2010. szeptember 8., szerda

Problémamegoldás szeretetfokon


Öt éve nyitotta meg a Rákosszentmihályi-Sashalmi Evangélikus Egyházközség kapuját a pedagógusok előtt, hogy az empátia nyelvét tanítsa. 17 pedagógust ajándékozott meg egy 30 órás akkreditált képzéssel, és többsége azóta is visszajár péntekenként szupervízióra, és tovább tanulni.
2009. március 11-én a Corvin Művelődési Házba országos szakmai konferenciát hívott életre Börönte Márta evangélikus lelkész, „Nyújtsd két kezed, érintsd meg a szíveket!” címmel. Erre kérte Márta a konferencián résztvevőket azért, hogy sikerüljön megvalósítani az egymás életét gazdagító kommunikációt, a szívtől szívig ható párbeszédet.
A konferencia sikere arra ösztönözte Börönte Mártát, hogy gyógypedagógus trénertársával, Katona Erzsébettel, többet tegyenek. Ezért megalkották a „Párbeszéd szívtől szívig” tréningprogramjukat, - 30 órás pedagógus akkreditált továbbképzést -, amely ennek a konferenciának a továbbgondolásaként is felfogható.
Pedagógusaink számtalan nehézséggel küzdenek, a személyiségfejlesztést sok minden nehezíti manapság. A küzdelemben, amelyet azért folytatnak, hogy a rájuk bízott fiatalok megállják majd a helyüket az életben, hogy a siker emberi értékékekkel is mérhető legyen -, szép feladat, de nehéz is, munkájukban sokan megfáradnak, „kiégnek”. Szükség van a pedagógusok igencsak igénybe vett „lelkének” támogatására, személyük, önbecsülésük erősítésére. Mindehhez olyan kommunikációs eszközökre van szükségük, amelyekkel az új helyzeteket sikeresen megoldhatják.
A 2005-től működő, a XVI. kerület felnőtt lakosai számára nyitott lelki kibeszélő műhelyben azt tapasztalták, hogy a szülők, illetve felnőtt emberek is szívesen foglalkoznának önmaguk fejlesztésével, hogy társas kapcsolataikban a kommunikációjuk sikeresebb legyen. Ezért szakmai programjuk elemivel Márta és Erzsébet megújította és színesebbé tette a műhely egyes alkalmait, melyhez a XVI. kerület Önkormányzatának Kulturális és Sport Bizottsága nyújtott támogatást. 5 különleges alkalom volt, önálló tréningek, és a résztvevők pedagógusok, szülők köre egyre nagyobb lett, és mind több ismerős, barát jött el ezekre a tréningekre.
Minden alkalom olyan gyakorlatokkal kezdődött, amely egyszerre tette lehetővé egymás megismerését, és az együttműködéshez nélkülözhetetlen bizalom kiépítését. Nagyon izgalmas azt megtapasztalni, hogy egymást nem ismerő emberek 3 óra alatt hogyan válnak jó ismerőssé, majd már-már baráttá. Csodálatos a tréning távolságot legyőző ereje, mert a Kölnben élő Henry is részt vett a foglalkozásokon, még a szabadságát is úgy időzítette, hogy el tudjon jönni. Vidékről is összezsugorodott a távolság, pedig este sokszor 10 óra is volt, mire egy-egy kiadós beszélgetés után elindultak a résztvevők hazafelé.

Mit adott a tréning a résztvevőknek?

Néhány gondolat, amit leírtak a csoporttagok a záró foglalkozáson:
„Másokat is érdekel a véleményem”; „Jó, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal”; „Másfajta kommunikáció fogok használni”; „Jó volt hangulat”; „Érzelmi feltöltődés volt minden alkalom”; „Önmagam megismerése nagy élmény”; ”Vidám volt a hangulat”; „Változatosak voltak a játékok”; „Többet kaptam, mint, amit reméltem.” „Jó játszani, többet kellene!”; „Másik ember gondolatát nem lehet kitalálni”; „Önismeret mindennek az alapja, köszönöm!”; „Folytatást szeretnék!”
Több élmény, történet, szakmai anyag is olvasható Erzsébet blogjában http://oriasveszely.blogspot.com.
Rendkívüli izgalmas annak megtapasztalása is, hogy egy-egy szerepet akkor is felvállaltak a csoporttagok, ha az komoly kihívást jelentett egy-egy zárkózottabb személynek. Megértették, hogy a fejlődést nem várni kell, hanem tenni érte, „dolgozni kell önmagunkon”.

No és a gyakorlatok megbeszélése! Aktivitás, kérdések özöne, és az elemezés alapossága adott igazi értéket. A tréning során a résztvevők azt élhették meg, hogy figyelmet kapnak egymástól. Pici dolgok, amelyek mindenkinek jár(na) a hétköznapok sodrásában. A Lelki kibeszélő műhely 2010. szeptember utolsó péntekén folytatódik.


Feljegyzés a gyülekezet Szeretet naplójából



"Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, nemcsak a sajátunkéból."
Henry Ford

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése