2010. december 4., szombat

Konfliktuskezelés szülőknek


A XVI. kerületben, a Lemhényi Dezső Általános Iskolában tartottunk két mini térninget. Egyet a kollégáknak és egyet a szülőnek a kerületi kulturális és sport bizottság támogatásával. Most a szülők tréningjéről írok.

A kérésünk csak annyi volt, 15-16 főnél ne legyenek többen. Nem voltak, 6 szülő jött el. Szinte semmit nem tudtak arról, hogy mi lesz, mivel majd mindenkit személyesen kért meg arra a gyermeke osztályfőnöke, hogy jöjjön el, hát eljöttek. A csodálatos az volt, hogy két férfi is volt közöttünk, nagyon nagy értékként éltük meg!
A bemutatkozáskor elmondtuk, hogy van egy 30 órás akkreditált pedagógus továbbképzésünk a konfliktuskezelés-megelőzés érdekében. A programunk neve „Párbeszéd szívtől szívig” - az együttműködő kommunikáció, amely önismereti tréning. Ketten alkottuk meg a programot barátnőmmel, trénertársammal, aki evangélikus lelkész, és mentálhigiéniás szakember, és én, mint gyógypedagógus, és önismereti tréningvezető. Felvetődött a továbbképzésen a kollégák között, hogy a szülőknek is hasznos lenne a tréning. Már volt a nyáron mini tréningünk, ahol különféle emberek jöhettek el, akiknek kommunikációval, konfliktuskezeléssel, önismerettel volt problémájuk, vagy csak megerősítésre vágytak. Itt a szülők nagyon jól érezték magukat, és hasznosnak tartották ezt az alkalmat, így tehát nagy örömmel jöttünk most el, más szülők körébe.
A szülők a kezdeti bemutatkozást jól fogadták, mindenki lerajzolta a gyermekét is, szerettük volna őket is „behozni” a csoportba. Aztán a „hirdetésként” megfogalmazott bemutatkozás nagyon jól oldotta, vidámmá tette a hangulatot. Tettem bele egy csavart, hogy érdekesebb legyen, összeszedtem a „hirdetéseket”, és megtippelték, hogy ki lehet a sorok írója.
Némi átvezetés után, megfigyelési szempontok adásával, különféle szülő-gyermek, szülő-szülő konfliktusok szerepjátéka következett. Nagyon érdekes volt, ahogyan a szülők belehelyezkedtek a különféle a szerepekbe. Az izgalmas az volt, hogy szerepcsere volt minden esetben azonnal. Azaz egymásután 2-féle megoldást láthattunk, anélkül, hogy a jeleneteket előre kidolgozhatták volna. Minden páros előadását azonnal megbeszéltük, hiszen nem lehetett volna fejben tartani az élményeket, az érzésekre meg nem emlékezett volna később vissza pontosan senki sem. Nagyon örültek, hogy igen komoly erőfeszítéseiket egy kis csokoládéval honoráltuk, és azonnal mosoly is csalt mindenki arcára.

A feladatok utáni megbeszélés adja mindenkor a legnagyobb értéket, így volt ez most is. Hihetetlen élmény volt látni, hallani a szülőket, ahogy apró lépésekben kitárulkoznak. Ahogy saját élményeik elmondásával rádöbbennek az eddigi kommunikációjukban lavinát elindító negatív szavakra. Szinte látható volt, amikor a szó kimondásával együtt értette meg mit indít el ezzel a másikban! Csodálatos volt megélni, ahogyan a saját szülői gyakorlatukon elgondolkoztak, mert a szerepcserével lehetőségük volt a másik bőrébe belebújni. Annak a bőrébe, akit az előbb a maga teljes meggyőződésével utasított, fegyelmezett, konfrontálódott. Most átélte a másik megoldását, hitét, meggyőződését, ami néha meglepetést okozott. Nem gondolta volna, hogy lehet máshogyan, és saját reagálásán is meglepődött.
Ezek után egy fontos momentumhoz érkeztünk. A szeretet 5 nyelvéről beszéltünk. Garry Chapman szerint, minden értetlenség abból fakad, hogy nem találunk rá a partnerünk, társunk szeretetnyelvére. Ebben a helyzetben fordulhat elő, hogy gyengédségre vágyunk, de folyamatosan falakba ütközünk, és emiatt időnként a fantáziánkhoz menekülünk. A szerelemérzet múlandó, így a maradandósága iránti vágyunk is csak illúzió. Ugyanakkor, ha folyton fűtene minket, legalapvetőbb feladataink elvégzése is nehézségbe ütközne, mivel világunk teljesen beszűkülne arra a személyre, akit olyan mélyen szeretünk. Miután a szerelem lecsitul, felszínre törnek az egyéni vágyak, jönnek a viták, szaporodnak a kérdőjelek. Ilyenkor jogunkban áll dönteni, feladjuk-e a kapcsolatot, és máshol próbáljuk feltölteni a „szeretettankunkat”, vagy megdolgozunk a másik szeretetéért.

A szeretett 5 nyelve: az elismerő szavak, a minőségi idő, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés. Trénertársam hozzáadott még egy fontos dolgot, a csendet.

Dobtak a szülők egy kockával, amelynek a 6 oldalán a szeretet nyelve szerepelt. Reklámszlogent írtak hozzá, a szülők csoportokban, hogy miért lenne szüksége az embereknek egy-egy olyan nyelvre, amely egy nagyon fontos szeretetszükségletet elégít ki. Remek reklámüzeneteket alkotott minden páros és nagyon örültek a csoki jutalomnak is természetesen!

Ezután megkérdeztük, nekik személyesen melyik szeretetnyelvre lenne a legnagyobb szükségük. És ekkor hihetetlen mélységeket éltünk meg. Majd mindenki elmondta a minőségi időt, volt, aki megoldásig eljutott szükségletinek megfogalmazása közben. A nők számára az elismerő szavak hiányoztak a leginkább, és hatalmas fájdalmak szakadtak ki, könnyek csordultak. Megfogalmazták legnagyobb bánatukat. Kiderült, hogy többeknek évek óta hordozott súlyos lelki terheik vannak, szeretnének megszabadulni, de eddig nem kaptak segítséget, nem tudták, hogy hogyan kezeljék a helyzeteket. Hihetetlen volt megélni, ahogy azok a szülők, akik 2 órával ezelőtt nem ismerték egymást, elkezdtek egymással törődni, figyelni és együtt érezni.

Igyekeztünk mankókat, kapaszkodókat adni, a kiúthoz segítséget ajánlani, de mégis a legnagyobb segítség az volt, hogy beszélhettek problémáikról mások előtt, akik elfogadóak voltak velük szemben. Mindezt tettük 3 óra alatt, amely egyszerre csekély, és hatalmas idő.

Kedves gyakorlat átvezetésével a záró rész következett, ahol ezeket a visszajelzéseket adták a szülők:
  • "Nagyon tetszett, elgondolkoztató volt, önismeretet gyakoroltam. A szeretet az egyik legfontosabb az ember életében.”
  • "Érdekes volt, jó volt, tetszett, jönnék máskor is. Köszönöm!”
  • „A szeretet a legjobb dolog a világon. Megerősítést kaptam, hogy szeretetet adni és kapni jó, én mindennap „gyakorlom”. Feltöltődtem, és nem bántam meg, hogy részt vettem ezen a tréningen. És köszönöm a sok csokit!”
  • „Szeretetet, meghallgatást, kedvességet, új információkat kaptam. Máskor is szívesen részt vennék ilyen tréningen, mert ez nem csak hasznos, hanem remek kikapcsolódás is, és ez utóbbi is egy ajándék!”.
  • "Jól esetett, köszönöm! Új információkat kaptam, részt vennék bárhol ilyen tréningen.”
  • „Megerősítést kaptam, de maradtak kérdések benne, jó lenne megbeszélni. Pozitív élmény volt.”
„Ahogy a hideg szavak fagyossá teszik az embereket, a forró szavak megperzselik, a keserű szavak elkeserítik, a dühödt szavak feldühítik őket. A kedves szavaknak is megvan a maguk lelki hatása. S milyen nagyszerű hatás ez! Megnyugtatják, lecsillapítják és megvigasztalják a hallgató felet.”
Blaise Pascal