személyes megbeszélés során nagyon fontos, sokszor igen komlyan gátló tényezőket tárunk fel. Ágotánál kiderült, hogy a zárkózottság oka  egy korábban elszenvedett sérelem - édesanyja sosem adott neki lehetőséget, hogy elmondja a véleményét "nem értesz Te ehhez" mondta neki mindig -, és erre adott  énvédő válasz reakciója a zárkózottság, elkerülés. Valójában azért is nem sikerült elfogadtatnia magát a munkahelyén, mert zárkózottsága okán nem mert kezdeményezni, és elvárta, hogy a többiek oldják meg helyette a kezdő lépést. Az ügyfelek esetében is hagyta, hogy az történjen, amit akarnak, mert nem akart velük vitatkozni. Barátja mindig megmondja mi az ő feladata, és ebben is egy kicsit már belefáradt, hogy ebben a kapcsolatban is "alárendelt", de valójában nem is meri a saját igényeit érvényre juttatni. Azt hitte ezen nem lehet már változtatni, és nagyon szomorú volt és magányos Ágota, amikor mi találkoztunk.

Ágota elmesélte azt is, hogy zárkózottságából, "emberkerüléséből"  számtalan konfliktusa származott, ráadásul nagyon fárasztotta az ügyfélszolgálati munka már. Minden oka meg volt arra, hogy ne érezze jól magát, hiszen elkerülő konfliktuskezelést alkalmaz - nincs megfelelő verbális eszközrendszere a konfliktusok kezeléséhez. Ezért nem is próbálkozik semmivel, teljes mértékben kerüli a konfliktusokat -, azaz feladja "önmagát", lemond érdekeiről, nem tesz semmit annak érdekében, hogy jobb legyen a számára.

Így a többiek ezt a magatartást  annak veszik, aminek lehet: Ágota "megadta önmagát a sorsnak", ezért aztán nem is számítanak rá, mint a közösség tagjára. Ezzel a visszahúzódó magtartásával nem tudott a főnöke se mit kezdeni, ezért kiabált vele "tehetetlenségében"  - természetesen nem helyesen -.

Azonban ennek nem kell így maradnia! Ágotának sikerülhet egy védett közegben - pl. tréningen - kirpóbálnia bizonyos konfliktuskezelő módszerereket - pl. az együttműködő kommunikációt -, akkor megtapasztalhatja, hogy a jelenleg is meglévő képességei fejleszthetőek, és alkalmassá teszik majd arra, hogy jobban figyeljen másokra, és ezáltal képes legyen úgy kommunikálni, hogy kiszámíthassa mások reakcióit, felkészülhessen rá, és végül megtegye azt, amire most még nem képes: képviselje önmaga érdekeit.

Ágota ezt írta, amikor az elemzést megkapta: "Kedves Böbe! Igyekszem tanácsaid megfogadni és az önbizalmamat illetve önértékelésemet magasabb szintre emelni! Még egyszer köszönöm a teljes körű elemzést! Ez a lehetőség egy nagyon jó dolog!"



"Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket. Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek."

Goethe